Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443
A MAGYAR SZABADSAGHARC VEZETŐI ÉS A BÉCSI OKTÓBERI forradalom 451 Luzsénszkit ós Perczel Miklóst felküldöttem Bécsbe, értekezés végett ottani barátainkkal, hogy azon esetben, ha tőletek rendeletet veendnénk átkelésre az osztrák földre, el legyenek készülve becsületes német barátink. Az Aulának hozzám küldötte széltiben hosszában elbeszéli a Lajtán túl történ-' teket. B. illető gyanúsítását nem hiszem alaposnak,2 2 sőt ez is azt akarja Pulszky levele szerint, hogy felmenjünk. Nem reménylett időket élünk- Seregeink lelkesültek, de nem árt, ha erőnk növekszik. Ausíriában meg kell mutatnunk, ki a legény a csárdában? Isten velünk és ügyünkkel.2 3 Ugyanezen a napon Csányi az OHB-nak is részletes jelentést küldött és sürgette az utasítást Jellacsics üldözésére és a bécsiek megsegítésére: Jellasics seregeinek jobb részével a hozzá csatlakozott német ezredekkel mai napon a Lajihán átkelt és Brukkon is keresztül vonult — így már most kételkedni nem lehet irányáról, táborunk ez utolsó napokban kettőztetett menetben sem volt képes őt elérni, s vele a magyar földön botrányos rablásaiért számolni. Előseregünk már ma-a Lajtánál van, de azt a tábornagy úr a ház határozott rendelete nélkül, mint hazánk határvonalát áthágni nem fogja, pedig részint a bécsi események uitán, ügyünket pártoló becsületes német barátainkat nemzeti becsületünk és a lovagiasság megsértése nélköl a reactionak fel nem áldozhatjuk, részint, honunkban elkövetett károsításait Jellasics szerencse vadász rabló hadának, bosszúlatlanul, kárpótlás nélkül mi nem hagyhatjuk, — azért kötelességemnek tartom a honvédelmi bizottmányt felkérni, méltóztassék Móga tábornagy Ürnak táborunk teendője eránt határozott parancsot küldeni. Luzsinszky orsz. gyűlési követet és a háznak tábori biztosát és Perczel Miklós őrnagyot most este felküldöm Bécsbe a végett, hogv ott lévő barátainkkal előre értekezzenek és maguknak tudományt szerezzenek arról, mit lehessen német barátainktól reménylenünk?? ítéletem szerint jó lenne azon esetre, ha a ház táborunknak az osztrák földre átkelését megrendelendi, Bécsnek tudtára adni, hogy mi mint segélyt nyújtó és viszonzó barátok jelenünk meg földükön — honnén a dolgok kellő elintézése után kölcsönös érdekünkben tüstént távozni fogunk. Az osztrák földön folytatandó háború a költségekre nézve nevezetes különbséget tévén, meg vagyok arról győződve, hogy 'ezen lényeges körülmény a ház figyelmét kikerülni nem fogja. Lehet, hogy Bécsből felhívatunk segélyre — azt sem tartom lehetetlennek, hogy Jellasics német seregekkel felerősülve ismét áthozandja Bécsből a Pozsonyi úton honunkba a háborút. Seregeink fáradtak, de hiszen fáradtak és folytonosan lelkesültek. Óhajtva várjuk Pestről és Szőnyről erőnk növekedését — mire az osztrák földön szükségünk lecnd, mert mindenütt, de különösen ott a magyar fegyver becsületét be kell bizonyítanunk — miután, többé onnén az eddig érzett botrányos bosszantásoknak és sértéseknek nem fogunk többé kitéve lenni és ez fődolog. Ha szerencsével küzdendünk — Krez könnyű lovasságának átjövetelére számíthatunk ütközet közben. Számíthatunk Hrabovszky gránátosaira is, kik most is az aulában tartózkodnak.2 4 A hadsereg tehát Csányi tudósítása szerint lelkesült volt fáradtsága elle- • nére is és számos más tényező is amellett szólt, hogy az egyszer már elszalasztott alkalom Jellacsics megsemmisítésére újból kínálkozik: a demoralizált ellenség, hátában a forradalmi Bécscsel, a forradalommal rokonszenvező és a magyarok ellen harcolni nem akaró osztrák hadsereg, a megzavarodott, tanácstalan kamarilla, mindezek a tényezők együttvéve a siker kemoly reményét nyújthatták a fellelkesült magyar seregnek. Mindehhez járult, hogy a politikai vezetés Kossuth kezében volt, aki energikusan dolgozott, hogy a katonai 22 Bécsben az a hír terjedt el, hogy a megölt Latour íróasztalában többek között Batthyánytól származó kompromittáló leveleket találtak. 23 O. Lt. OHB 1S48:1586. sz. 24 O. Lt. OHB 1848:1575• sz. 29*