Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
114 ELEKES LAJOS ismeretes, Rigómező északi térségében a szultán hónapokig gyűjtött, birodalma minden részéből általános felkelésre, »szent háborúra« hívott hadai közel három napig tartó, rendkívül véres harcban, roppant vérveszteségek árán, végül legyőzték és tekintélyes részében megsemmisítették Hunyadinak két évig toborzott, válogatott, gonddal felszerelt haderejét. Azt a sereget, melyhez hasonló sem számra, sem felszerelésre, sem azelőtt, sem azután nem járt a birodalom belterületén. Akik az albán hegyek irányában menekültek, a vereség színhelyétől mintegy harminc kilométernyi távolságban találkoztak Szkander bég előhadaival ; az albánok leverték az ellenőrzésükre küldött török csapatokat és siettek az egyesülés megbeszélt helyére. De a történteken már nem tudtak változtatni.4 1 A rigómezei hadjárat, a délkeleteurópai összefogásnak ez az újabb nagyszabású kísérlete a csatában elszenvedett vereség ellenére sem volt sikertelen. Megrendítette a szultán birodalmát, súlyos vérveszteséget okozott hadainak. Átmenetilegkönnyebbé tette a töröktől szorongatott népek védelmi harcát. A baj az volt, hogy nem volt folytatása. A vereség meggyengítette Hunyadit, megingatta belpolitikai helyzetét. Rigómező után védekezésbe szorult a bárókkal szemben, kik megújuló támadásokkal igyekeztek lerombolni kormányzósága eredményeit, a központi hatalomnak akkor kiépített formáit. Utóbb az új királyban, V. Lászlóban is támogatót kaptak. A Rigómezőt követő nyolc esztendőben Hunyadi erejét állandóan lekötötték a személye, hatalma, élete, politikája ellen irányított, nyilt vagy burkolt bárói és királyi rohamok. Ebben az időben sem adta fel régebbi terveit. Küzdött a török elleni összefogásért, igyekezett kiszélesíteni annak kereteit. Az osztrák-csehmorva rendi szövetkezést is iparkodott ennek szolgálatába állítani : röviddel azután, hogy Podjebraddal s a cseh rendek többi vezetőivel kapcsolatra lépett, a prágai rendi gyűlésen napirendre tűzték a török háború kérdését s ennek céljára többezer főnyi segédhad kiállítását szavazták meg.42 De az összefogás régebben elgondolt formáit, az ezek megvalósítását szolgáló nagy hadjáratokat többé nem tudta felújítani. így a török 1453-ban akadály nélkül foglalta el Konstantinápolyt, megsemmisítette a bizánci császárság maradványait. Most már mindkét tengerpart teljes birtokában, hátbatámadás veszélye nélkül fordulhatott égész, időközben felfrissített, sőt megnövelt haderejével a függetlenségüket védelmező délkeleteurópai népek ellen. Egyre jobban előnyomulva, sikerült jórészt elszigetelnie, egymástól elválasztania a harcolókat. Ezzel a védelem feltételei, az összefogás gyakorlati lehetőségei egyre rosszabbá váltak. A törökök katonai nyomása nőtt, az elnyomott népek ellenállása gyengült, a még harcolók élete nehezebbé vált. Az uralkodóosztályok ingadozó elemei ismét kezdtek a török felé fordulni : Konstantinápoly elfoglalása után gyakoribbá lettek az átállások. Megingott, bomlani kezdett a Hunyaditól összekovácsolt államszövetség törökellenes rendszere ; a szultánok egyre súlyosabb fenyegetésekkel, egyre nagyobb terhek vállalására kényszerítették a bosnyák királyt, a havasalföldi és a moldvai fejedelmeket. Újból elfoglalták Szerbia területét, úgyhogy Brankovics kezén voltaképpen 41 Fraknói: Millenáris Történet. IV. 96. o., s másutt a források, elsősorban-Barlctius adataival s Teleki ezekre támaszkodó előadásával szemben, helytelenül tagadja a Hunyadi és Szkander közti együttműködést, illetve próbálja utóbbira hárítani a felelősséget a történtekért. A felelősség ebben az esetben is teljes mértékben Brankovicsot terheli. 42 Teleki i. m. II. 334. o.
