Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Kemény G. Gábor: Iratok Mocsáry Lajos karánsebesi mandátumának történetéhez 486
iratok mocsáry lajos karánsebesi man dátumán ak történetéhez 521 Tisztelt polgártársak! Az országgyűlés végnapjait éli s nekem kötelességemmé válik, hogy képviselői működésemről választóimnak számot adjak. Azt hiszem azonban, nem cselekedném helyesen, ha az országgyűlésen előfordult különféle tárgyalások alkalmával tett nyilatkozataim s adott szavazataim felsorolásába s indokolásába bocsátkoznám, önök, midőn nagybecsű figyelmüket csekély személyemre fordították, tőlem képviselő programmot nem kívántak; önök a fen[n]forgó vis[s]zás körülmények által a passzív renitenczia álláspontjának elfoglalására érezték magukat késztetve s helyeselték az előttem megválasztott két férfiúnak1 azon kijelentését, hogy a negare mandátummal élni nem kíván; eltekintve tehát attól ez idő szerint, hogy óhajaikat, akaratjukat az országgyűlési képviseltetés útján érvényesítsék, egyedül azt vették czélba az én megválasztásommal, hogy „a holt választások" ismétlésének mellőzésével a fennálló állami alkotmányos intézmények tiszteletben tartásáról s egy magyar nemzetiségű honfitársnak felkarolásával a magyar faj iránti testvéri jóindulatról tegyenek tanúságot- ' Do önök nem adtak nekem megbízást arra sem, hogy a nemzetiségi érdekek nagyfontosságú ügyével különösen foglalkozzam, sőt megválasztásom alkalmával hozzám intézett nagybecsű levelökben2 kijelentették azon kívánságot, hogy „nem az önök, hanem a haza ügyét képviseljem". De én sohasem tudtam ezt a két feladatot szétválasztani s az lett volna legfőbb kívánságom, hogy az önök megtisztelő bizalma által nyert alkalmat ezen életkérdés jó irányban való fejlesztésére használhassam föl. Fájdalom, ezen hő vágyam kielégítést nem nyert, a miről e téren való országgyűlési működésemet illetőleg jelentést tehetnék, sokkal kevesebb és hatástalanabb volt, semhogy részleteket elősorolni érdemesnek találhatnám. Midőn újra tagjává lettem a képviselőtestületnek, számot vetettem magammal, milyen lehet azon eljárás, melyet a nemzetiségi kérdésben czélszerűen követhetek. Midőn 1886-ban az úgynevezett közművelődési egyletek színrekerültével új lendületet vett és magas hullámokat vetett a chauvinizmus áramlata, szükségesnek tartottam szót emelni ellene, teljes nyíltsággal, sőt élesen, hogy bármi kevés nyomatékkal bírhatna is különben egyes igénytelen embernek föllépése, a kimondott igazság meghallható legyen s önerejével nyomot véssen a veszedelmes irányba terelt közönség elméjébe. Tettem azt a képviselőházban 1886. évi februárban történt felszólalásommal3 s ugyanazon évben megjelent két röpiratommal.4 Az volt a kérdés, lchetségcs-e folytatni á cselekvést ugyanazon módon, hasonló hangon és azon meggyőződésre kellett jutnom, hogy a küzdelmet akként folytatnom az ügy érdekében nem volna czélszerű, sőt egyenesen lehetetlenné válnék. Azon nagy felháborodás és szenvedélyes jelenetek után, melyeket 1886. februárban történt felszólalásom előidézett, valahányszor megkíséreltem a hasonló értelemben, bár kevésbbé éles hangon a felszólalást, mindanynyiszor ismétlődtek a hasonnemű jelenetek, úgy hogy kénytelen voltam belátni, hogy nem érhetnék el egyebet, mint azt, hogy botránykővé váljék a legfontosabb, a legszentebb ügy. Nyilvánvalóvá lett ugyan mindannyiszor, hogy a kimondott igazság nem ment feledésbe, sőt vesékig hatott, de nyilvánvalóvá lett az is, hogy az a testület, melyből tényleg ki lettek rekesztve a nemzeti pártok képviselői,5 aként akarja gyakorolni az otthon jogát, hogy nem tűri meg a nemzetiségi érdekeknek egymagára maradt szószólóját. Erőltetni a dolgot ily körülmények közt nerr. illett volna az ügy komolyságához, nem lett volna összhangzásban azon mély belátással, mellyel a román nemzeti párt kezeli a maga ügyét. Kénytelen voltam ennek folytán oly esetekre szorítkozni, midőn valamely, a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos új rendszabály, 'például a kisdedóvásról szóló törvény került szőnyegre, ily esetekben nem mellőzhettem a felszólalást, sem magának az ügynek érdekében, de azért sem, nehogy egyenesen a meghátrálás vagy épen elvtagadás színében tűnjék elő részemről a hallgatás. Nézeteimnek fen [n]tartására és emlékezetbe hozatalára inkább használtam azt az utat, melyen inkább lehetett férni a higgadt megfontoláshoz, tudniillik a sajtó útján, bár itt is nagy nehézségekkel kellett küzdenem, mert az időszaki sajtó megtagadta tőlem 1 Doda Traján és Popoviciu Mihály. - Ld. 23. sz. irat. " 1886 febr. 8-án. 4 A közművelődési egyletek és a" nemzetiségi kérdés. Néhány szó a nemzetiségi kérdésről. 5 Az 1887—92. évi országgyűlésnek ellenzéki nemzetiségi képviselője nem volt.
