Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Kemény G. Gábor: Iratok Mocsáry Lajos karánsebesi mandátumának történetéhez 486

ihatok mocsáry lajos karánsebesi mandat!'mának törtenetéhez 51<) leszek-e megfelelni ily fölhívásnak, azokat a tisztelt bizottság nyilatkozatai eloszlatták. A tisztelt bizottság nagy elmeéllel és tárgyilagossággal adja elő azon események értelmét, melyek a karánsebesi kerületben ez utolsó választást megelőzték; kifejti, hogy ha a román nemzeti párt élesebb eszközök alkalmazására látta magát késztetve, ennek oka abban rejlett, hogy vele szemben is élesebbé vált a helyzet azon eljárás következtében, mely a román nemzeti pártnak az országgyűlésből majdnem teljes kizárását eredményezte. Részemről legyen szabad a tisztelt bizottság emlékezetébe visszaidéznem, hogy én már régebben kifejeztem azon nézetemet, miszerint az erdélyi részekben a választókerületek beosztásának s a czenzusnak az ország többi részében fennállótól eltérő megállapítását helytelennek, igazságtalannak, mert a románokra nézve sérelmesnek tartom.1 És ez állapot nemcsak hogy állandóan fenfn]tartatott, de fájdalom! tovább fejlesztetett az által, hogy az utolsó általános választások alkalmával úgy a kormány, mint a társadalom különböző tényezőinek tevékenysége folytán az ország többi részeiben sem volt képes a román nép az országos képviseletben részesüléshez való alkotmányos jogát érvényesíteni. Helytelennek tartottam az ily eljárást annak saját kiindulási pontjából tekintve is, miután azzal a képviselet elvének meghamisításán kívül más eredményt elérni egyáltalában nem lehetett, de helytelennek különösen azért, mert ellentétben áll a jogegyenlőséggel, az igazsággal, pedig csak ez adhatja kezünkbe Ariadne fonalát, mely kivezethet a nemzetiségi kérdés útvesztőjéből. Ha a román nemzeti párt nem nyugodott meg a rosszabbá vált helyzetben s ennek feltüntetésére élesebb eszközöket keresett, hol lehet sajnálni a viszonyoknak ily alakulását, de eljárásában nem lefret látni egyebet, mint a jogérzet nyilvánulását, éppen annak bebizonyítását, hogy a román nép ragaszkodik a közügyek intézésére való befolyás jogához és kötelességéhez, hogy a közös hazában közösen élvezendő alkotmányos jogok terített asztalánál meg akarja tartani a maga helyét. Nem is kételkedem, hogy a közvéleményben a karánsebesi ügyek által támasztott némi ingerültség rövid idő alatt nyugodtabb fölfogásnak fog helyet engedni, annyival inkább, mert midőn a román nemzeti párt nem csak maga intézkedett immár az iránt, hogy ne maradjon megcsonkítva az országos képviselőtestület; hanem egyszersmind egy magyar embert tisztelt meg bizalmával: e cselekményben teljes joggal hivatkozhatik úgy arra, hogy az állami intézmények iránt teljes tisztelettel viseltetik, nrnt arra, hogv a kérdéses akcziónál nem vezette ellenséges indulat a magyarság iránt. S ez utóbbit illetőleg nekem legyen szabad ismét rámutatnom ez alkalommal arra, mit már többször ismételtem, hogy t. i. a csekély személyem irányában érdemelnem felül nyilvánított jó indulatot is örvendetes jeléül lehet tekinteni unnak, hogy daczára annyi félreértésnek és súrlódásoknak, a két faj természetében rejlő s ezért legvőzhetlen ellenszenv, mely kétessé tehetné a jövőben is a békés együttélhetést, román és magyar közt nem létezik; a faji természetben gyökerező ellenszenves indu-lat nem tesz kivételeket, nem fogad el s nem viszonoz barátkozást. Midőn a tisztelt bizottság az általam nyert megbízatás természetét körvonalazza, teszi ezt azon férfias nyíltsággal és lovagiassággal, mely emlékeztet, hogy a generosa gens hungara elnevezést akkor érdemeltük ki с haza összes lakóinak tulajdonául, midőn a világ még nem különböztetett meg e hazában élő egyes nemzetiségeket. A tisztelt bizottság konstatálja, hogy az én politikai álláspontom más. mint a román nemzeti párté s ha ennek daczára az én kezeimbe teszi a képviselői mandátumot, úgy ezzel oly kevéssé adja föl saját álláspontját, a mily kevéssé tételezi ezt föl az én lészemről. Meglehet, hogy némelyek előtt talán az aggályosság színében tűnhetnék föl az ellentéteknek e hangsúlyozása, azért legyen szabad nekem magára a tisztelt bizottság nagybecsű levelére hivatkoznom, mint amelynek tartalmából teljes megnyugvást vélek meríthetni. Hatályosan méltóztattak ugyanis kifejezni, hogy nincs nép és nincs párt ebben az országban, mely a magyar és a román nép közt egyenesen létérdekeik tekintetében fennálló szolidaritás érzetétől annyira át volna hatva, mint a román nép és a román nemzeti párt. De ama szolidaritás hangsúlyozásán kívül hasonló nyomatékkal kifejezve látom azon nézetet is, hogy a bírálat alá vett jelenlegi állampolitika „az állam legfőbb érdekét is, hazánk belső konszolidációjának nagy művét, nem igazolható, könnyelmű módon, komolyan koczkára teszi". A román nemzeti párt tehát át van hatva a haza benső konszolidációja szükséges voltának érzetétől, tehát ugyanazt tartja az állam legfőbb érdekének, mit a magyarság is annak 1 L. Képv. Napló 1872—75. XI. 166—67, ill. и. о. 311—12. о.