Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
A DÉLKELETEI!RÔPAI NÉPEK ÖSSZEFOGÁSA A TÖRÖK HÓDÍTÓK ELLEN HUNYADI HÁBORÚIBAN 111 vetlenül érdekelt nápolyi királyt, továbbá a burgundi és francia uralkodókat iparkodott segélyadásra bírni, — mint ismeretes, kevés eredménnyel. Délkeleteurópai kapcsolatait fenntartva, azokat igyekezett továbbfejleszteni. Ennek alapján dolgozta ki egy újabb, célkitűzéseiben s méreteiben a hosszú hadjáratot megközelítő, azt bizonyos tekintetben felül is múló támadás tervét. Ilyen terv megvalósításához természetesen hosszú előkészítés kellett ; így elsősorban a Magyarországot belülről tépő anarchia korlátozása, a ligaharcok megszüntetése,' a bárók és a Habsburgok visszaszorítása. Hunyadi az összes, számára hozzáférhető báróellenes erőket mozgósítva, pártja köré tömörítve, három esztendő szívós és kitartó harcaival elérte, hogy az országot szétdarabolódással, függetlenségének elvesztésével fenyegető ligauralmat megszüntette, a központi hatalmat helyreállította és megerősítette, Habsburg Frigyest háborúban visszaszorította, s belső helyzetét ilyen módon megszilárdítva, megteremtette az yj hadjárat elindításának hazai feltételeit. Mint a források feljegyezték, ezt a hadjáratát különös gonddal, két esztendeig készítette elő : gyűjtötte a pénzt, a fegyvert és hadianyagot, szervezte hadseregét. Ugyanakkor szorosabbra vonta kapcsolatait a töröktől fenyegetett délkeleteurópai országokkal, elsősorban Szkanderral, de mellette a bosnyákokkal, szerbekkel, havasalföldiekkel és moldvaiakkal is. Kiépítette a török elleni összefogásnak egy újabb, az 1443 évinél szélesebb körre terjedő államközi szövetségi rendszerét, amely katonai és ezeknek megfelelő pohtikai sikerek esetén megszilárdulva, alapjává válhatott a hódítók elleni szervezkedés további kiterjesztésének s kedvező körülmények mellett : a törökök visszaszorításának. Az összefogásnak erre az új formájára, ezen belül elsősorban Szkanderral kötött szövetségére támaszodva indította el 1448 őszén rigómezei hadjáratát. Haditervéről, közvetlen hadicéljairól nem maradt leírás ; azonban a felvonulás irányából s egyes források, különösen Szkander életrajzírója : Barletius utalásaiból csaknem teljes bizonyossággal lehet ezeket megállapítani. Tervének lényege az lehetett, hogy a rendelkezésére álló erőkkel benyomul a birodalom területére, felvonulásának igazi iránya és céljai felől oly sokáig tartva bizonytalanságban az ellenséget, ameddig csak lehet ; a közben hozzácsatlakozó felkelőkkel megerősödve, a niskörnyéki útelágazásnál átfordul az albán határ felé s ennek közelében, Rigó mezőn egyesül szövetségese, Szkander bég hadaival, hogy innen kiindulva, immár együttes erővel támadják tovább a törököket. A terv következő részeit a helyzet adottságaiból s az 1444-i szövetséglevélnek Macedonia és Epirosz felszabadítására vonatkozó utalásaiból sejthetjük. Rigómezőről ismert hadiút vezetett délre, a stratégiai szempontból rendkívül fontos kikötő, Szaloniki felé : ennek elfoglalása lehetett az egyesült hadak közvetlen hadicélja. A kikötő birtokbavételével elvágták volna egymástól a török birodalom európai részének keleti és nyugati tartományait ; az utóbbiakat, melyek katonai ellenőrzése akkoriban gyengébb volt, ezekután könnyen elfoglalhatták volna. E tartományok albán, görög és szerb lakosságának támogatásával leküzdve az utánpótlás nehézségeit, Szaloniki birtokában megrövidítve a hadműveleti vonalakat, nagyjában sík terepen (tehát a Balkánhegység szorosainak 1443-ban megismert terepnehézségeit megkerülve) a siker számottevő reményével támadhatták volna a birodalom keletebbre fekvő, tráciai tartományait.37 37 A felvonulás irányára, ennek stratégiai jelentőségére v. ö. Kiss L., Hadtörténelmi Közlemények. 1913. 175—176. o.
