Századok – 1952

Szemlék - Claude; Henri: Oú va l’impérialisme américain? (ism. Aranyossi Pál) 834

840 KRÓNIKA »Szeptember 29-én még alig hajnalodott, amikor a törökök megindultak. Az ellenséges sereg először a paloták falát rohamozta meg. Huszonhét zászló emelkedett a magasba, körülöttük pedig a katonák tömege tarkállott. Létrájukat a falhoz támasztva igyekeztek azon sebesen felkúszni. Még mielőtt felértek volna a törökök, a védők megindították rájuk a nyilazást. Mikor hajítótávolságra értek, tüzes labdák, koszorúk és kalácsok repültek közéjük. Hullottak a törökök a falakról, de ugyanakkor a védők között is eok volt a halott.« A várvédők csak szívós kitartással tudták visszaverni a rohamot a paloták falánál. Onnan eltakarodott a török, de ezzel még nem ért véget az első roham. A várnak másik gyenge pontja volt az előző nap újrakeresztelt Bolykybástya. A védők hősiessége ellenére sem lehetett azonban távoltartani a törököket a falaktól. Míg a Tömlöc és Bolyky-bástya mellett a roham lekötötte a védőket, a janicsárság az O-kapú bevételére készült fel. A tr rony mellett tombolt a legsúlyosabb harc, innen vitték hátra a legsúlyosabb sebesülteket. Mégis sikerült a janicsároknak annyit elérniök, hogy a kapu tornyába befészkelték magukat. A janicsárok már a zászlókat is kitűzték a toronyra. Dobó azonban nem veszítette el a^ fejét. A monostor tornyán és a Templom-bástyán felállított ágyúkból tüzeltetett az Ó-kapú tornyára, míg az a bentlévőkkel együtt lezuhant. »A védők kihasználták a torony-rombolás okozta zűrzavart, gyorsan a falakon termettek, hogy elűzzék a még ott harcoló janicsárokat. Az első roham hajnaltól délig tartott s aznap a török már nem is próbálkozott.« Az ostrom azonban folytatódott. A török igyekezett kihasználni eddig bevált összes fortélyait, és állandóan ágyúzta a várat. A katonák zöme esküjéhez tartotta magát : híven védte a várat, nem hallgatott a török ígérgetésére, sem fenyegetésére. A kassaiak egy kisebb csoportja azonban elhatározta, hogy kétszeres zsoldot követel Dobótól és ha ezt nem kapják meg, elhagyják a várat. Tervük kitudódott és gyorsan meg is hozták rájuk az ítéletet. »Hegedűs István hadnagyot, az áruló terv értelmi szerzőjót felakasztották a vár piacán, a részvevők fülét pedig megcsonkították. Dobó szigorú, de helyénvaló intézkedésének, statáriális eljárásának mérhetetlen erkölcsi hatása volt. A katonák felmérték magukban, mit is jelentett volna Hegedűs árulásának következménye. Ekkor tudatosult még szilárdabban a védőkben küldetésük, feladatuk hatalmas jelentősége.« Október 4-én, a templom boltozott helyiségében és a sekrestyében felhalmozott puskapor felrobbanása is majdnem a török kezére játszotta a várat. A robbanás okozta zűrzavart ugyanis a török csapatok felhasználták és csak Dobó lélekjelenléte mentette meg a helyzetet. Dobó helyrehozatta, újra építtette a felrobbant malmokat is és így az ostrom idején sem lisztben, sem lőporban nem volt hiány. A puskapor-robbanás után a török újra megkezdte a Kőfalak, a nyugati torony, a Földbástya és Tömlöcbástya felől a vár törését. A rombolások szinte betömhetetlenek voltak a várfalakon. »A török titokban aknát ásott, hogy felrobbantsa a kőfalakat, majd kanyargós sáncok védelme alatt közeledett a bástyákhoz, megrontotta a palánkokat, a Bebek-bástya ellenében töltést csináltak, a várárkot feltöltötték«, hogy könynyebben jussanak be a várba. Bornemissza a török farakásai közé szalonna, háj darabokat dobáltatott le, olajat, szurkot, zsiradékot öntetett, töltött puska és ágyúcsöveket hajított le, hogy majd felgyújtva, támadólag segítse a védőket.« Készen állott a Bornemissza által összetákolt kerék, amelybe töltött puska- és ágyúcsöveket helyeztek a robbanó és gyúlékony anyag mellé. A leguruló kerék már nemcsak visszaverte, hanem űzte, kergette is a törököt. Egy kerék még nem hozta meg a kívánt sikert. Ha a török egyszer már megijedt tőle, ki kell használni a hatást. Mivel kerék nem volt, hordókat használtak fel erre a célra. Ezeknek az eszközöknek a hatásán maguk a védők is csodálkoztak. »Mekcsei biztos kézzel irányította az ellenaknák ásását, hogy onnan is elzavarják az alulról támadókat.« A védők attól sem riadtak vissza, hogy a kapun kívül lévő, a várfalnál tanyázó törökök közé kicsapjanak. »A királyi felmentő sereg távolmaradt, a magukrahagyott magyar végvári vitézek azonban nem nézték tétlenül egri bajtársaik súlyos helyzetét : önálló akciókat kezdtek a török sereg ellen. Mintegy tíz végvár katonái száguldozták körül a török tábort, hogy szerény erejükkel segítsék az egrieket. Az egriek minden komoly külső segítség nélkül, nap mint nap vérezve, már egy hónapja tartották magukat. A várfalak már annyira romossá váltak, hogy a leromlott részen lovon is be lehetett volna menni.« A várvédők azonban még ekkor is hősiesen várták a rohamot. »Az utolsónak szánt rohamot a törökök október 12-én hajnalban kezdték meg, mégpedig ott, ahol az elsőt abbahagyták : az Ókapunál. Az Ókapunál a támadás meg-