Századok – 1953

Tanulmányok - Incze Miklós: A néptömegek helyzete Magyarországon az 1929–1933. évi gazdasági válság idején 23

28 A. M. PANKRATOVA A XVII —XVIII. században több kapitalista jellegű manufaktúra állt fenn, de nem ezek határozták meg az ebben az időszakban uralkodó termelési módot. A termelési mód továbbra is feudális volt, és ez a születőben lévő kapitalista manufaktúrát erősen akadályozta. A kapitalista manufaktúra csak a XVIII. század végén erősödött és nőtt meg mennyiségileg annyira, hogy a maga részéről visszahatott volna arra a feudális alapra, amelyen »építészeti díszitmény« gyanánt (Marx) díszelgett. Tehát a manufaktúra-időszakot Oroszországban későbbi időre kell tenni, kl^. a XVTII. század végére, sőt a XIX. század első felére, amikor a kapitalista manufaktúrák erősen elterjedtek és meggyorsították a feudális alap bomlását. Az árutermelésnek tőkés termeléssé való átalakulásával szorosan kapcsolatos az oroszországi ipari forradalom kérdése is, amely nagy érdeklődést váltott ki a történészek között. A Voproszi Isztoriiban (1952. t2. sz.) és a Voproszi Ekonomikiben (1952. 12. sz.) megjelent egy-egy cikk erről a kérdésről (V. K. Jacunszkij professzor, ill. Sz. G. Sztrumilin akadémikus tollából). A két cikk különféleképpen tárgyalja az ipari forradalom problémáját, és különfélekép határozza meg kezdetének és befejezésének idejét. V. K. Jacunszkij jobban megalapozta álláspontját ténybeli és elvi szempontból. De sajnos, a cikkírók egyáltalán nem kielégítően használták fel a rendkívül fontos lenini-sztálini útmutatásokat az árutermelés és a tőkés termelés szerepéről és nem ezekből indultak ki. Egyik kutató sem szentelt kellő teret a burzsoá történetírás kritikájának, bár köztudomású, hogy számos speciális és összefoglaló munka, melyet Nyugat-Európa gazdaságtörténetéről Sombart-féle burzsoá szerzők írtak, antimarxista felfogásban tárgyalja az ipari forradalom történetét. Sz. G. Sztrumilin akadémikus a szovjet történészekkel polemizálva úgyszólván tisztán statisztikai bizonyításra szorítkozik és nem hozza összefüggésbe az oroszországi ipari forradalmat a marxizmusnak a kapitalista termeléssé átalakuló árutermelésről szóló tételeivel ; ezenkívül pedig teljesen figyelmen kívül hagyja a teimelőerők és a termelési viszonyok kölcsönhatásának problémáját. ' Sok történésznél elmosódik a minőségi különbség, sőt a határ az új, kapitalista viszonyok kialakulási időszaka és a kapitalista viszonyok megszilárdulásának és győzelmének időszaka között. Oroszország történetében ilyen határ volt a jobbágyság eltörlése. Ekkor forradalom ment végbe, a jobbágytartó feudális formációt felváltotta az új, kapitalista formáció. De még ez a változás sem hozta teljes összhangba a termelési viszonyokat a termelőerők jellegével. A feudalizmus maradványai, a földesúri latifundiumok és az önkényuralom akadályozták a kapitalizmus fejlődését és elkerülhetetlenné tették a burzsoá demokratikus forradalmat Oroszországban. Az osztályharcnak, az állam, politika, ideológia, kultúra történetének a gazdasági alaptól, az anyagi termeléstől való elszakítása idealista jellegű hibákhoz vezet. Az ideológiának a társadalmi-gazdasági alaptól való elszakítására például szolgálhat G. Makogonyenko néhány munkája. »A. N. Ragyiscsev élete és munkássága« c. művében úgy fejti ki Ragyiscsev társadalmipolitikai nézeteit, hogy az olvasóban azt a benyomást kelti, mintha a parasztság osztályok feletti erő lett volna, képes lett volna a feudális-jobbágytartó rendszert önállóan megsemmisíteni, új társadalmi viszonyokat létrehozni és saját, burzsoáellenes ideológiáját megteremteni. A Pugacsov-felkelés — G. Makogonyenko szerint — »megmutatta, hogy maga a nép kész és képes is nemcsak kínzóitól felszabadítani magát, hanem önkezével új államot, új kultú-