Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
A DÊLKELETEURÔPAI NÉPEK ÖSSZEFOGÁSA 99 A TÖRÖK HÓDÍTÓK ELLEN HUNYADI HÁBORÚIBAN elhanyagolása pedig — kimondani is borzadok, mit hozhat. J Éppen eleget szenvedtünk már eddig ; mindnyájan tönkrementünk, mert senki sem "hiszi, hogy a tűz az ő házára is átterjed. Mit mondjak a*görögökről, mit a szerbek birodalmáról? Ki sorolja el az én bajaimat : a hatalmas fejedelmeket, a magyar állam bástyáit, kik elvesztek az időben ; az erős hadseregeket, melyeket ugyanaz a gyászos hadivégzet emésztett el halálnak halálával. . . Ezért hívunk harcra most téged . . . Amit ma te teszel értünk, arra érted mi is mindig készen leszünk«.9 Az összefogás módjának és céljainak fenti megfogalmazásában különösen figyelemreméltó a kölcsönösség kihangsúlyozása a szövetségben részes államok, s a »felszabadítás« fogalmának értelmezése a töröktől leigázott népek irányában. Az utóbbi a »jogaik és hatalmuk korábbi állapotába« való visszahelyezéssel azonosítva, e népek független államainak helyreállítását jelenti, értelemszerűen kizárva azt a lehetőséget, mintha Hunyadi a török kiszorítását terjeszkedésre, hódításra akarta volna felhasználni. Ez az államközi segítség kölcsönösségének kihangsúlyozásával egybevetve, még jobban kiemeli, hogy Hunyadi az összefogást egyenlőségi alapon tervezte. Ennek a ténynek jelentőségét aláhúzza, hogy ebben a korban a szövetségeket, az államközi segítségnyújtást általában hűbéri formák közt szervezték meg, oly módon, hogy a katonailag erősebb fél a gyengébbet segítség címén igyekezett alávetni, hűbéri függés és ennek megfelelő szolgáltatások elismerésére kényszeríteni. Ugyanakkor, amikor Hunyadi a legteljesebb egyenlőség és kölcsönösség alapján tárgyalt Szkanderral (amihez később is, mindvégig ragaszkodott), a nápolyi király pénzbeli segítség fejében hűbérúri fennhatósága elfogadására akarta rábírni őt, Velence pedig gyarmatosító tervei érdekében területi engedményeket követelt tőle s hátbatámadta, mikor ezeket elutasította.10 A török Visszaszorításában bizonyos fokig érdekelt hatalmak : pápa, Velence, nápolyi király alkalmilag maguk is emlegették a töröktől elnyomott népek »felszabadítását«, azonban ezen korántsem »jogaik és hatalmuk korábbi állapotába« való visszahelyezésüket, független államaik életrekeltését értették. Számukra a török kiszorítása saját hatalmuk kiterjesztését, a töröktől megszabadított népek függetlenségének saját fennhatósági törekvéseik érdekében való korlátozását jelentette. Sok egyéb utalás mellett, jellemző erre .a pápai követ, Cezarini érvelése, ki a magyarországi bárókat azzal a javaslattal óhajtotta érdekeltté tenni a török kiűzésében, hogy »terjesszék ki hatalmukat az Egei-tengerig«.1 1 Ez az érvelés világosan mutatja, hogy a pápa és követe, miközben kifelé a »keresztény közösség« jelszavával a töröktől leigázott népek felszabadításáról beszéltek, valójában feudális hódító háborúra gondoltak. Egyetértettek velük a fejedelmek és uralkodóosztályok, már amennyiben egyáltalán érdeklődést mutattak a háború iránt. 9 A levelet Szkander válaszával együtt életrajzírója, az egykorú Barletius tartotta fent, innen közli Pray : Annales. III. 15. о., ill. Katona: História Critica. XIII. 300—303. o. (A levelek keltezésével s hitelességével kapcsolatban felmerült problémákra v. ö. Teleki: Hunyadiak kora Magyarországon. I. 411—412. o., jz.) Ulászló imént idézett esküjét ld. Hurmuzaki: Documente privitoare la istoria Românilor. 1/2. 694—696. о. 10 Velence eljárására ld. Jorga: Notes et extraits pour servir à l'histoire des croisades au 15-e siècle. III. 226—227. о., 227—228. о., jz. —- A nápolyi király arra törekedett, hogy Szkandert mint »felségünk fegyvereseinek serény kapitányát« tüntesse fel, Jorga: Geschichte des Osmanischen Reiches. II. 83. о. • 11 Callimachus, Schwandtner i. m. I. 487—-488. o. 7»
