Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Kemény G. Gábor: Iratok Mocsáry Lajos karánsebesi mandátumának történetéhez 486
iratok mocsary lajos karansebesi mandatumanak történetéhez 489» bejelenti, hogy az új országgyűlésen nem jelenik meg, de mandátumáról, a Román Nemzeti Párt utolsó ellenzéki kerületéről sem mond le. Ezzel a nemzetiségek passzív rezisztenciájából — román viszonylatban — nyílt politikai ellenszegülés, ahogy Doda képviselő írja: „passzív renitencia" lett. Doda mandátumát 1887 végén, utódjáét pedig, az 1888 februárjában megválasztott, de a passzív ellenállás elvét fenntartó Popoviciu Mihályét az év tavaszán megsemmisíti a parlamenti bizottság. Ekkor — 1888 május 26-án — került sor a harmadak karánsebesi választásra, amikoris a kerület román választói egyhangúlag Mocsáry Lajost választották képviselőjükül. Akik azt hitték, hogy Mocsáry az ellene folyó kíméletlen rágalomhadjárat és politikai hajsza hullámverésében visszavonul, tévedtek. A „nemzetiségek védelmezője" vállalta a karánsebesi mandátumot és 1888 őszétől 1891 végéig híven képviselte román választói ügyét. A soviniszta országgyűlési többség, sajtó és államhatalom minden megnyilatkozásakor7 kirobbanó gyűlölettel támadta Karánsebes magyar képviselőjét, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy a nemzetiségi kérdésben vallott elvi álláspontjának kifejezést adjon. Amikor 1892 elején a magyarországi román politikában is bekövetkezett az Erdélyben már 1869 óta deklarált teljes passzivitás, Mocsáry megírja híres búcsúlevelét a „karánsebesi választókhoz".8 Ezt követően Mocsáry Lajos élete utolsó negyedszázadát önkéntes száműzetésben, az andornaki udvarházban töltötte. De innen is közvetlen kapcsolatot tartott a nemzetiségek íróival és politikusaival. Későbbi röpirataiban9 részletesen foglalkozott a magyarországi nemzetiségek ügyével, s mint a Björnson és Tolsztoj szerkesztette „Courrier Européen" magyarországi főmunkatársa időnként tanulmányokat írt a párizsi folyóiratba a magyarországi nemzetiségi kérdésről. Mocsáry elvi fejlődésére jellemző, hogy 1908-ban már a radikális demokrata „Igazság" folyóirat cikkírója és 1914-ben — 88 éves korában — ti románsággal kötendő paktumról írja utolsó nyilatkozatát a „Szabadgondolat" hasábjain.10 * Az 1887. évi „karánsebesi ügy"-höz a magyarországi román nemzetiségi politika is bizonyos fejlődésen keresztül érkezett el. A kiegyezési korszak első két évtizedében az erdélyi és a magyarországi nemzetiségi politikának külön-külön taktikai útja volt, s a két út éppen a karánsebesi ügyben találkozott. Az eraélyi román nemzetiségi mozgalom ugyanis röviddel azután, hogy 1868 november 30-án a radikáüs nemzetiségi képviselők kivonultak a nemzetiségi törvényjavaslat vitájáról, az 1869 tavaszán hozott szerdahelyi határozatban, mely egyben a Román Nemzeti Párt alapításának bejelentése, •kimondotta a politikai passzivitást. A „magyarországiak" ezzel szemben a2 „aktivitás" politikáját tartották helyesnek, s a nemzetiségi torvény meghozatala után még hét cikluson át tagjai maradtak a képviselőháznak. Ha számokban kívánjuk rögzíteni a magyarországi román'ellenzéki politikusok részvételét a korabe.i országgyűlésén, a következő képet kapjuk. 1867-ben a nemzetiségi ellenj avaslatot11 aláíró 24 radikális képviselő közül 16 román volt. 1881-ben ez a szám ötre, 1884-ben háromra csökkent és 1887-ben egyeuül 7 Idesoroljuk ezidőtájt megjelent munkáinak (A régi magyar nemes. Bp. 1889, Az állami közigazgatás, Bp. 1890 és A függetlenségi párt, Bp. 1890) barátságtalan fogadtatását is. s Ld. 24. sz. irat. 9 A válság• Vezényszópolitika. Nemzetiségi kérdés. Bp. 1905 és A függetlenség párt, Bp. 1906. 10 A paktumról, Szabadgondolat, 1914. 33—35. 1. 11 A román és szerb nemzetiségű országgyűlési képviselők 1867 február 11-én aláírt törvényjavaslata (Törvényjavaslat az országos nemzetiségeknek és nyelveknek Magyarországban leendő szabályzására és biztosítására, 1865—68. évi Képv. Ir. II 261—64. 1).
