Századok – 1952

Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778

804 J. V. TA RLE a poltavai csatamezőn épített zárt sáncok eszméjének eredetiségét és zsenialitását és I. Pétert nagy stratégának nevezte. »Rêveries militaires« с. könyvét minden nyelvre lefordították, olvasták és idézték, pusztán azt »felejtették el« idézni, amit a poltavai hadisáncokról írt. Szuvorovról sok mindent mondtak, csak azt nem, hogy az egyik legkiválóbb stratéga volt, nem pedig pusztán bátor kardforgató. Kutuzov sem kerülte el a közös sorsot. Borogyinot Napoleon »győzelmének« emlegették, Kutuzov ellenoffenzivájának elgondolását és kivitelezését meg sem említették, ahogy teljesen kihagyták a-, 1805. év történetéből azt, hogy Kutuzov csúfosan megverte Mortier hadtestét, vagy Kutuzovnak azt az elgondolását (és annak teljes sikerrel való végrehajtását), hogy a parancsnoksága alatt álló Bagratyion aránylag jelentéktelen erőkkel feltartóztassa Napoleon hatalmas hadseregét. Továbbá tudomást sem vettek arról, hogy Kutuzov megnyerte a nehéz török háborút 1811 —1812-ben, továbbá elhallgatták az 1813. évi hadjáratot is, miközben Kutuzov ebbeli érdemeit éppen a német történészek hallgatták agyon, bár egészen Kutuzov haláláig, tehát 1813 első négy hónapja alatt, éppen Kutuzov hadserege volt az, amely a német városokban lábukat még megvetett franciákat kiebrudalta. Kutuzovot, a diplomatát, még Kutuzovnál, a stratégánál is nagyobb igyekezettel próbálták agyonhallgatni és ez sikerült is nekik. Nem Kutuzovnak, hanem Potyomkinnak tulajdonították a Krímben teljes sikerrel lefolytatott tárgyalásokat. Platon, Zubov és Bezborodko azon fáradoztak, hogy véka alá rejtsék Kutuzov Konstantinápolyban 1793—1794-ben kivívott sikereit. Kutuzov »jutalma« a valóban szédítő, bámulatos vívmányt jelentő 1812-es bukaresti békéért, amely a dunai hadsereget a Napoleon elleni háborúra szabaddá tette és Beszarábiát a török uralom alól felszabadította, az volt, hogy leváltották a parancsnokságról és a békekötésért megérdemelt dicsőséget a már kész eredmény idején megérkező Csicsagov számlájára írták. Kutuzovnak, a szervezőnek, aki Tarutyinoban a hadsereget újjáteremtette, kiváló segítőtársai voltak: Konovnyicin, Dohturov, Miloradovics, később Tormaszov és többen mások, akik bár nem mérhetők össze vele, de odaadó, jó képességekkel rendelkező, megbízható férfiak voltak. Kutuzovnak ezt a kevésbbé mutatós munkáját csak a hozzá legközelebb álló munkatársai tudták értékelni. De nem segített Kutuzov ellenségeinek semmi : sem az elhallgatás, sem a rágalom. Dicsősége nem halványult az évek folyamán, hanem mind ragyogóbban kezdett tündökölni. Kutuzov a hazafi — Oroszország lángelméjű fia — már jóval 1812 előtt a nép kedvence lett. Kezdetben a hadsereg helyezte belé bizalmát, a hadsereg után pedig a nép. A nép szeretete és bizalma volt Kutuzov biztos bástyája ellenfelei ellen. Az 1812 történetével foglalkozó irodalomban és ezenkívül Kutuzov jellemzésében orosz és külföldi kortársak részéről többször találkozhatunk olyan megállapításokkal, amelyek tévútra vezethetik az olvasót. Kutuzovot puha, engedékeny, ravasz udvaroncnak tüntetik fel, aki nem akar energikusan harcolni az uralkodók beavatkozásai ellen. Ez teljesen hamis, felületes beállítás, könnyelműen összetákolt nézet. Kutuzov kesztyűje ugyanis bársonyból volt (és az sem mindig), de keze vasból. 1805-ben Kutuzov nemcsak kereken elutasította I. Ferenc arcátlan követelőzését, hogy az egész orosz hadsereget vesse be Bécs védelmére, hanem egyszerűen rá sem hederített. 1811-ben Sándor ostoba tervét (Konstantinápoly megtámadását) Kutuzov a legkevésbbé