Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK VITAÜLÉSE 186 alakult, az első közgyűlésen arról beszéltünk, hogy vonjunk be a munkába mindenkit, aki őszintén segiteni akar. Nem elégedhetünk meg azzal, ahogyan ezt a szándékunkat valóra váltottuk ! Az elmélet elhanyagolása rengeteg bajnak forrása volt : benne látom a hibák fő gyökerét. Nem vettünk elő elméleti kérdéseket. Húzódoztunk a különböző polgári, reakciós, esetleg fasiszta történelmi nézetek elvi megbírálásától. Ha beszéltünk is elméletről, az többnyire jelszószerű, felületes volt. A marxizmus-leninizmus forradalmi elmélet, forradalmi világnézet, amely harcban született, harcban fejlődött és fejlődik. Mi ezt nem ilyen harcosan fogtuk fol. Az eredmény az lett, hogy történészeink ideológiailag nem fejlődtek eléggé s a téves nézetek egész sora konzerválódott. Mi az országnak nemcsak gazdasági életét akarjuk átalakítani, hanem az emberek gondolkodását is. Tudjuk, hogy át is fogjuk alakítani, de azért harcolni kell. Ebbe a harcba világnézetünk nagyszerű tanításait, nagy igazságait nem vetettük bele eléggé. Azt gondolom, hogy becsületes tudósokat, akik szeretik népüket, szeretik tudományukat, meg lehet gyózni. Egészen bizonyos, hogy hajlandók tanulni és mi azzal, hogy keresztet vetettünk rájuk, azzal, hogy nem bíztunk fejlődésükben, elősegítettük régi előítéleteik megrögződését. Ez merev, fejlődésellenes, a marxizmus-leninizmus világot átformáló szellemétől idegen felfogás volt. Elsősorban tényekkel szálltunk harcba a helytelen történelmi nézetek eüen. Ennek a harci formának megvan a létjogosultsága a történettudományban : hamis tényekkel igaz tényeket állítunk szembe. JJe helytelen volt az a felfogás, hogy ennyi elég is. Nem szögeztük le, nem rendeztük nézeteinket, az egyes történeti iskolákat egészükben nem vettük kritika alá és ezért nem tudtuk elég mélyen és alaposan felfedni hibáikat. A történelem kétségtelenül konkrét tudomány. Az igazság mindig konkrét, de ha a tényeket nem rendszerezzük s nem vonunk le belőlük elméleti következtetéseket, abból csak empirikus igazság lesz. Egészen bizonyos, hogy új történetírásunkba átmentettünk számos hibás, téves nézetet, mert az elvi harcot a régi, polgári történetírás ellen nem vívtuk végig. Hadd mutassak rá ennek a fogyatékosságnak még egy súlyos következményére. Azért, mert nem vettük régi történetírásunkban kritika alá azt ami rossz, nem választottuk el attól ami jó, nem tudtuk a pozitív hagyományokat sem a szükséges mértékben átvenni. Nem differenciáltunk eléggé, a régi történetírást csaknem globálisan elvetettük : a konkollyal kitéptük a tiszta búzát is. Különösen az első években szinte nem voltunk hajlandók történelmi feldolgozásokat figyelembe vermi, csak a levéltárak anyagát. Vájjon szabad-e egész eddigi történetírásunkat, több történész nemzedék munkájának pozitív eredményeit is egyszerűen figyelmen kívül hagyni? Egyáltalán nem! Szektánsan leszűkítettük haladó hagyományainkat is. Pozitív hagyományon többékevésbbé csak a forradalmi hagyományokat értettük. Legfeljebb a honvédő hagyományok terén tettünk engedményeket. Pedig a társadalom dialektikus fejlődése nemcsak forradalmi ugrásokból áll, hanem azokat megelőzi a mennyiség fokozatos növekedése, ami egy bizonyos fokon túl — mint tudjuk — átcsap minőségbe. Hogy példával világítsam meg : pozitív аДакипк nemcsak Kossuth, hanem Széchenyi is. Kossuth sokkal közelebb áll hozzánk, mint Széchenyi. Széchenyinél a bírálatnak nagyobb tere lesz, mint Kossuthnál. Helytelen volna azonban ,azt mondani, hogy csak Kossuth számít haladó elődünknek és Széchenyi nem. Széchenyi messze állt a forradalomtól, de életének különböző korszakai voltak. Voltak haladóak, amelyeket magunkénak vallunk és voltak, amelyeket teljesen elvetünk. De helytelen az a szektáns értékelés, amely Széchenyi munkásságát teljesen elvetendőnek ítéli. A szektánsság nálunk sok területen megnyilvánult. Egyes régi történészek azt érezhették, hogy sorsukkal szemben közömbösek vagyunk, érezhettek bizonyosfokú bizalmatlanságot részünkről, ami sok esetben bénítólag hatott reájuk. Feladatunk most az,hogy a történész egységfrontot komolyan vegyük. Kölcsönösen tanulhatunk egymástól nagyon sok vonatkozásban. Össze kell fogni azokat az erőket, akik dolgozni akarnak és tudnak. Bízzunk jobban igazságunk meggyőző erejében és bízzunk jobban azokban a tegnap még tőlünk távol álló történészekben, akik azonban ma becsületesen törekednek arra, hogy részt vegyenek a munkában. Ez a folyamat : az önbírálat, a régi helytelen nézetektől való megszabadulás, a hibák felszámolása, nagy és nehéz munkát igényel. Több alkalmat kell adnunk széleskörű vitákra, véleménynyilvánításra. A szabad, alkotó vita alapja azonban nem lehet valamiféle eszmei, ideológiai liberalizmus, mert az tévútra vinne bennünket. Hadd térjek ki ezzel kapcsolatban К jsáry Domonkos felszólalására. Amikor mi azt mondjuk, hogy vitázzunk, bíráljunk, ez ott kezdődik, hogy a gyermeket névén nevezzük. Nekünk valóban nagy mulasztásaink vannak abban a tekintetben, hogy eddig