Századok – 1952
Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778
794 J. V. TA RLE Készülő munkámban, melyben Kutuzov ütközeteit elemzem, életművét feltárom és taglalom — mint például : milyen sajátos módon alkalmazta a partizánmozgalmat, hogyan szervezte meg a »kis háborút«, — megkísérlem Kutuzov stratégiai lángelméjének jellemző vonásait összefoglalni. Egy körvonalakban adott általános jellemzésnél elég, ha annyit mondunk, hogy Kutuzov mind a »kimerítés« taktikájában, mind a szétmorzsoló csapások taktikájában a katonai fogások kiváló mesteri váltogatását alkalmazta, és ezért oktalan dolog stratégiáját Frigyes »elcsigázó taktikájával« vagy Napoleon »felőrlő csapásai«-nak taktikájával összehasonlítani. Neki megvolt a saját, kutuzovi taktikája, amelynek ereje éppen abban rejlett, hogy a háborúban a legváratlanabb és legváltozatosabb fogásokhoz folyamodott (ami oly jól sikerült neki pl. Törökországban 1811-ben). De az volt a legnagyobb vívmány, amikor 1812-ben pontosan eltalálta, hogy az ellenfelet szakadatlanul üldöző és kis, majd nagy támadásokkal egy percnyi nyugtot sem hagyó hadsereg taktikája az az alapvető eszköz, amelynek segítségével a legbiztosabban (és leggyorsabban) lehet a »nagy hadsereget« elpusztítani. De nagy stratégiai tehetsége ezzel nem merült ki, tudta azt is, hogy az ő hadvezéri módszerének mennyiben felel meg a rendkívül nagy mértékben alkalmazott »kis háború«, mint a leghathatósabb eszköz. Éppen ez, az ő saját kutuzovi taktikája volt az, amely a nyugati világ akkori legjobb hadseregét és legjobb hadvezérét megsemmisítette. Az ellenoffenzíva kifejlesztésének kezdeti stádiumában, ill. első szakaszában folytatott partizánháború és a már »kis háborúvá« nőtt, illetve helyesebben ezzel novemberben egybeolvadt partizánháború nem teljesen egybevágó fogalmak. A »kis háborút« kisebb, de néha elég nagy csapategységek folytatták, amelyeknek Kutuzov gyakran igen komoly feladatokat adott. Ezek a csapatok közvetlen kapcsolatba léptek a partizánosztagokkal (pl. Csetverikov parasztember nagy osztagaival, stb.) és közös akcióik rendszerint igen jó eredménnyel zárultak. Ez a »kis háború« Kutuzov alkotó elméjének egyik vívmánya. Nagy vezérünk az orosz népet a legvészesebb időkben megmentő hősök között említette Kutuzov nevét is.2 0 Az orosz népnek', amely legyőzte Napoleont és megdöntötte a rabló császárságot, Kutuzov méltó képviselője volt. Eredményeit a maguk teljes egészében csak az 1812-es hadműveletek komplexumával szoros kapcsolatban lehet kiértékelni, ahol arról az egész időszakról lesz szó, amikor Kutuzov életpályája és az orosz nép története egy elválaszthatatlan egységbe olvadt össze. Jelen cikkünkben, egy ilyen tömör jellemzésben csak arra van módunk, hogy életének egyes szakaszait megvonjuk és a történelmi halhatatlansághoz vezető útján kiemelkedő fő mérföldköveket megjelöljük. Nemzeti hősünk a nép kedvence, a hadsereg bálványa volt és az el nem múló dicsőség dicsfényével övezve halt meg. A halálára költött katonadal »lenyugvó drága napunk«-nak nevezi : »Hogy hagyhattál itt, katonáidat, szerető apánk, Kutuzov herceg! . . . Sírásra fakadt, záporoz könnye az orosz • hadnak, keresztény hadnak! Hát hogyne sírnánk, emészt a bánat, nincs atyánk többé, Kutuzov elment!« Igen jellemző, hogy főképpen Carjovo Zajmiscséről emlékeznek meg : »S amikor fejet hajtott katonáinak, ősz haját mutatta, mi katonák, egy emberként kiáltottuk: Hurrá! Velünk az isten! és dallal az ajkunkon indulunk hadba«. Kutuzovval az élen minden könnyen ment : »Tél sem kínzott, éhség sem gyötört, minden gondolatunk az volt, 20 Sztálin : A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújáról. 36. 1.
