Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth alföldi toborzókörútja 1848 őszén 149
158 BAETA ISTVÁN így érkezett el Kossuth és kísérete a felejthetetlen út utolsó állomására.. Szegedre. Szeged népe, mintha igazolni akarta volna Kossuth bizalmát, amellyel városukat az ország második fővárosává akarta tenni, minden korábbit messze felülmúló fogadtatást készített számára. Már Algyőnél, a tiszai átkelésnél száztagú lovasbandérium várta, a bevonulás útvonalát pedig a városnak több, mint 7000 nemzetőre övezte. »Az éljenzéseknek, zenének és ágyúzásoknak nem volt hossza vége — írta Csernátony a Március Tizenötödikében — és a temérdek nép özönle kocsisoraink után, mint a víz az odább odább úszó hajónak utánna, rögtön betöltve az üresült tért habjaival«. A szószékre lépő Kossuthot, »a nép emberét, a tiszta hazafit koszorúk boríták el, mellyeket gyöngéd nőkezek szórának«.2 3 Kossuth beszéde — az egyetlen, amelynek szövege a toborzóúton tartott beszédek közül ismeretes — méltó volt a fogadtatáshoz és csodálatos művészettel játszott a tömeghangulat pattanásig feszült húrjain. A szónok kezdetben fátyolos hangja, amint beszéd közben a belső hévtől mind ércesebbé vált, sápadt arcszíne, lángoló tekintete, páratlan szónoki fordulatai, amelyekkel a hallgatóságot bekapcsolta beszéde gondolatmenetébe, mind együttvéve a lelkesedés tetőfokára emelte a tömeget, amely fedetlen fővel, felemelt kézzel, mennydörögve mondta Kossuth után az esküt : Esküszünk a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat felemelhetem! Nem tudni, a szónok ragadta-e magával inkább a tömeget, vagy — amint Kossuth mondta — ő tanult lelkesedést a tömegtől, de biztos, hogy Kossuth őszintén hitte és egész életén át vallotta azt, ami itt, a szegedi fogadtatás hangulatában érlelődött meg véglegesen benne : »Olly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fenntartani erős karjaival«. És el lehet-e képzelni azt a lelkesedést, amelyet akkor ébresztett Szeged népében Kossuth, amikor elmondta, hogy a haza veszedelmének láttán, az ősök véres kardja példájára hogyan ragadott zászlót a kezébe, »megesküdve, hogy addig nem nyugszik, szegény fejét addig nyugalomra nem hajtja, amíg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére annak árulói ellen zászlaja alá nem gyiijti«. »De most -— folytatta itt Kossuth csodálatos szónoki fordulattal — miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlaja alá állok. És én bízom a magyarok istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz e hon • ha pedig a hadi szerencse kevésbbé mosolyogna a fegyverünkre, lia netalán a végrehajtó hatalom az ármány által a fővárosból kiszoríttatnék, azon esetre Szegedet olly pontnak tekintem, mellyről a haza szabadságát a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem«.24 A sikerekben gazdag körút Szegeden elérte tetőpontját s Kossuth készülődött, hogy a Honvédelmi Bizottmánynak tett ígéretéhez képest »éjjel nappal siessen Pestre«.25 Elindulása előtt azonban még kiáltványt intézett azokhoz a tiszántúli megyékhez, —Csanádhoz, Békéshez, Szatmárhoz, Biharhoz — amelyekbe, eredeti terveitől eltérően, már nem tudott elmenni. Ebben 23 Csernátony utolsó tudósítását a szegedi fogadtatásról 1. a Március Tizenötödike okt. 9.-i számában. 24 A többhelyütt kiadott szegedi beszédet a Kossuth Hírlapja okt. 15.-i száma közölte le először, a közléshez fűzött megjegyzés szerint emlékezet után. A szegedi tartózkodásra 1. mégReizner J.leírá át, Szeged története, Szeg d, 1899. II. к 106. s köv. о. 25 Fentebb ismertetett vásárhelyi levelében Kossuth azt ígérte a Bizottmánynak, hogy csütörtökön, okt. 5.-én indul és másnap Pesten lesz.
