Századok – 1952

Tanulmányok - Nemes Dezső: Az Általános Munkásegylet története (II. rész) 74

AZ ÁLTALÁNOS MUNKÁSEGYLET TEVÉKENYSÉGE A PÁRIZSI KOM M С X IDEJÉN 79 A szabómimkások tömeges letartóztatása ügyében Simonyi interpellált 1871. május 6-án. Simonyiékat aggasztotta a sztrájk is, de aggasztották a letartóztatások is. Attól féltek, — és joggal — hogy a nyílt kormányterror nem csökkenti, hanem növeli a munkások harckészségét. Simonyi tehát helytelenítette a letartóztatásokat. Az interpellációnak, amely a kormány terrorintézkedéseit mindenesetre elítélte, volt bizonyos politikai jelentősége. Elősegítette a kormányzati önkény leleplezését szélesebb rétegek előtt. Ezért volt az ilyen interpelláció kellemetlen a kormány és pártja számára. Nem sikerült azonban a munkásság körében illúziót kelteni az interpelláció gyakorlati jelentőségét illetően. Jól tudták, hogy a lefogottak kiszabadításában az interpellációnak, amely elhangzik és esetleg egy évig sem válaszolnak rá, különösebb jelentősége nincs. A lefogott szabók kiszabadítását a munkások saját, önálló megmozdulásukkal próbálták elérni, nem kérve tanácsot Irányiéktól. A Munkásegylet, amelyhez a szabók tartoztak, a Munkásképző Egylet támogatásával tüntetést készített elő a letartóztatottak kiszabadítása érdekében. Ez a tüntetés lényegesen nagyobb és szervezettebb erőre támaszkodhatott, mint az 1869 júliusi tüntetés a lefogott Strobel Antal kiszabadításáért, vagy az 1870 februári tüntetés Raspe kiszabadításáért. 1871 május 8-án, két nappal Simonyi parlamenti interpellációja után, 3000 ember •— a sztrájkoló szabók és az őket támogató más szakmájú dolgozók — a Sándor-utcába, az akkori Országház épülete elé vonult s a lefogott munkások szabadonbocsátását követelte ! A tüntetők »Kenyeret és Igazságot« feliratú táblákkal vonultak az Országház elé és viharosan tüntettek követeléseik mellett. A városkapitányság hamarosan mozgósította a katonai osztagokkal megerősített rendőrséget a tüntetők ellen. A rendőrcsapatokat maga a főkapitány, a hirhedt Thaisz Elek vezette. Kisebb összeütközések támadtak. Híre futott, hogy a gyárak és a malmok munkásai is beszüntetik a munkát és a tüntetők segítségére vonulnak. A tüntetőket a karhatalom fegyvereivel is fenyegették, de az elfogottak szabadonengedését is Ígérték, csak oszoljanak szét. Mielőtt a gyárak és malmok munkásai megérkeztek volna, a tüntetők zárt sorokban elvonultak az Országház elől. Lelkes hangulatban, a Marseillaiset énekelve, a Gázgyár-térre vonultak, otthagyva a városi rendőrség és katonaság által védelmezett Országház környékét. A Gázgyár-téren rövid, de lelkes gyűlést tartottak és szétoszlottak. Eesl, Szopkó, Vécsei szabómunkások, Maki cipész, Pölitzer a fiatal értelmiségi és a Munkásegylet több más választmányi tagja állt a tüntetők élén. A Hon — Jókai lapja — másnapi közlése szerint a tüntetés előtt egy küldöttség a letartóztatottak kiszabadítását követelő kérvényt akart4

átadni Deák Ferencnek, — aki azonban megtagadta a kérvény átvételét. A Hon hallgat arról, hogy a tisza-pártiak és a 48-as függetlenségiek is megtagadták a kérvény átvételét és az Országgyűlésben való beterjesztését. Schulhof leírása szerint a tüntetés folyamán »több ezer munkás ment a képviselőházba, elfoglalták a karzatokat, betódultak a folyosókra és az összes kijáratokat elzárva, követelték a letartóztatottak szabadonbocsátását. Azonban egy képviselő sem akadt, aki szószólójuk akart volna lenni. A malom-