Századok – 1952

Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778

MIHAIL ILLA RIONO VICS KUTUZOV; A HADVEZÉR ÉS DIPLOMATA 803 De Puibusque az orosz tábornagy szavai után keserűen megjegyzi, hogy a szenátorok bátorságába vetett reménység nem vált valóra és mikor Napoleon Oroszországból visszatért Párizsba, a szenátus rögtön újabb sorozást szavazott meg, ami Napoleonnak 350.000 újoncot éredményezett. Kutuzov ezúttal semilyen kísérletet sem tett arra, hogy egy franciaországi belpolitikai fordulat meggyorsítsa a háború győzelmes befejezését, bármennyire kívánatos is lett volna ez. Kutuzov már a francia hadifogoly tiszttel való beszélgetés előtt is látta egy ilyen kísérlet eredménytelenségét. A harcot pusztán katonai úton kellett bármi áron is győzelemre vinni. Számos jelből arra következtethetünk, hogy (az 1813 április 16-án [28-án] Bunzlauban elhúnyt) Kutuzov nem sokat várt a porosz királytól, a befolyásos Metternich kétkulacsos, áruló politikájától és a brit kabinet végsőkig önző, áruló taktikájától. Végül, tekintettel arra, hogy alkalma volt megismerni a Katalin udvarában táplált Charles Artois-féle emigrált francia arisztokraták ürességét, ostobaságát, nyakasságát és tudatlanságát, mély politikai éleslátásával és széles látókörével előre látta, hogy ezek a feudalizmus újjáélesztéséről álmodozó urak ostoba terveikkel eltaszítják maguktól a francia népi tömegeket és ezzel i akaratuk ellenére megszilárdítják a dühöngő katonai diktátor helyzetét, úgyhogy az tovább tudja folytatni eszeveszett véres háborúit. Mindezek a belső és külső körülmények, amelyek a maguk teljességében csak a tábornagy t halála után mutatkoztak meg, rendkívül elhúzták a harcot, vérözönnel árasztották el Németország, Franciaország, Belgium mezőit és Napoleon végleges ledöntése a császári trónról csak Elba szigetéről való visszatérése (»a száz nap«) és a 1815 június 18-án lezajlott véres Waterlooi csata után — azaz két és fél hónap híján három évvel a borogyinoi csata után — következett be. Napoleon I császárságának haláltusája hosszú ideig húzódott, de a császárság a halálos I döfést, amelyből felépülni már nem tudott, a borogyinoi síkon kapta. Az egész l Európát letipró hódító egyedüli igazi legyőzőjének dicsősége örökre Kutuzovot I illeti meg. A borogyinoi csatamező az a hely, ahonnan az addig győzhetetlen agreszszornak Szt. Ilona szigetére vezető útja elindult. 1 Borogyinonál mérte az orosz nép és az öreg orosz óriás a vakmerő rablóra a halálos csapást és az agresszor a távoli tengerből kiemelkedő gránitsziklára f hullott. Ez a költői allegória, amely a nagy orosz győzelmet a hódító végleges pusztulásával hozza kapcsolatba, pontosan megfelel a történelmi valóságnak. * Kutuzov halhatatlan dicsősége számos olyan elemből adódott, amilyenek ritkán találhatók meg ilyen harmonikus egységben egy egyéniségben és ritkán tűnnek fel ilyen ragyogó világossággal a világtörténelem porondján. Kutuzov stratégiai elgondolásainak mélységét, vállalkozásainak bátorságát és eredetiségét, valamint óriási eredményeit tekintve, a világtörténelem kiváló hadvezérei sorában az elsők között foglal helyet. Érthető, hogy ellenségei, a cárral az élükön, mindent elkövettek először, , hogy akadályokat gördítsenek útjába, azután pedig, hogy amennyire csak lehet, leszállítsák, majd pedig hogy elhallgassák érdemeit. Természetesen külföldön még I. Péter és Szuvorov vívmányainál is inkább és még szemérmetlenebbül igyekeztek agyonhallgatni Kutuzov sikereit. A XVIII. század derekának legkiválóbb nyugati katonai teoretikusa, Szász Móric, lelkesülten dicsérte