Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth alföldi toborzókörútja 1848 őszén 149
164 BAETA ISTVÁN bebizonyítani lelkesedését és helytállását. A szerbek Nagybecskerek és Óbecse ellen intézett támadása után Kossuth október 15-én elrendelte a szegedi', vásárhelyi, szegvári népfelkelők elindítását, Szentes népe pedig ugyanakkor az aradi tábor erősítésére indult el.4 8 A számszerű adatok mellett tanulságos egy pillantást vetni a felkelt nép szociális összetételére is. Ha a Kossuth útja nyomán feltámadó népfelkelés helyi forrásait megvizsgálnánk, kétségtelen bebizonyosodást nyerne az a tény is, hogy ebben a népmozgalomban az oroszlánrész éppen aszóké a rétegeké volt, amelyek mostoha gyermekei voltak a hazának s amelyekről a márciusi törvényhozás is megfeledkezett. Hiszen ennek a valószínűségét a fentiekben idézett források is alátámasztják. Találunk ezekben íitalásokat, hogy a nemzetőrség — a helyi társadalom tehetősbjeinek gyülekező h elye — vagy már valamelyik táborban van, vagy helyi kötelességei miatt nem csatlakozhat a népfölkeléshez, ha pedig csatlakozik, akkor pontos száma is meg van mondva, mint pl. Csongrád esetében. De mindennél többet mondanak azok a leírások, amelyek a kiinduló népfölkelés fegyverzetéről számolnak be. A többségében zsellérlakosságú Szentes esetében pl. azt látjuk, hogy a tehetősebbek 34 szuronyos fegyvere, 68 vadász puskája, 27 pisztolya és 15 kardja mellett 163 lándzsa, 29 fokos, 21 vasvilla, 7 kasza, 7 balta van még a csapatban, 254 felkelő pedig teljesen fegyvertelen ; a nagybirtoktól körülvett Szegvár 2200 felkelője között pedig csak 162 lőfegyverrel rendelkező van, a többiek kaszával, vasvillával, fejszével, vagy fegyvertelenül mennek a harcba. S ha a Szentes melletti Károlyi-birtokok, Lajosszállás és Nagymágocs 246 főnyi csapatára gondolunk, amely 30 vadászpuskával, 50 lándzsával és 166 vasvillával felfegyverezve, gyalog vágott neki a közel 200 kilométeres útnak, valószínűnek tarthatjuk, hogy az Alföld, főleg a Tiszántúl 1848 őszi nagy felkelése elsősorban a parasztság szegényebb rétegeinek a megmozdulása volt, akiket a nemzetőrség nem fogadott be s akiknek a szüret, a kukoricatörés és az őszi szántás sem volt olyan gond, amely megakadályozta volna őket abban, hogy Kossuth hívó szavát kövessék. Van néhány közvetlenebb adatunk is ennek bizonyítására. Amikor Kossuth szavára október 15-e után Csongrád megye felkelői a déli táborba vonulnak, a felkelők élelmezéséről otthonról kell gondoskodni. A megye legnagyobb birtokosát, Károlyi István grófot október 23-án arra kéri tiszttartója, hogy mivel főleg Szegváron tömérdek olyan szegény család van, amely nem tud ' élelmezést küldeni a táborban levő hozzátartozóknak, járuljon ő is hozzá az ezek élelmezésére megindult gyűjtéshez. Annál inkább szükségesnek tartotta ezt a tiszttartó, mert — mint írta — »Méltóságod tisztjeinek nagyobb része s minden Írnokai az aradi táborban állnak«, azonkívül »közel 100-ra menő béres, juhász és egyéb cselédek« is.49 Vásár helyről pedig azt írta a Kossuth Hírlapja a népfelkelés említett október 5-i elindulásáról, hogy »lélekemelő, de egyszersmind szomorító s mélyen leverő volt látni elindulásunk reggelén, milly hazafiúi lelkesedéssel, milly roppant számmal tódult össze a nép kivált szegényebb része, s a legvagyonosabbak% a kivánt kocsikat csak a népfelkelési parancsnokok szigorú intézkedéseire állíták ki«.50 48 L. előbb, 46. jegyzet. 49 V. ö. Waldapfel E. i. m. II. k. 226. s köv. o. 60 L. előbb, 46. jegyzet.
