Századok – 1952
Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778
792 J. V. TA RLE volt és sokszor sokkal inkább érezhette magát cárnak, mint Sándor. Kutuzov parancsait a legnagyobb lelkesedéssel teljesítettek egész Oroszországban. 1812 december utolsó három napján, mikor átkelt a Nyemenen, mindössze 18.000 harcképes katonája volt, mikor viszont bevonult Kalisba és tábornokait felállította az Odera mentén (1813 február elején és közepén) már több mint 140.000 emberrel rendelkezett. A hadsereg tarutyinoi megteremtője, a zseniális szervező Kalisban felülmúlta önmagát. A cár beleegyezését kérte (és meg is kapta!) ahhoz, hogy egy 180.000 főnyi tartalékot alakítsanak. És Frigyes Vilmos mégis még mindig gyáva volt, fejvesztettségében nem tudta, hogy kit, kinek és mikor áruljon el, illetve adjon el. Napoleont Sándornak, vagy Sándort Napoleonnak. Annyira félt mindkettejüktől, hogy néha egy és ugyanazon nap biztosította levélben alattvalói hűségéről mind a cárt, mind Napoleont. És itt újból megcsillogtatta tudását Kutuzov, a diplomata. Tudósította a királyt, hogy Wittgensteint seregével egyenesen Berlinbe küldi, szívélyesen megjegyezve, hogy ezzel erősítést akar neki nyújtani. Frigyes Vilmos nagyon jól elértette a célzást ... és beadta a derekát. De Kutuzovnak minden alapja megvolt rá, hogy ne a királyra számítson, hanem német népre, és meg is érte, hogy ezek a reményei valóra is kezdjenek válni. 1813 első hónapjaiban a németek, ha ugyan még lassan is, de már kezdtek magukhoz térni a Napoleon járma alatti dermedtségből. A katonák költeményeiben igen jellemzően visszatükröződött az 1813. évi háború kezdeti ideje. Az ukránok — nyilván 1813 első hónapjaiban — szemrehányással teli gúnydalokat költöttek a poroszokra : »Amíg Oroszország harcolt, ti megijedtetek a franciáktól, nem jöttetek nekünk segíteni és velünk együtt dicsőséget szerezni!« Mikor viszont Oroszország győzni kezdett, akkor a poroszok »térdrehulltak« az oroszok előtt és könyörögtek, hogy mentsék meg őket. Egy másik katonanóta (belorussz) mintha kiegészítése lenne az ukrán dalnak: »Nosza, orosz katonák, gyerünk, húzzuk ki a csávából a németeket! A németek szörnyű gyávák, nekünk kell értük felelnünk!« így visszatükröződött az orosz katonák tudatában a porosz király hoszszas ingadozása is, aki nem tudta eldönteni, hogy segítsen-e Kutuzovnak, vagy ne és ha igen, úgy mennyire. A dalokban az áll, hogy »hívatlan vendég jött hozzánk, nem álmunkban, hanem fényes nappal, a szörnyeteg örül, hogy felégette Moszkva anyánkat«. Egy másik dal teli van büszke öntudattal : »Nekünk nincs szükségünk segítségre, nincs szükségünk a poroszokra«.1 7 1813 február 10-én III. Frigyes Vilmos végre aláírta az orosz-porosz szövetségi szerződést. Igaz, hogy rögtön utána becsapta Kutuzovot, mert a megállapodott 80.000 fő helyett alig több, mint 55.000-et bocsátott rendelkezésére. Megígérte, hogy megadja a többit is, de ennek ellenében Kutuzovtól a hadjárat meggyorsítását követelte, hogy ezáltal Poroszország a tűzvonalon kívül maradjon. Ekkor a király, aki ebben az időben a félelem hatása alatt egészen őrült dolgokat vitt végbe, elküldte Kutuzovhoz kancellárját, Harden -berget, hogy leikére beszéljen Kutuzovnak és ígérjen a főparancsnoknak ajándékul egy birtokot, ha belmegy abba, hogy meggyorsítja a hadsereg előrehaladását és mielőbb lezárja nyugatról Poroszország határát. Kutuzov azt 17 Orosz katonanóták. Moszkva, 1879. 60, 16-17. 1.
