Századok – 1953

Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213

228 A. \r. PANKBATOVA Az osztrák kormányt az a veszély fenyegette, hogy kitör az általános . sztrájk. így, félve a forradalom kitörésétől, inkább engedményeket tett. Gautsch miniszterelnök november 11-én kijelentette, hogy »korszerű alapokon« fogják végrehajtani a választójogi reformot. A magyar munkások sem szüntették be forradalmi harcukat. 1906 •tavaszán és nyarán sztrájkhullám vonult végig az országon. Komoly mozgalom indult meg a cselédek és mezőgazdasági munkások között is. A reformista vezetők becsapták a magyar dolgozókat, mikor azt a reményt keltették bennük, hogy a bécsi udvar a munkások és parasztok forradalmi harca nélkül is megadja Magyarországnak az általános választójogot. A bécsi udvar csakugyan kiegyezett a magyar földesuraknak és a burzsoázia egy részének »nemzeti koaliciójá«-val. Az osztrák-magyar viszályt 1907 októberében á kiegyezés újabb 10 évre szóló meghosszabbításával szabályozták. A magyar szociáldemokrácia a Habsburgokkal való együttműködés útjára lépett, azonban a forradalmi szellemmel telt magyar munkások folytatták osztályharcukat. Az 1912 májusi budapesti barrikádharcok a munkásmozgalom újabb fellendülését jelentették. A magyar munkások harcos hagyományai nem haltak el, hanem hallatlan erővel támadtak fel újra az orosz forradalom hatására 1917 —1919-ben. Rendkívül nagy szerepet játszott az 1906-ös forradalom a német proletariátus forradalmasításában is. Az oroszországi események közvetlen visszhangja volt 1905 januárjában a Thyssen ércbányák bányászai közt megindult sztrájk, amely azután átcsapott a munkaidő megrövidítését követelő ruhrvidéki bányászok általános sztrájkjába. A vállalkozók megrémültek a bányászok példa nélkül álló fellépésétől és fenyegető erejétől és készek voltak némi engedményeket tenni. A kormány azonban katonaságot és csendőröket küldött a Ruhr-vidékre, a szakszervezeti vezetők pedig elárulták a bányászokat és a munkások tiltakozása ellenére befejezettnek nyilvánították a sztrájkot. Németországban az 1905. évi legnagyobb osztályösszecsapások sorába tartozott a krimitschaui textilmunkások és a berlini villamosipari munkások sztrájkja, 1905 szeptemberében. A vállalkozók azzal válaszoltak a sztrájkra, hogy a villamosíparban tízezer munkást elbocsátottak. 1905-ben a sztrájkokban résztvevő és kizárással büntetett némpt munkások száma több mint háromszorosára nőtt és elérte az 507.964 főt. A sztrájkmozgalom fokozódása arról tanúskodott, hogy megnőtt a forradalmi lendület a németországi munkásmozgalomban. A gazdasági jelszavak alatt megindult sztrájkok hamarosan politikai jelleget öltöttek. A németországi sztrájkmozgalom fokozódása és az orosz forradalom kibontakozása a német proletariátus előtt felvetette az általános sztrájkot, mint a munkásmozgalom egyik központi problémáját. A régi parlamenti harci módszerek már nem voltak elegendők. Az 1905-ös orosz forradalom tapasztalatainak hatására a politikai tömegsztrájk kiállta a harci próbát. Az általános sztrájk eszméje mindinkább áthatotta a német munkások tömegeit, de a németországi szakszervezeti és szociáldemokrata vezetők nem akarták elismerni az általános sztrájk szükségességét. Az 1905 májusában Kölnben tartott szakszervezeti kongresszus határozatában kinyilvánították, hogy a kongresszus »nem is tartja szükségesnek az általános sztrájk eszméjének megvitatását.« A Patyomkin cirkálón kitört felkelés, az Ivanovo-Voznyeszenszkben, Lodzban és másutt Oroszországban kibontakozott sztrájkok azonban továbbra