Századok – 1952

Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778

790 J. V. TA RLE hogy 1812 decemberében vitába szállt a cárral abban a kérdésben, hogy a hadjáratot a határon túl is haladéktalanul folytatni kell. Más szavakkal, azzal a »váddal« szemben védik, hogy nem értett egyet Wilson angol kém és politikai ügynök óhajával, aki előtt 1812 decemberében a cár szégyenszemre »excusálta magát«, hogy a mindkettejük által gyűlölt Kutuzovnak a Györgyrend első fokozatát adományozza. Egyesek szerint Kutuzovnak tudnia kellett volna, hogy a blokád megsemmisítésének kérdésében Anglia és Oroszország érdekei »egybeestek«. így csak az beszélhet , aki egyáltalán nincs tisztában Oroszország és Európa akkori , helyzetével és fogalma sincs arról, hogy mi volt a kontinentális blokád. Éppen ezért háborította, fel Kutuzovot annyira az 1812-ben minden lépését kémlelő Wilson zaklatása. Kutuzov, a nagy stratéga és nem kevésbbé nagy diplomata, nagyon jól tudta, hogy miután Napoleont szétzúzták Oroszországban, a kontinentális blokád gyakorlatilag már . megszűnt létezni, mert Oroszország, Svédország, Dánia minden territoriális viziútja már nyitva állt az angol áruk behozatala számára és Angliának igen nagy szüksége volt arra, hogy a blokádot Franciaországban, Belgiumban, Katalóniában, Hollandiában és Olaszországban, az illír tartományokban is megszüntessék, mégpedig haladéktalanul. Ezért égett Wilson annyira a türelmetlenségtől, hogy Napoleont mielőbb megfogják (természetesen nem az angolok, hanem az oroszok) és birodalmát megsemmisítsék. Kutuzov jól tudta, hogy a francia császárság i megdöntése nagyon sok orosz vérbe kerül. Neki is az volt a végcélja, hogy Napoleon uralmát végleg megdöntse, csupán egy kis pihenőt akart adni az -orosz hadseregnek és több időt a feltöltésére. Zseniális éleslátással előre látta a Lützen, Bautzen, Drezda stb. alatti súlyos és véres napokat és azt, hogy a szövetségesek egész 1813 őszéig igen kevés segítséget fognak nyújtani az orosz hadseregnek, mint pl. Poroszország vagy Bernadotte svéd trónörökös, sőt hogy egyáltalán nem is üzennek < Napoleonnak háborút, mint Ausztria, amely csak augusztusban szánta rá magát erre a lépésre, vagy mint Anglia, amely becsapta orosz szövetségesét. A kulmi győzelem (méghozzá milyen ragyogó győzelem!) orosz, nem pedig porosz, osztrák vagy svéd győzelem volt. Kulm pedig fordulópont volt az 1813. évi háborúban, de csak 1813 szeptember 17-én vált lehetségessé. Kutuzov legalább úgy tudta, mint Sándor, hogy a császári Franciaország részéről fenyegető háborús veszély végleges felszámolása csak a Szajnánál válik lehetővé, nem pedig a Nyemennél, amint ez kitűnik a Puibüsquekel folytatott beszélgetéséből is, — azonban azt akarta, hogy ezt a győzelmet elegendő katonai és főleg diplomáciai előkészület előzze meg, hogy ne csak Oroszországnak kelljen véráldozatokat hozni, hanem a »szövetséges« hatalmaknak is. Ezt tanúsítja minden tette 1812 decembertől egész haláláig. Alig halt meg Kutuzov, a porosz király máris a legnagyobb pánikban volt és siránkozva hajtogatta : »íme, már megint itt vagyok a Visztulánál!« Az oroszoknak még sokáig majdnem egyesegyedül kellett Napoleon új hatalmas hadseregének teljes súlyát feltartóztatniuk, hogy megmentsék Berlint, nehogy Frigyes Vilmos hamarosan a Visztulánál találja magát. Kutuzov tudta, hogy Európában végleges győzelmet fog aratni Napoleon felett és tudatosan haladt e felé a győzelem félé, de nem akart súlyosan fizetni orosz vérrel azért, mert a szövetségesek olyan türelmetlenül siettetni akarták felszabadulásukat Napoleon uralma, adói, zaklatásai és a kontinentális blokádja alól. A szövetségesek meg akarták gyorsítani a felszabadulást, csakhogy úgy,