Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK VITAÜLÉSE 184 Hibáink nagyrésze nemcsak abból adódott, hogy elhanyagoltunk dolgokat, amiket nem lett volna szabad elhanyagolnunk, hanem abból is, hogy lassan túlélték magukat azok a munkamódszerek, azok a szervezeti keretek, az a színvonal, amit megvalósítottunk. Hangsúlyozom, kezdettől fogva voltak hibák is munkásságunkban, de ha valami túléli magát, önmagától is hibává válik ; s ha nem veszik észre idejében, akkor igen nagy hibává nőhet. Nem egy tekintetben ez történt velünk is. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és népi c'emokratikus kormányunknak határozatai — ami lényegüket illeti -- teljes egészükben vonatkoznak a történész frontra is. A tennivalók elsietése, a tervezés hiányosságai, a mennyiségre való törekvés gyakran a minőség rovására, a baloldali szektánsság, a meggyőzés helyett sokszor adminisztratív eszközök alkalmazása, a nem kellő demokratizmus a vezetésben nálunk is tapasztalható volt. A mi területünkön sem volt elég erős a kritikai szellem, mi több, e tekintetben igen nagy gyengeségek és hiányosságok mutatkoztak. De a legnagyobb hibát az elmélet elhanyagolásával követtük el. Engedjék meg, hogy ezeknél a kérdéseknél megállják. A mennyiség hajhászása a minőség rovására, az alacsony színvonalon álló tervezés kétségtelenül megvolt nálunk s ennek következményéit tapasztaltuk is. Persze elmondhatjuk, hogy kezdők voltunk, hogy új feladatok megoldáséra vállalkoztunk, s tapasztalatok nélkül nagy fába vágtuk fejszénket. A tény azonban tény marad, és nekünk ezt az elkövetkező időkben nagyon is szem előtt kell tartanunk. Ami a minőség-mennyiség kérdését illeti, ennek két oldala volt. Semmi esetre sem szabad úgy felfogni a hibák feltárását, hogy megfeledkezzünk az eredményekről. Ez nem lenne helyes. Pártunk nem erre mutat nekünk példát. Igaz, nagy mohósággal vetettük rá magunkat a történelmi anyagra, de sietnünk is kellett. Nem tűrt halasztást, hogy a magyar történelem legalább legfontosabb kérdéseiben a marxizmus-leninizmus segítségével világosságot teremtsünk, hogy legalább a legfontosabb kérdésekben felvegyük a harcot a történelemhamisítások, s a törénelemhamisítással sokszor egyértelműen káros elhallgatások ellen. Ha nem is tudtunk klasszikus műveket teremteni, halaszthatatlanul hozzá kellett látnunk ahhoz, hogy multunk nagy szabadságküzdelmeit, nagy alakjait, haladó hagyományait, a népi tömegek szerepét, a forradalmi mozgalmakat népünk helyesen ismerje meg. Munkánkon megérződött a sietség. De ezt nem vagyok hajlandó csak hibának tekinteni, sőt mi több, elsősorban érdemnek kell tekinteni. Ha munkánk nem is volt mindig elég magas színvonalú, ha jelentkeztek is a gyorsasággal ;

áró, főképp a nem kielégítő elméleti felkészültséggel járó hiányosságok, mégis segítségére voltunk népünknek ezekkel a munkákkal, tisztáztunk olyan kérdéseket, amelyeket az eddigi történetírás nem engedett tisztázni. Vigyázzunk, nehogy úgy tüntessük fel, mintha mindaz, amit eddig tettünk, rossz lett volna, mintha — ahogy egyesek mondták — kirakatpolitika lett volna. Ez nem volna helyes. Sokkal nagyobb hibának tartom, hogy módszerünk nem volt eléggé demokratikus. Itt elsősorban a Társulatról kívánok beszélni, mert a Társulatnak, mint társadalmi szervezetnek valóban a legszélesebb demokratikus alapokon kellett volna működnie, és erről elsősorban nekem, a Társulat elnökének kellett volna gondoskodnom. A Társulat, amely az átszervezés után jól indult, később egyre bürokratikusabb lett, végül már nem is élt szervezeti életet. Antidemokratikus volt a Századok szerkesztése, s ezt úgy mondom, mint a Századok főszerkesztője. Öt év alatt közel száz szerzőt szólaltattunk ugyan meg, de ezzel nem elégedhetünk meg. A Századok százszor jobb lehetett volna a meglévő történész-erők nagyobbarányú bekapcsolódása, javaslataik, bírálataik alaposabb megszívlelése, a történelemmel foglalkozók legszélesebb köreivel való elevenebb kapcsolat megteremtése révén. Rátérek népszerű munkáink kérdésére. Vitatkozni szeretnék egyes felszólalókkal, akik szerint népszerű kiadványaink nem eléggé tudományosak. Úgy gondolom, népszerű kiadványainknak más gyengesége van. Általában tartottuk magunkat ahhoz a helyes elvhez, hogy bármilyen kisterjedelmíí népszerű munkát csak az írhat, aki a kérdéssel tudományosan foglalkozott, annak szakértője. A fő hibát abban látom, hogy népszerű irodalmunk nem volt elég népszerű, nem is volt elég szépen, elég világosan, elég meggyőzően, elég lelkesen megírva, s arról sem gondoskodtunk, hogy kellő mértékben eljusson népünk legszélesebb rétegeihez. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egy számomra megdöbbentő tapasztalatról számoljak be. Amikor egy alkalommal pártunk összehívta a tanyai tanítókat,hogy beszélgessen velük helyzetükről, kívánságaikról, problémáikról, a tanyai tanítók többek között arról számoltak be, hogy a gyerekek nem szeretik a történelmet. Akármilyen vastag tudományos köteteket adunk ki, mit ér, ha nem tudják elérni, hogy a mi gyermekeink, a kis magyarok megszeressék a magyar történelmet, azt a történelmet, amelyről mi többet és igazabbat tudunk, mint eddig tudtak a magyar történészek, és tanulmányo-