Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
KOSSUTH É-i CSÁNYI 687 Csányi László a magyar reformmozgalmat megharcoló haladó birtokos nemesség soraiból került ki, egyike volt e nemesség legjobbjainak, azoknak, akik a reformmozgalom fejlődése, majd az önvédelmi harc folyamán egyéni fejlődésükben is a legnagyobb utat tették meg. Egyike volt azoknak, akik — Kossuthtal az élükön s az ő példája nyomán — számos kérdésben felül tudtak emelkedni osztályuk nézőpontján, akiknek mély, a harcokban egyre edződő liazafiassága felülkerekedett kötöttségeiken és előítéleteiken s alkalmassá tette őket arra, hogy válságos helyzetben ne a szűkkörű nemesi érdekek vezette alkú, hanem a nemzet egészének érdekeiért vívott harc útját válasszák. Csányi kiváló egyéni tulajdonságai mellett is a birtokos nemesség nagy átlagának nézeteit vallotta a forradalom elindulásakor a magyar szabadságharc döntő kérdéseiben, a parasztkérdésben és a nemzetiségi kérdésben. 1848 nyarán és őszén azonban már bizton támaszkodik azokra a paraszttömegekre, melyeknek jogos igényeiben néhány hónappal előbb még csak rendészeti kérdést látott, 1849 tavaszára pedig — erdélyi működésének tapasztalatai alapján — nagy, ha nem is a helyzet megkövetelte mértékű lépést tesz meg a szomszédnépekkel való megbékélés fontosságának felismerése felé is. A nemzeti függetlenség kérdésében pedig egy pillanatra sem ismert alkút, nem tesz engedményt. Hibái pedig, amelyeket pályája utolsó szakaszában elkövetett s amelyek áldozatokban és eredményekben gazdag tevékenységének lendületét megtörték, azonos forrásból fakadtak azokkal a hibákkal, amelyek az egész szabadságharc belső hanyatlására vezettek. Ezek a hibák bénították meg Kossuth energiáját is a sorsdöntő hetekben, ezek tették lehetővé a békepárt erőrekapását, mind nyíltabb bomlasztó munkáját, ezek okozták a középnemesség mind nagyobb részének elfordulását a forradalomtól.29 Azonban Csányit működésének ebben a hanyatló szakaszában is magasan a nemesség hitét vesztett tömegei fölé emeli helytállása, hősi áldozatvállalása, amellyel életét is áldozatul adta a hűségesen szolgált ügyért. Ez, és a haza szolgálatában korábban végzett munkája teszik jogosulttá azt a megállapítást, hogy Csányinak fogyatékosságai és elkövetett hibái ellenére is ott van a helye történelmünk nagy haladó egyéniségeinek sorában s hogy Kossuthtal végzett közös munkájuk nemzetünk önvédelmi harcának egyik igen jelentős erőforrása és előrelendítője volt. BAKTA ISTVÁN 29 A békepárti aknamunka kibontakozására és Kossuth összeroppanására 1. Andica E. meggyőző fejtegetéseit Kossuth Emlékkönyv-beli cikkében : Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkortan és a forradalom idején. (TI. köt., 117. я köv. 1.)