Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
V DÉLKELETEURÓPAI NÉPEK ÖSSZEFOGÁSA 115 A TÖRÖK HÓDÍTÓK ELLEN HUNYADI IIABORÜIBAN csak néhány dunamenti erősség maradt. Ezek után, 1456-ban megindították frontális támadásukat Magyarország ellen. Ekkor, Hunyadi utolsó és legnehezebb csatájának, legnagyobb győzelmének idején, bár a változott viszonyoknak megfelelően'módosult formákban, még egyszer megmutatkozott a töröktől fenyegetett népek segítőkészsége, összefogásuk ereje. Félévvel a támadás előtt, értesülve a törökök készületeiről, Szkander bég fegyverkezni kezdett ; követek útján megüzente, hogy harmincezer fegyverest gyűjt és segítséget hoz. Tervét nem tudta valóra váltani, mert a törökök sereget küldtek ellenőrzésére. Azonban ezzel jelentős erőket vont el a Belgrád ellen felvonuló szultáni hadaktól, s így hozzájárult a győzelemhez, melyet azzal is teljesebbé tett, hogy kitörve az albán hegyek közül, megverte az ellenőrzésére kiküldött török hadat.43 A töröknek behódolt uralkodók, mint Brankovics vagy a bosnyák király, az események tétlen szemlélői maradtak. Követelései ellenére, nem segítették fegyveresen a szultánt, de Belgrád védőit sem merték segíteni. Népük azonban nem velük, hanem a Belgrádot védelmező magyarországi népfelkelőkkel érzett együtt. S bár a délszlávok zöme a felvonuló török seregek rettentő nyomása alatt mozdulni sem tudott, a Belgrád védelmére összesereglett népfelkelők közt, szemtanú leírása szerint, voltak »szlávok és bosnyákok« is.44 A belgrádi ostromzárat feloldó dereglyés ütközetben kitűntek a város szerb hajósai, ottani polgárok, kikről az említett szemtanú, ferences térítőpap létére, kénytelen elismerni : »Ezek a polgárok mind görögkeleti szakadárok, de azért a törökök kérlelhetetlen ellenségei, akiktől azok jobban félnek, mint másoktól. . . soha meg nem futamodnak.«4 5 A havasalföldiek törökbarát fejedelmük eltávolítására készülődtek ; a győzelem után könnyűszerrel jutott uralomra III. Vlad, Hunyadi híve, a török elleni harcos összefogás politikájának folytatója, ki később Moldvában is Hunyadi egyik régi szövetségesének fiát, III. (Nagy) Istvánt, eljövendő török háborúk hősét segítette uralomra. Midőn a töröktől közvetlenül fenyegetett, sőt elnyomott népek ilyen jeleit adták segítőkészségüknek, a hódítóktól még nem támadott, de a veszély nagyságát átérző szomszédnépek fiai is fegyverre keltek, hogy megsegítsék hazánk veszélyben forgó népét. Lengyelországban, Ausztriában, a német birodalomban felkelők gyülekeztek, azzal a céllal, hogy Belgrád alatt harcoljanak a török hódítók ellen. Az ottani uralkodóosztályok, fejedelmek nem segítették, hanem éppen ellenkezőleg, tőlük telhetően gátolták a felkelőket szándékaik kivitelében. Félvén a tömegek megmozdulásától, nem adtak katonai vezetőket, még útmutatókat sem. Kortársak, kik napról-napra követték az eseményeket, feljegyezték, hogy június derekán — mikor a török előhadak megjelentek Belgrád közelében — Németországban sok keresztes volt együtt, de nem volt kapitányuk, ezért nem tudtak elindulni.4 6 Egyesek így is nekivágtak az ismeretlen útnak : vezető nélkül, kisebb-nagyobb csapatokba tömörülve, toronyiránt indultak Magyarország felé. A csata lezajlása után még hosszú ideig tartott a külföldi népfelkelők csapatainak vonulása 43 Teleki i. m. II. 495—496. o. (Máskép Jorga: Geschichte des osmanischen Reiches. II. 83—84. о., indokolatlanul utasítva el Barletius hiteles adatait.) Szkander követküldését a macsói bán említi, Történelmi Tár 1901. 193—194. o. 44 Tagliacozzoi János adata, v. ö. Bölcskey : Capistranoi szent János élete és kora. II. 303. o. 46 Katona: História Critica. XIII. 1072—1073. o. 46 Történelmi Tár. 1901. 214. o. 8*
