Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
KOSSUTH É-i CSÁNYI 625 királyi leirat és az osztrák minisztérium hozzá mellékelt emlékirata nem hagyott többé semmi kétséget aziránt, hogy megindult az ellenforradalom támadása a márciusi törvények ellen, a Jellasicsot nyiltan felkaroló szeptember 4-i manifesztum pedig azt is megmutatta, hogy milyen szerep jutott a Magyarország elleni támadásban a horvát bánnak. Deák és Batthyány üres kézzel tértek vissza Bécsből, Kossuth a szeptember 4-i képviselőházi ülésen bejelentette, hogy az önvédelmi erőfeszítések terén nem a törvény, hanem a haza veszélye lesz az irányadó, megjelent az új magyar pénz, az ujoncozási rendelet s az országgyűlés száztagú küldöttsége elutazott Bécsbe, hogy megkísérelje a lehetetlent. S a kibontakozó dráma feszült napjaiban Csányinak Kossuthhoz és a miniszterelnökhöz írt levelei egyre bizonyosabbá teszik, hogy az ellenforradalom fegyveres támadása is küszöbön áll. »Ha minden jelek nem csalnak, — írja Csányi Kossuthnak szeptember 5-én — úgy a napokban meg fog itt kezdődni az ellenségeskedés.« Vázolja az ellenséges sereg készülődéseit, megírja, hogy nem képes Jéllasicscsal személyes érintkezésbe kerülni, mert Jellasics és környezete nem békét, hanem harcot akar, ezért nem akarnak találkozni vele, »a kormánynak biztosa reájok nézve iszonyatos lény«. Az ellenséges katonaság »szentül hiszi, hogy a császárt kell visszahelyeztetni országába, mint Olaszországban«. »Nagy erő leend használva ellenünk — írja Csányi — és mi számlálunk Eszékig 900 verekedhető gyalogot, 7 század huszárt, van egy honvédzászlóaljunk, ehhez megérkezik talán a pápai ruhátlan 7. zászlóalj, és ha pénz érkezik, a nemzetőrség.« »Mi valóban ez ügyre nézve Cassandrái voltunk nemzetünknek — utal Kossuth legutóbbi levelére — Istenem, hol állanánk, ha töiténhete, minek töitéimie kölle? Azonban én veszem, ahogy vannak a dolgok,' teszek, mint tehetek, mit a hazámeránti hűség, mit a kötelesség, mit becsületem parancsol.« »En abbéli nézetemből soha elállni nem fogok — igéri a küszöbön álló haditanácsra utalva — hogy védetlenül egy talpalatnyi földet sem szabad átengedni. A többi Isten gondja, csodát nem várok nemzeti őreinktől, de mégis igyekezni fogok én vélök annyit mivelni, mennyit lehet. Csak két zászlóaljjal tudjam is megállatni a sarat," horvát uraim izzadni és vérzeni fognak a magyar föld elfoglalásában. Miért is vitetett el innen az az erő is, ami volt? Sír bennem a lélek, ha meggondolom, milly hibák történtek. Mi nem tehetünk róla tisztelt barátom, már most oda fogok törekedni, és ha sorkatonáink el nem hagynak, ki is viszem, hogy drágán jusson az ellenség minden arasznyi földhez.« Két nappal később, szeptember 7-én azt írja Kossuthnak, hogy »nincsen már most nap, mellyben biztosítva lennénk az ellenség betörése ellen«, de újból hangsúlyozza, hogy védeni fogják az országot s csak azt nem ígérheti, hogy meg is védik, mert kevés a sorkatona, hosszú a megvédendő vonal és sok az ellenség. S a minisztérium lemondására célzó újsághírek is aggodalommal töltik el. »A mái hírlap nem tetszik a katonáknak — írja — ha a ministerium lemond, akkor nem számolhatunk katonaságunkra, mint azt ma tapasztalni volt alkalmam.« Másnap arról tudósítja Kossuthot, hogy Almássy Györgyöt és Schmidegg Kálmánt Zágrábba küldte Jellasics szándékainak kitudására, szeptember 9-i levelében pedig már a minden órában várható támadásról beszél s a sorkatonaság tisztjeinek arról a nézetéről, hogy a csekély erőkkel a Muraközt nem tudják megvédeni.52 62 Csényi szept. 5-i, 7-i, 8-i, és 9-i leveleit Kossuthhoz 1. OL. Iktatatlan pénzügyminiszteri iratok, 27-6/a rakt. sz.
