Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443

•1(>l bart a istván szerkesztőségnek megküldeni.7 5 Kossuthnak a tisztikarhoz intézett beszéde minden szemet könnybe boríta, és én, ki beszédét annyiszor hallottam, azt mondom, illy velőre ható beszédet még nem mondott. A tisztikar lelkesedése annyira ment, hogy midőn Kossuín szobájáoi távoznéK, (a beszéd az udvaron volt) roppant éljenzésével őt ismét az ablakhoz idézé, s szűnni nem akaró éljenzések közt távozott tábori helyére.76 Ugyanerről a napról Kossuth is részletes tudósítást küldött Pestre, a Honvédelmi Bizottmánynak: Igen nehéz feladatot ruházott reám a bizottmány, midőn szavamtól fog függeni * annak elhatározása, benyomuljon-e seregünk Austriába, vagy nem. Mert e szónak kimondásától hazánk győzelme, vagy végveszélye függ. Békeffy alezredes azon hírével (mit bekötött szeme daczára szerzett tapaszta­lásaiból merített), hogy az ellenségnek 80 batalionja s 9000 lovasa van, nagyon lehan­golta, nem a sereget, hanem a tiszti kart, míg mások kém tudósítások alapján erejét felére mondják, s ezen combinatiot látszik igazolni a szomszéd tartományokban dis­locált katonaság össze számítása. Tegnap bécsbe , küldött provocatio alapján Kollmant Kis Martonba küldtem Bem tábornokkali találkozásra, combmáit operatio végett. Nem jelent meg. Bécs egé­szen cernirozva van. Ma új biztos kémeket küldék. Ma estére várt tudósításuk hatá­rozni fog. Annyi bizonyos, hogy October végén lévén, a táborozás tovább lehetetlen. Tehát vagy rögtön előre kell nyomulni, vagy téli szállásokra vonulni; de ezen utolsó annyit tesz, mint hadseregünket fe'ére devalválni, mert nagy része kevés időre szol­gáló önkéntes, vagy felkelt nemzetőr, sőt még a székely ezred is feltételül kötötte ki, hogy télre otthon szállásoljon; s így e szót, „téli szállás" kimondani annyit tesz, mint semmivé tenni az erőt, mellyet nagy bajjal teremtettünk. Én magam 14,000 fegyveres embert hoztam magammal, de téli szállásra ebből nem marad több, leg­felebb harmadfél ezer, s így a téli szállás annyit tesz, mint kimondani azt, hogy a mostani vonalt sem tartjuk meg, hanem Pozsonynak, Győrnek, Komáromnak és Sop­ronnak megrakására szorítkozandnánk Mosonvig előretolt őrszemekkel. Ezen négy pont felemésztené egész megmaradt seregünket, és sem itt nem vertük meg az ellen­séget, sem na«y kínnal teremtett erőnkből csak egy embert sem fordíthatandunk más ellenség legyőzésére. Ez hát kimondhatlanul fontos körülmény, úgy hogy engem csak a bizonyos vesztésnek kilátása foghatna ezen alternatívára elhatározni. Windischgrätznek bitorló levele nagy meghökkenést okozott a tiszti kar egyik részében. Móga vezérrel Miklósfalván talákozván megmondottam, hogy a tisztek iránt tisztába kell jönnünk minden áron: jobb szeretem, ha fele elmegy, mintsem hogy az egész határozatlan és kétkedő maradjon; azért minden tiszttől nyilatkozatot kívánok. Ma reggel meghozták nagv részét a nyilatkoza'nak. A Würtembcrg-huiszáiok. va'a­mint azok is, kiknek őrnagyok Zichy, továbbá a Porosz gyalogezred, s még némelly mások határozottan, némellyek azonban kétkedőleg határozatlanul nyilatkoztak, mások quittirozásukat adák be. Ma reggelre összehivattam az egész tisztikart, szó­lottam előttök jogom s kötelességem szerint; felolvastam előttök az ide rekesztett nyilatkozatot, mellyet Windi=chgrätzhez készítettem, és többen quittirungiokat azon­nal visszavették, a határozatlanok határozottan nyilatkoztak, s kevés kivétellel habo­zás nélkül fognak szolgálni. Moga tábornok betegsége miatt — mert valóban beteg — pensionálását kéri. Most igen rossz hatást okozna, ha az elhatározás perczében nem volna egy régi gene­rálisunk sem, s azért maradásra kértem mc5 néhány nanig; megígérte. Holcse generális, kit egyébiránt sajnálok, mert derék és a seregben kedvelt vezér, uti levelét kéri, egyenesen kimondván, hogy Windischgrätzhez niegyen. Ezt meg nem engedem, tudtára adom, hogy ezt desertionak tekinteném, s reversalisát kivánandom, hogy sem hazánk ellen szolgálni nem fog, sem seregünk titkait fel nem fedezi. Te'ekyről. kit még ne;n láttam, mondják, hogy elmenni készül. Isten hírével. Ezekből átlátja a tisztelt bizottmány, hogy néhány generálisra van szükségünk. 75 A Windischgrätzhez intézett okt. 25-i manifesztum közismert; közli többek között Pap D. i. m. II. k. 183. s köv. 1. 76 Kossuth Hírlapja, okt. 29. sz.; Közlöny, okt. 31. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom