Századok – 1952
Tanulmányok - Arató Endre: A cseh és magyar nép összefogásának hagyományai 1849-ben 731
A CSEH ÉS MAGYAR .NÉP ÖSSZEFOGÁSÁNAK HAGYOMÁNYAI 1849-BEN 743 sen vennék fel a harcot a közös ellenség ellen. A válasz egyszerű : nem. A cikk azt a reményét fejezi ki, hogy Európa nemzetei, közöttük a csehekkel együttlakó németek is a .cseh néppel együtt meg fogják ezt érteni. Prazsky Vecerní List egy vezércikke visszapillant az elmúlt év polgári demokratikus követeléseire : sajtó-, gyülekezési, vallásszabadságra, olyan választási törvényre, amely nincs cenzushoz kötve. Majd megállapítja, hogy a demokratikus jogok megvalósítása csak üres Ígéretek maradtak. Helyettük kemény elnyomás nehezedik a népre. »A sajtó- és gyülekezési szabadságot eltörölték, a nemesség továbbra is felfuvalkodott an uralkodik felettünk. Ezt mutatja az egyház hazugsága, amely állandóan azt hirdeti, hogy egyformák vagyunk. Részvételünk nincs biztosítva a politikai életben, mert szegénységünk örökös engedékenységre ítél bennünket.«44 Ezek után felveti a kérdést, hogy ki a hibás mindezekért ! »Mi magunk — válaszol a cikkíró. — A jog és az uralkodás mindig összekapcsolódik a hatalommal. Erről nem gondoskodtunk, amikor az alkalom minderre megfelelő volt, bizalommal voltunk (a kormány felé), határozatlanok is voltunk és ellenségeinknek alkalmat adtunk ahhoz, hogy megerősödjenek. Vezetőink — folytatja tovább a cikk — csak szépen beszéltek, de senkisem állt ki a szükséges időben a harcmezőre. Szegény nép voltunk eddig, mert nem adtunk egy tettrekész embert sem a szabadságnak. Minden más nemzet nagy hősöket adott, a franciák, a lengyelek, az olaszok, a magyarok, csak mi nem. Nem voltunk eléggé tapasztaltak. Most, amikor már tapasztalatokat szereztünk, különösen szükséges, hogy megvizsgáljuk a történelmet és megnézzük azt, hogy a nemzetek hogyan visélkednek a nagy korszakokban és milyen módon jutnak el a szabadsághoz.«45 A radikálisok harca együttjárt az árulók leleplezésével is. A szláv népek körében, így a cseheknél is nagy tiszteletnek örvendett Jellasics horvát bán. Az iránta érzett bizalom azonban a bécsi októberi forradalom óta fokozatosan csökkent. A radikálisok fontos feladatuknak tartották, hogy a szláv népeknek ezt az árulóját leleplezzék és a cseh nép szívében még meglévő bizalmat, tiszteletet gyűlöletté változtassák. A Prazsky Vecerní List február 20-i száma már felvetette azt a kérdést,hogy a közeljövő megmutatja, vájjon Jellasics osztrák tiszt vagy szláv hazafi.4 6 Nem egészen egy hónappal később már a Národní Novinyval (a cseh liberálisok lapjával) vitába szállva, a lap leleplezi Jellasicsot4 7 , mint az osztrák dinasztia érdekeit képviselő ügynököt. Jellasics tevékenységére a Wiener Zeitungban megjelent nyilatkozata derített fényt. JosefVáclav Fric, a radikális demokraták egyik vezető alakja emlékiratában a Jellasics-nyilatkozatról a következőképen számol be. »A Wiener Zeitungban, ebben az erősen hivatalos lapban, Jellasics bán nyilatkozatát olvashattuk, mely szerint „mindenekelőtt osztrák katonának érzi magát", ami nem is lepett meg bennünket annyira mint Windischgrätz herceg hozzáfűzött dicsérete. A lap szerint a bán Windischgrätz herce.get igen tiszteli s ezért neki készségesen engedelmes híve marad. Ennek a nyilatkozatnak az lett a következménye, hogy este a Platyzban nyilvánosan elégették Jellasics arcképét, gondolom a híres Rehor vezetése alatt, aki a politikai meggyőződésnek azt az aktusát nyomatékos és sokatmondó kommentárral kísérte.«48 44 PVL 1849 márc. 23. (82. sz.) 46 U. o. 48 PVL 1849 febr. 23. (50. sz. Vezércikk.) 47 U. o. 1849 márc. 13. 48 Fric i. m. IV. 134. 1. (Idézet : Emlékeim. 182. 1.)
