Századok – 1953
Tanulmányok - Mráz Vera: Bethlen Gábor gazdaságpolitikája 512
BETHLEN G ДВОИ GAZDASÁGPOLITIKÁJA 517 Az erdélyi magyar ipar Kolozsvárott volt a legfejlettebb : legkiemelkedőbb az ötvös-, posztó- és bőripar. Az ötvösség általában a második virágkorát élte a XVII. század elején. Amint megszűnt az önálló Erdély, az ötvösség s hanyatlásnak indult (megszűntek a fejedelmek fényűző megrendelései és a török ajándékokra történt rendelések). A konknrrenciától való félelem arra készteti a céheket, hogy bezárkózzanak. A céhek harcolnak az ellen, hogy a tőke behatoljon a kézműiparba és azt magának alávesse. Ezt akarják megakadályozni azon intézkedésekkel, melyek a legények, inasok számát korlátozzák. De a XVII. század elejének kedvező konjunktúrája idején enyhítenek a megszorító rendszabályokon az ötvösiparban. így míg a brassói ötvösök 151 l-es szabályzata szerint az ifjú mester csak négy évi gyakorlat után tarthat tanulót, addig az 1'606-os szabályzat szerint a várakozási időt leszállítják két évre, 1615-ben egy évre ; 1656-ban ismét négy évet szabnak.13 Kolozsvárott is az ötvöscéhen belül voltak a legélesebbek az ellentétek. 1639-ben az ötvöslegények nyíltan szembehelyezkedtek a mesterekkel. Egy meghalt céhtag sírjának megásásával kapcsolatban sérelem érte a legényeket, a mesterek kevesebbet fizettek nekik, mint amennyi járt volna, mire a felajánlott kevesebb pénzt zúgolódva visszautasították. S mikor egyik mester a fennálló artikulusokra hivatkozott, azt felelték : »nincs minekünk artikulusunk, uram, elszakadott és elfúlta a szél« ... Az ügy azzal végződött, hogy a legényeket a céh pénzbüntetésre ítélte.14 Annak is megtaláljuk a nyomait, hogy az egyik meggazdagodott céh tagjai más céhbeli mestereket igyekeztek maguknak alávetni. Erre utal a kolozsvári szabócéh 1628-ban kötött egyezsége a nyírőmesterekkel a posztónyírást illetően. A posztónyírás egyike azon iparágaknak, ahol általában a legkorábban következik be az alávetés, mert a posztó egész előállítási folyamatában az utolsó munkafolyamatot a nyírőmesterek végzik és arra törekszenek, hogy ők közvetítsék a posztót a piac felé. A posztó előállítását végző többi iparosokat pedig igyekeznek függő viszonyba hozni. Gyakran azt is megkísérlik, hogy a szabókat is ők lássák el posztóval és maguknak alávessék. Valószínűleg hasonló törekvésekkel szemben való védekezés késztette a kolozsvári szabócéhet a megállapodás megkötésére. Ebben elpanaszolják, hogy »... az nyírőmester uraim az vásári műves urainknak posztót nyírni nem Akarnának az régi mód szerint és az nyírás elolgából hozzánk csak idegenséget mutatnának, elannyira, hogy az szép usust és rendet felbontani ügyekeznek: . .« Megállapodtak ezután a szabócéh képviselői a nyírőmesterekkel, hogy azok a szabócéh céhlevele ellen semmit nem tesznek. Kikötötték azt is, hogy a nyírok minden fajta posztó végét 28 dénárért nyírják. Ha valaki nyíratlan posztót szabna, azt a szabók látómestere elvehesse és megbüntethesse. Ha valamelyik fél nem tartaná meg ezt az egyezséget, azt 25 forinttal büntetik.1 5 Épp e kiemelkedő iparágaknál számolhatunk azzal, hogy a helyi, szűk piackörzeten túlmenően ezek az iparágak nagyobb területeket látnak el, sőt külföldre exportálnak. A szászok pl. kelet felé iparcikkeket visznek ki, de nyugat felé is megvan a kapcsolatuk,. így pl. kassai kereskedőkkel is összeköttetésben állnak. v. » 13 Gyárfás, i. m. 39. I. 14 Szádeczky, i. m. II. k. 136. 1. 15 U. o. 110. 1.
