Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
650 BARTA [STVAîf felismerte, hogy a hadvezetés a kormány szándékai és a haza érdekei ellen dolgozik. Görgey esetében azonban ez az utóbbi tény egészen az esztendő utolsó napjáig nem volt annyira nyilvánvaló, mint Ottingerrel, vagy Teleki Ádámmal kapcsolatban. Csányi Görgeyben, aki Kossuth legteljesebb bizalmát élvezte46 s akit még Madarász is a forradalom régvárt hadvezérének tartott, nem láthatta a kormány és az ország ellenségét, annál kevésbbé sem, mivel Görgey erélye, kétségtelen képességei s az öreg kormánybiztossal szemben mutatott tisztelete őt magát is erősen befolyásolták ítéletének megformálásában. Görgey Csányit is, ugyanúgy, mint a főtisztek többségét, a legtöbbször meg tudta győzni arról, hogy elgondolásai katonailag helyesek és a kivívandó győzelem érdekében történnek s Csányi az időnként felbukkanó ellentétek mellett is úgy vélte, hogy Görgey elgondolásainak támogatásával Kossuth szándékait és a haza érdekeit szolgálja. Nem vette észre azt, hogy az a Görgey, aki szeptemberben és októberben a karrierista igyekezetével használja ki a forradalmi helyzet által nyújtott emelkedési lehetőségeket, novemberben már — talán a volt császári tisztek társaságának és a hadseregszervezés konkrét nehézségeinek befolyása alatt — elindul azon az úton, amely a kételyeken, az ingadozásokon át kérlelhetetlen logikával vezet egyéni fejlődésében a kalandorok cinizmusához, cselekedeteiben pedig a szabotázsok során át az áruláshoz. Nem, Csányi ezt nem láthatta ekkor még meg s saját hatásköréről az volt a nézete, amit november 13-án írt a Bizottmánynak arról, hogy Görgey fel akarja adni Pozsonyt : » . . . Övé lévén a felelősség, stratégiai szempontból véve a dolgot, beleavatkoznom nem szabad«. Ezt november 29-én Lukinics soproni kormánybiztosnak így fejtette ki : »Mentsen Isten ellenkező rendelettel beleavatkozni a katonai rendeletekbe . .. Övék a felelősség, mi mint polgári hatóság és hatalom kifolyása, sikert tartozunk adni minden rendeletnek, mellyek a stratégiai tekintet által helyeseltetnek.« S nem tűnt fel neki az sem, hogy hogyan bontakoznak ki — főleg a népfelkelés és nemzetőrség alkalmazásával kapcsolatban — egyre inkább Görgey egyéniségének népellenes vonásai, amelyek mind erősebben 45 Kossuth a decembervégi keserű tapasztalatokig maga is mindig igyekezett tiszteletben tartani azt a felhatalmazást, amelyet november elején a hadsereggel .való szervezeti és taktikai rendelkezés területén Görgeynek adott. Hadműveleti kérdésekben nem küldött utasításokat, hanem csak tanácsolt, javasolt, Görgeyre bízva, hogy mennyit szívlel meg tanácsaiból. »Én katona nem lévén, sohasem fogom magamnak igényelni azt, hogy irányozni akarjam katonai működéseit — írja Görgeynek pl. nov. 12-én, amikor taktikai tanácsokat ad neki a várható ellenséges támadással kapcsolatban. (Steierl/.: Görgey és Kossuth, 147. 1.) »Én egyébiránt határtalan bizalmunknál s a dolog természeténél fogva Önnek a hadi munkálatokban teljesen szabad kezet adok s azért őszinte bizalmam s több, mint testvéri barátságomnál fogva bizonyára nem magyarázza balra, ha figyelmeztetést teszek, nem azért, hogy kövesse, hanem hogy megítéljen — így vezeti be, amikor nov. 29-én arra kéri, hogy Pozsonyt a lehetőségig tartsák, de a végén ismét hozzáteszi : »Ez nem rendelet, hanem vélemény ; az ítélet az öné, amint öné a dicsőség s a morális felelősség. (U. o. 187. 1.) Még a helyzet élesedése idején, dec. 20-a után is csaknem minden levelében hangsúlyozza Kossuth, hogy »tökéletes bizalommal lévén« Görgey iránt, »stratégiai (helyesen : taktikai) tervekbe nem avatkozik«, hogy Görgey kezében »határtalan bizalommal látja a vezérletet« s azért nem rendel semmit, csak tanácsol, hogy iránta »az ország és ő határtalan bizalommal van« s nem kívánja, hogy leonidasi harcot vívjon stb. Dec. 27-i levelében mondja ki először Kossuth, hogy rendeli, nem véleményezi az összpontosítást és a csata elvállalását. (V. ö. Kossuth dec. 20-i levelével Csányihoz, Csányi-iratok 1276. rakt. sz., dec. 24-i, 26-i ós 27-i leveleivel Görgeyhez, Hadtört. Lt. Exh. 287., 369., 362.)
