Századok – 1952

Szemlék - Claude; Henri: Oú va l’impérialisme américain? (ism. Aranyossi Pál) 834

KRÓNIKA 839 támadta a kivonuló védőket és polgári lakosságot. »Losonczi legfőbb hibája az volt, hogy hitt a töröknek.« Temesvár vesztével elveszett az egész Temesköz és Krassó. »A budai basa július 6—9. között Drégely várát vette ostrom alá. Drégely várának jobbágyeredetű kapitánya, a hős Szondi György a győzelem minden reménye nélkül, mindössze 150 emberével bátran nézett szembe a halállal. Ali basa felszólította Szondit, adja fel a várat, és távozzék békével. »Már későn költ ahhoz« — válaszolta Szondi. — »Minden vagyonát fölgyújtotta, lovait leöldöste, majd a falakon berontó törökök közé rohant maroknyi csapatával.« Szondi hőstette még az ellenséget is elismerésre kényszeritette. A bevett várral szemben emelkedő dombon temettette el Ali basa, sírjára zászlót és kopját tűzetett. Drégely után török kézre jutott a nógrádi és honti hegyi várak egész sora. A király serege tétlenül nézte mindezt és a palásti vereség után szétfutott. A király távolmaradt s ezen a címen elmaradt a nemesi közfelkelés. Az országban tanyázó császári zsoldosok ellenség módjára dúlták, fosztogatták hazánkat. Ahmed basa nagyvezér és Ali basa budai helytartó szeptember 2-án Szolnoknál adott egymásnak találkozót. A gyáva zsoldosok a hatalmas török sereg láttára szeptember 4-én éjjel a Tiszán át mindannyian megszöktek a várból. »Kár Szolnokért — írják Kassáról — mely nagy veszteség, de elviselhetőbb lesz, ha Eger megmenekül, amelynek megvédésétől függ ennek az egész országnak sorsa.« Szolnok eleste után Ahmed és Ali basák Eger felé indultak abban a reményben, hogy az egriek is gyáván feladják a várat. De itt Egerben »életükért, kedveseikórt és szeretett hazájukért viaskodó várőrzők« várták az ellenséget. »A király dunántúli haderejét Bécs védelmére tartogatta. Ezért sorsára hagyta Egert.« Arra számított, hogy majd a püspök, az elsősorban érdekelt vármegyék nagyurai, a bányavárosok, a környékbeli nagybirtokosok saját erejükkel is megmentik Egert. De a püspök egyetlen katonát sem adott a védelemre, a várban lakó papok pedig elhagyták a várat az ostrom hírére. A püspök Dobó sürgetésére azt válaszolta, misét mondat a várbeliekért. Dobó István a vármegyékhez fordult segítségért. De a megyék nemesei nem vállalták az ország védelmét. »Leszögezték, Ferdinánd külföldi pénz és katona segítségével védje meg az országot.« Eger várát a dolgozó magyar nép, a környező falvak parasztjai, mesteremberei védték. »Megállapítható, hogy Eger védőinek ós megmentőinek zöme, az 1 366 főnyi puskás gyalogság a 320 paraszttal, mesteremberrel és parasztnővel együtt a társadalom népi elemeihez tartozott.« Dobó az utolsó napon elosztotta a várőrséget. A várvédők átérezték helyzetük súlyosságát, mégis vállalták a végzetesnek ígérkező harcot, mert abban reménykedtek, hogy áldozatvállalásuk egy egész országrészt ment meg a töröktől. Ahmed basa megkísérelte, hogy véráldozat nélkül szerezze meg a várat. Egy árulóval beküldött levelét Dobó az összehívott várnépnek felolvasta. A védők ekkor fogadalmat tettek, hogy levelet többet el nem olvasnak, az ellenséggel szóba nem állnak. Aki megszegi ezt : halállal lakol. Közben a török előhada szeptember 9-én megérkezett Makiárra. A várbeliek bátor portyára indultak, amit sikerrel bonyolítottak le. Az ostrom előtti sikeres portyának igen nagy volt a jelentősége, növelte a védők önbizalmát, harci kedvét. A védők a körülzárás kezdetén, Ali csapatainak vonulása közben készítették elő a vár közvetlen környékét az ostromra. Dobó parancsot adott a város házainak felgyújtására, hogy ne szolgálhassanak az ellenség oltalmára, de ugyanakkor gondoskodott a várbeli épületek tűzbiztonságáról. A török derékhad Füzesabony előtt állt már, amikor a várbeliek még mindig ki-kicsaptak a törökre. Szeptember 12-én Arszlán bég ágyúit zavarták meg. A török már lőtte a túlsó oldalról a várat, de a várbeliek még mindig kijártak a patakhoz itatni és vizet hordani. A török a vezérhad megérkezésekor szállta meg teljesen a várost és környékét. Ekkor már teljes lett az ostromzár. A törökök az ágyúsáncokat hamar elkészítették és rövid idő alatt megkezdték az ágyúzást. Több mint száz ágyú lőtte egyszerre a várfalakat ós a vár területét. A külső várban az álló sereget, a tartaléknak rendelt erő sorait kezdték pusztítani. Bornemissza Gergely védőárkot ásatott a sereg számára. Bár a török lőtte a konyhát, a katonaság ellátásában egy pillanatig sem volt fennakadás. A nők emellett tópést csináltak, kötözték a sebesülteket, kivették részüket a védelemből. »A tizenhárom napi ágyúzás alatt a' várat két ponton érte a legtöbb lövés : A Föls és a Tömlöc bástya mellett a palotáknál és az Ókapúnál. Szeptember 28-án a török az addiginál is jóval erősebb ágyútűzzel árasztotta el a falakat. A janicsárok éjnek idején puskatűzzel zavarták a faljavítókat, Ilyen zavaró puskázásnak esett áldozatul Bolyky Tamás is«, akinek emlékére a Bebek-tornyot Bolyky-toronynak nevezték el. A basák ismét levelet küldtek a várba — de eredménytelenül.