Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
116 ELEKES LAJOS Magyarország irányában ; július végén Pozsonynál állt egy részlegük, kiknek számára a város tanácsa hajót akart szerezni,4 7 a sebenicoi püspök ugyanakkor úgy tudta, hogy »Bécsből sokan jönnek, kik hamarosan megérkeznek . . . ma érkezett Budáról hétszáz tanuló jól felszerelve«.4 8 Augusztus elején egy háromezer főnyi sereg indult el Bécsből. Szemtanú írta le indulásukat : »Láttam őket. Élen haladtak a papok, deákok, tanulók, szám szerint háromszázan, jól felfegyverkezve ; utánuk vargák, szabók, s más szegényemberek : mentek előre, vezető és kapitány nélkül«.49 Ilyen körülmények közt a külföldi felkelők általában későn, részben egyáltalán nem jutottak el Belgrádig. Ám ez mitsem von le vállalkozásuk hősiességéből, a tényből, hogy életüket akarták kockára tenni a közös veszély ellen, a török hódítókkal szemben, a létében fenyegetett szomszédnép megsegítéséért. Azok, akik időben odaértek, a magyarországi népfelkelőkkel együtt hősiesen vették ki részüket a harcból, a győzelemből. A források kiemelik a lengyelországi keresztesek, a bécsi diákok vitézségét.5 0 A mondottak kielégítően bizonyítják, hogy Belgrádnál, a török támadásával szemben, az összefogásnak új formái kezdtek kibontakozni. A veszélyt átérző népek, a dolgozók tömegei igyekeztek összefogni a közös ellenség ellen. Nem rajtuk mult, hogy szándékuk csak részben valósult meg : az sem rajtuk múlt, hogy a belgrádi diadal, a magyar nép felkelésének s a szomszédnépek segítségének nagy eredménye kihasználatlan maradt, nem válhatott a török hódítók visszaszorításának kiindulópontjává. Hunyadi, az összefogás hirdetője meghalt ; király, bárók, pápai küldöttek siettek szétzülleszteni a Belgrádnál diadalmas hadat, hazaküldeni a külföldről érkező felkelőket. Délkeleteurópa népei számára a XV. században többé nem nyílt ilyen alkalom : a török kiheverte vereségének következményeit, s bár Magyarország ellen hosszú ideig nem indított hasonló támadást, maga sem kinált ekkora lehetőséget sikeres ellentámadásra. A következő korszakban az összefogást a Hunyadi korában időszerű, általa megkísérelt formák közt már nem volt lehetséges felújítani. A látottak alapján a következőket állapíthatjuk meg. Hunyadi a török kiűzéséért, Délkelet-Éurópa felszabadításáért vívott harcában a fenyegetett népek széleskörű összefogására támaszkodott. Ezt Gazért tehette, mert háborúi haladószellemű, igazságos háborúk voltak, a töröktől megtámadott népek létérdekeit, az emberi haladás ügyét védelmezték. Ezért a népek melléje álltak s támogatták harcait, olyan fokig, amint azt a feudális szétforgácsoltság, vagy éppen a török katonai elnyomás viszonyai közt megtehették. Az összefogás kiszélesítését, az eredmények megszilárdítását a népek elnyomói gátolták: a Hunyadi belpolitikáját akadályozó magyarországi bárók mellett a délkeleteurópai összefogást térítőakcióival bomlasztó pápaság, gyarmatosító, törekvései érdekében gyengítő velencei polgárság, magyarországi terjeszkedésük 47 Teleki i. m. II. 423. o., 3. jz. 48 Thallóczy : Magyarország melléktartományainak oklevéltára. II. 471. o. 49 Jorga: Notes et extraits. IV. 141—142. о. Hasonló látvány bírta Ebendorfer (Haselbach) Tamást arra, hogy krónikájában a következőket írja : »Hol a római birodalom, mely hajdan az összes barbárokat megfékezte? Hol vannak fényes választói, félelmes fejedelmei? . . . fme, fegyvertelen parasztok, vaskovácsok, ványolók, szabók, vargák, kézművesek és tanulók járnak a hadak élén, kiket (úgy vélik) isten lelkesített nagy tettekre hitükért«, Pez: Scriptores Rerum Austriacarum. II. 880. o. so Teleki i. m. II. 437.0. (Muratori: Scriptores Rerum Italicarum. XXIII. 59. o.); 418. o., 2. jz., v. ö. Bölcskey i. m. II. 305. o.
