Századok – 1953
Tanulmányok - Tarlé; J. V.–Pankratova; A. M.–Tretyakov; P. N.: A Magyar Történész Kongresszus 52 - I. Tóth Zoltán: Bălcescu Miklós 52
62 I. TÖTH ZOLTÁN sáról és érkezett meg Bälcescu a helytartótanács-megbízásából Konstantinápolyba, hogy utolsó reménytelen kísérletet tegyen a Porta szándékainak megváltoztatására. Most döbbent rá arra, hogy a radikálisokat Eliade és társai talán szándékosan szórták szét : Ghica és ő Konstantinápolyban, A. G. Golescu Bécsben és Párisban vannak kiküldetésben. Bälcescu a távolból is küzd a parasztok ügyéért a Popolul Suveran hasábjain. A fejlődés megköveteli a változást, nem lehet »egy egész társadalmat mozdulatlanságra és szenvedésre ítélni egy önző kisebbség érdekében. Ha igazságtalanság egyeseket feláldozni valamennyi hasznára, mennyire inkább kiáltó igazságtalanság, ha az összességet egyesekért áldozzák fel.«36 Szulejmán jelenléte arra ösztönözte a bojárokat, hogy lehetőleg szabotálják a vegyesbizottság munkálatait, egy talpalatnyi földet sem akartak átengedni a parasztoknak. De tárgyalniok kellett a tömegek nyomása miatt. A nép küldöttségei egymást érték, s a parasztok ezçei gyülekeztek a városban, várva a tárgyalások eredményeit, a pasa serege pedig még csak a Dunánál tartózkodott. Már-már megegyezésre került a sor, amikor augusztus 31-én a helytartótanács nevében megjelent Eliade Rädulescu és azzal az ürüggyel, hogy a vegyesbizottság békesség helyett még nagyobb háborúságot szerzett a parasztok és a bojárok közt, feloszlatta azt. A bojárok most már nyugodtak lehettek : a földbirtok monopóliumát semmi sem veszélyeztette többé. 1850-ben Bälcescu visszatekintve a forradalomra, így írt a bojárokról : »Az ország számított a bojárokra, romlottságuk, telhetetlen önzésük és zsákmányoló szellemük ellenére ... az ország csak eltévelyedett embereket látott bennük, akik megtagadják bűneiket a közös haza nagy veszedelme előtt. Az ország csalódott, a bojárok nem románok ... ők csak egyszerű bojárok, ennyi az egész !«37 Amikor Bälcescu sikertelenül próbálta Konstantinápolyban a török csapatokat visszavonatni Havaselvéről, azzal tért vissza Bukarestbe, hogy újra kezdi a forradalmat, talpra állítja a nemzeti hadsereget. De nem talált támogatásra. Magheru vállalta csak, hogy Olténiában szembe fog szállni a török csapatokkal a rendelkezésre álló haderővel. Bälcescu eleitől fogva sürgette a mozgó gárda és a pandúrcsapatok felállítását, kiáltványt követelt a parasztság fegyverbe állítására. »Mit meg nem tettünk . . ., hogy rávegyük a kormányt a csapatok összevonására, az ország felfegyverzésére. Minden hiábavaló volt.«38 Eszébe jutott, amit a lengyel Czajkowski mondott neki szeptember 6-án Konstantinápolyban : »A románok követeket küldtek mindenhová, de nem szavaztak meg egyetlen zászlóaljat sem ... a politikában csak azokat védik meg, akik magukat is meg tudják védeni.«39 A szultán csapatai már útban voltak Bukarest felé, amikor Bälcescu egy politikai klub helyiségében, a városban tartózkodó sokezer paraszt képviselőinek jelenlétében, javaslatot tett egy utolsó, elkeseredett ellenállás vállalására Bukarest falainál. Szavai nem találtak meghallgatásra.»Akkor eltakartam szemeimet — olvassuk Mihály vajdáról szóló nagy művében —, hogy ne lássam többé a megalázó látványt —;a pogány Câlugâreninél táborozott, gyalázó lábakkal tiporva őseink megszentelt földjét ... és megtört szívemből 36 Opere I. k. 2. r. 281. 1. 37 U. o. 88. 1. 38 I. Ghica: Amintiri 486. 1.] 39 P. P. Panaitescu: Emigrafia polonà çi révolu {ia românâ delà 1848. Bucuresti. 1929. 69. 1.
