Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
KOSSUTH É-i CSÁNYI 611 során a kamarilla átmenetileg meghátrálásra kényszerült és a király június 10-r manifesztumával kénytelen volt megtagadni az udvar politikájának engedelmes eszközét, Jellasicsot.1 8 Csányit azonban ez a meghátrálás egy pillanatra sem tudta megtéveszteni : leveleiben szünet nélkül arra intette a kormányt, hogy a beállott enyhülés ellenére sem szabad a fegyveres felkészülésben megtorpanni. Június 22-i jelentésében is kikel azok ellen, akik a megyei nemzetőrség talpraállítását abba akarják hagyni — a megyei hatóságokban megvolt erre a hajlandóság — mert, amint írja, »ha most a lelkesülést fel nem használjuk, sőt azt ellenkező rendelet által lehangítjuk, szükség esetében, a magyar nép ingatag jelleménél fogva semmi áron ki nem mozdíthatnék őrseregeinket«, s ami még fontosabb, »folytonos engedélyeink által büszke makacsságra vezetett illír ellenségeink egyetlen egy móddal birathatnak elfogadható pacificatiora, s ezen egyetlen mód, a nagyobb erőnek felmutatása részünkről, kiváltképpen egy ollyan erőnek, mely nem a sorkatonaságnak annyira, mint a népnek kifolyása, minthogy szárnyaló álhírek következtében egész Horvátországban népünkről a haza ügye eránt közömbösséget hisznek és éppen ez az oka, amiért szavainkat, intéseinket eddig figyelemre nem méltaták.« »Istenemre mondom — folytatja később — ellensége vagyok a polgári háborúnak s minden becsületes áron ki akarom azt kerülni, s mi lehet egy nemzetnél a béke eszközlésére más becsületes ár, mint viszonyaink közt elszánt készültség a háborúra. . . Egyedül az erő felmutatása az, mely célhoz vezet, költségkímélés illy nevezetes tárgynál tekintetbe nem jöhet, a haza nyugalma bármi drágán fizettessék meg, dús kamatokat hozand.«19 Mintha csak Csányi szavait ismételné Kossuth, amikor július 4-i cikkében a Kossuth Hírlapja első oldalán a fegyveres felkészülés szükségességét bizonyítja : »Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni ; ha nem készülünk, megtámadtatunk. A gyöngének békéje kegyelemtől függ, az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvótól habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak, a gyengének parancsolnak. Készületlenség több mint gyengeség, készületlenség bizonyos halál.« Szemerének is ír Csányi ugyanezen a napon s neki is hangsúlyozza : »Nincs időnk mulasztásra, rövid idő alatt kell bevégeznünk, aminek történnie kell, biztos alapul a békének csak a népben gyökerezett erő szolgálhat.«20 Egy másik, július 5-i jelentésében az önkéntesekről ír Csányi, akik szép számmal gyülekeznek, a szombathelyiekről, a pécsiekről — akik »rongyosak, mint a lazaronik, de szép fiatal emberek«, a veszprémiekről : »Úgy hiszem — írja — hogy önkényteseinkben nem csalatkozunk.« A horvátországi helyzet elemzése során ismételten rávilágít az udvar lelkiismeretlen taktikájára. »Szegény horvátok — írja — függetlenség után sóvárognak és ha a reactionalis camarillának sikerül terve, az iga terhét érzendik nyakukon. Vajha mi tudjuk magunkat fönntartani : Nemzetiségünk megőrzése bármi nagy áldozatokkal vásároltasson is meg, a legolcsóbb ár, melyen honunk századok óta valami jóban részesült.« A drávántúli fejlemények egyébként igazolják korábbi nézeteit, az éberségre, a felkészülésre nagyobb szükség van, mint valaha. »Úgy hallom — írja a Zágrábból vett értesülések alapján — a színlelt visszavonulás helyett erősbítik magukat, aligha csalatkozok, ha azt mondom, hogy. . . a béke náluk 18 U. a. 122. 1. 18 OL. 1848-as miniszterelnökség ein. 327. sz. 20 OL. 1848-as belügym. ein. 465. sz.
