Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
110 ELEKES LAJOS befolyás előtérbe nyomulásával, ennek eredményeképpen a török elleni harcnak a »hitetlenek« és egyben az »eretnekek« elleni harccal való felcserélésével magyarázható) a sereg egyes részlegei nemcsak a török helyőrségeket dúlták fel, — ámi a hadviselés akkori erkölcsei szerint rendjénlevő dolognak számított -— hanem az ortodox templomokat is ; eljárásukkal kétségkívül felháborították, elidegenítették maguktól az érintett területek zömmel ortodox vallású népeit.3 5 Végül az is gyengítette a felvonuló sereget, hogy Brankovics az előző évi eredményeket féltve kivált a szövetségből, sőt azt is meggátolta, hogy Szkander csapatai országán átvonuljanak és •—• amint szándékukban állt — csatlakozzanak Ulászló hadaihoz.3 6 A pápai befolyás érvényesülése a török elleni összefogás gyengítését, a török ellep küzdő, egymásrautalt és természetszerűen együttes fellépésre törekvő népek egymással való szembefordítását jelentette. A délkeleteurópai összefogásnak ez a pápai aláaknázása tovább sodorta a Várna felé vonuló sereget a kudarc iitján. Az ütközetben elszenvedett vereség végső soron a pápai politika eredménye : a flotta csődjének s az összefogás meggyengítésének egyenes következménye volt. Más lapra tartozik, hogy Hunyadi, kit a válságos helyzetben, a szultán megjelenésének hírére kitört általános fejvesztettségben megbíztak a csata levezetésével, hadvezéri ügyességével s harcosainak vitézségével kevés híjján megfordította annak várható kimenetelét; hogy végül a király és a környezetében levő bárók hiúsága és felelőtlensége tette teljessé a hadjáratnak már megindításakor alaposan előkészített kudarcát. A várnai vereség súlyos következményekkel járt. A török ismét támadásba lendült, területeket foglalt ; Szerbiát, Hercegovinát függő viszonyba kényszerítette. Fokozatosan növelte nyomását Havasalföld, Bosznia, Bizánc és a még meglevő görög részállamok ellen. Egyik támadást a másik után indította Albánia elfoglalására. Fenyegette a magyar határokat is. Hogy itt nem ért el nagyobb eredményeket, az egyedül annak volt köszönhető, hogy a várnai csatában elszenvedett súlyos vérveszteség megakadályozta a győzelem azonnali kiaknázásában ; mire pedig összeszedte magát s felderítői megjelentek a Szávánál s az Aldunánál, Hunyadi már újjászervezte haderejét, megerősítette a végek védelmét és több ütközetben értésükre adta a pusztítóknak, hogy készülten várja támadásaikat. De a vereség nyomán Magyarországon is nehéz helyzet keletkezett. A lengyel-magyar perszonális únió felbomlott ; felújultak Habsburg Frigyes közvetlen uralmi illetve fennhatósági törekvései, melyeket az országon belül egyházi és világi nagyurakból álló erős párt támogatott ; az egymással marakodó bárószövetségek részekre szakították az államot, széjjelragadozták az állami jövedelmeket s állandósuló ligaháborúikkal a végromlás szélére sodorták az országot. Ilyen körülmények közt a függetlenség elvesztésének, a török újabb nagyarányú terjeszkedésének veszélye fenyegetővé vált ; az összefogás korábbi, Hunyadi tervezte formáinak, az ezekkel összefüggő támadó hadjáratoknak felújítására gondolni sem lehetett. Hunyadi azonban nem adta fel a harcot ; nem adta fel az összefogásnak, a török visszaszorításának nagy tervét. Ennek előkészítése érdekében széleskörű diplomáciai tevékenységet folytatott. A várnai kudarcért elsősorban felelős hatalmakat, a pápát és Velencét, de mellettük a többi itáliai államokát, különösen a török visszaszorításában tengermelléki tartományai miatt köz-35 A templomok feldúlásáról Callimachus ír, Schwandtner i. m. I. 511. o. A felvonulás eseménytörténetére v. ö. Századok. 1902. 349. o., ill. az ott idézett forrásokat. 36 Barletius adata, v. ö. Millenáris Történet. IV. 54. o.
