Századok – 1953

Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213

AZ 1905—1907. ÉVI ELSŐ OROSZ' FORRADALOM NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE 229 is forradalmasító hatást gyakoroltak az európai proletariátusra. Különösen nagy benyomást keltett a nyugateurópai proletár tömegekben a Patyomkin cirkálón kitört felkelés, amely azt mutatta, hogy megingott a cárizmus legerősebb támasza, a hadsereg. A »patyomkinisták« bátor magatartása, a nemzetközi proletariátushoz intézett felhívásuk, az, hogy megtagadták a »bűnbánat«-ot és visszatérést a cári Oroszországba, fokozta az európai munkások rokonszenvét az orosz forradalom iránt. Magyarország, Románia és más országok munkásai kiálltak a »patyomkinisták« védelmében. A sztrájkmozgalom fokozódott valamennyi országban. A szociáldemokrata párt jénai kongresszusa ezért már lehetségesnek tartotta, hogy általános sztrájkot hirdessen ki Németországban, mert ez a proletariátus »egyik leghathatósabb harci fegyvere a felszabadulásához szükséges fontos, alapvető jogok kivívására.« A kongresszus határozatban kimondta, hogy a politikai tömegsztrájk elsősorban a háromosztályos porosz választási rendszer elleni támadásra szolgálhat eszközül. A németországi baloldali szociáldemokraták, élükön Rosa Luxemburggal, lelkesen védték az általános sztrájk eszméjét és felhívták a munkásokat az orosz példa követésére. Maga Rosa Luxemburg azonban komoly mensevik hibákat követett el a tömegsztrájk szerepének kérdésében. Ő is, mint az összes szociáldemokraták, a sztrájkban »a legerősebb fegyver«-t, a proletariátus osztályharcának legvégső eszközét látta és nem kapcsolta össze a tömegsztrájkot a fegyveres felkeléssel. Ezzel szemben V. I. Lenin, összegezve a decemberi felkelés eredményeit, ezeket írta : ». . . most végre nyíltan és mindenki hallatára be kell ismernünk a politikai sztrájkok elégtelenségét s a legszélesebb tömegek között kell agitálnunk a fegyveres felkelés mellett. . . Leplezni a tömegek előtt az elkeseredett, -»érés, irtó háború szükségességét, azt, hogy ez a háború az eljövendő fellépések közvetlen feladata, annyi, mint megcsalni önmagunkat is, a népet is.«19 A II. Internacionálé opportunista pártjai az általános sztrájkban a munkásosztály mozgalmának betetőzését látták. A proletariátus politikai jogainak kivívását nem kötötték össze a hatalom fegyveres megragadásának szükségességével. A nyugati reformisták azt próbálták bebeszélni a proletariátusnak, hogy az utcai felkelések ideje lejárt, hogy a politikai sztrájk az egyedüli fegyver a proletariátus kezében. Az orosz opportunisták — mensevikek és eszerek — is a II. Internacionálénak ezt a tanát vallották. A moszkvai felkelés tapasztalata megcáfolta a II. Internacionálé opportunistáinak azt az elméletét, hogy a tömeges utcai felkelések és a barrikádharcok ideje elmúlt. Az 1905 decemberében lezajlott moszkvai felkelés arról tanúskodott, hogy milyen hatalmas harci energiával rendelkezik a proletariátus : a szabadságért, demokráciáért és szocializmusért folyó küzdelem legelszántabb harcosa. Bebizonyította, hogy a politikai sztrájkot össze lehet kapcsolni fegyveres felkeléssel és szemléltetően megmutatta, hogy a forradalom döntő aktusa a felkelés. Az általános sztrájk és a proletariátus 1905. évi felkelésének tapasztalata élénk visszhangot váltott ki a francia proletariátus körében is. A francia munkások nem csupán együttérzésükről biztosították az orosz munkásokat, hanem még sokkal aktívabban vettek részt a sztrájkharcokban. Mig 1901-19

Lenin, Vál. Műv. I. köt. 691. 1. 2 Századok