Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443

•1(>l bart a istván zanak, nehogy úgy nyomuljanak utána, miszerint az Austriából betörhető seregeknek az út a Duna mellett az ország fővárosához nyíltan maradjon. 2-or a Fertőt és Hanságot szem elől ne tévesszék, valamint azt se, hogy mi- . után Jellasich mind Győrött, mind Sopronban eleséget rendelt a maga seregének, az egyik rendelkezés kétség kívül nem egyéb cselnél; nyomuljanak tehát mindezeknek tekintetbe vételével szorgalmasan, de egész óvatossággal utána és mozdulatait szem elől semmi esetre se tévesszék és seregeink közül kiSikamlani ne hagyják, figyelmez­zenek különösen arra, hogy a Bécs—Triesti vasúton Jellasich tán Olaszország felől is kaphat segítséget, s azon vasúton maga is lemehet Marburgig, onnan ismét Zalába veheti magát, s hogy ha Önök őt szem elől tévesztik, le mehet túl a Lajthán Bécs­újhelyig s onnan Sopronban teremhet. Illy sok féle po?sibilitások között a mozdulato­kat innen lehetetlen irányozni, csak annyit lehet bizonyosnak mondani, hogy mihelyt győzelem valószínűségével ütKÖzni lenet, ez a legposuivabb biztOjiteK. ugyeoarant tartsák figyelemben azt is, hogy Bécs irániunk sympathiát mutatott.10 A képviselőház aznapi ülésén azonban Kossuth már a forradalmi népek szolidaritása jegyében foglalt határozott állást Béos megsegítése mellett: Én igen nagy kötelességnek ismerem azt, hogy midőn a bécsi nép érdekeinket olly nagy buzgalommal előmozdítja, akkor magunknak is vigyáznunk kell arra, hogy ha talán ők is valami bajba kerülnének az irántunk mutatott rokonszenv miatt, mi se hagyjuk őket cserben, s ezért erőt minél többet oda, s aztán előre Bécsig- (Köz­helyeslés.) Midőn én ezt mondom, hogy „előre Bécsig", ezt nem azon alávaló hazugságnak, alávaló tettetésnek színével fejezem ki, midőn kijelentem, hogy mi igazán nem mint ellenség menjünk, hanem menjünk, hogy nyujtsunk segédkezet barátinknak s test­véreinknek, a bécsi népnek azon veszélytőli megóvására, a melly veszélybe a mi irántunki rokonszenvnél fogva vannak. (Közhelyeslés.) És én felhívom a házat; mondja ki határozatilag e mai napon, hogy valamint a camarillával. s a népek szabadságát elnyomni akaró tendentiákkal alkut ez életben nem ismert, (általános lelkesedés, felállás: nem soha!) úgy az austriai nép irányában a legszívesebb barátságot érezve, azt, hogy nemzet nemzet irányában a találkozó érdekeket istennek örök igazsága szerint megnyugtatólag kiegyenlíteni kész. Ezt mondja ki a tisztelt ház most, s az légyen előszó, hogy ha netalán miattunk szenvedve, csapataink segítség végett hozzájuk közelednének: tudják, miként azért jövünk, hogy titeket is, úgy a mint ti jöttetek hozzánk megsegíteni bennünket,20 megmenteni kívá­nunk azon abso'utisticus irányú camarillától, melly a ti szabadságfokát, mint a mién­ket, semmivé akarja tenni; de mi szabad nép, el fogjuk végezni m'nd azon érdekek kiegyenítéset, a melly köztünk fenforog. (Egyhangúlag felállássali közhelyes'.és.) Ez azon magyar nemzet képviselőinek nyilatkozata, s ezt hallja meg isten, és hallják meg Európa népei, azon magyar nemzet képviselőinek nyilatkozata, mely szavát nem szegte meg soha, hanem midőn hűséget mondott, tűrt, szenvedett a vég­telenségig, mert szavát adta. nem ismerte határát a szenvedéseknek. IMy nemzetnek képviselői, midőn kimondják azt, hogy nekünk Austria népével semmi bajunk, mi barátok s testvérek vagyunk, mi egymás közt kiegyenlítjük a dolgokat: azt hiszem, ez annyi, mint az esküvés. S azt reménylem azon néptől, melly megértette, hogy veszé­lyünk közös, a midőn az ellenünk közeledni szándéklott tábornak útját állotta, a mint megértette azon veszélynek közösségét, úgy hinni fog e nemzet szavának. Mi pedig be fogjuk váltani ezt a győzelem első perczében, de épen azért, hogy beválthatjuk, valamint mi segítjük őket, úgy ők is segítem fognak a győzelem kivívásánál minden • árulóknak rasirozásával.21 Pázmándy képviselőházi elnök ezen a napon indult el a táborba az ország­gyűlés és a Honvédelmi Bizottmány utasításaival. Közben egyre érkeztek a jelentések, amelyek megvilágították a Jellacsics határátlépésével előállott új helyzetet és cselekvést sürgettek. Csányi okt. 9-én az alábbiakat írta Páz­mándyruak az általa foganatosított intézkedésekről: 19 A levél fogalmazványát 1 O. Lt. OHB 1848:910. sz., tisztázatát Csányi-iratok 1271. rakt. sz. 20 Szeptember óta egy bécsi önkéntes csapat harcolt a magyar sereg soraiban. 21 Az okt. 8.-i képviselőházi ülés lefolyását részletesen ismerteti a Közlöny okt. 10.-Í száma

Next

/
Oldalképek
Tartalom