Századok – 1951

TANULMÁNYOK - Moravcsik Gyula: Bölcs Leó taktikája mint magyar történeti forrás 334

BÖLCS LEÓ TAKTIKAJA, MINT MAGYAR TckTÉ.NETI FORRÁS 351 (68.) Ha gyalogság is van közte, főleg az első ütközetben, mialatt a sereg ki­ismeri e népet, oly módon kell azt csata­rendbe állítani, ahogyan azt kifejtettük a hátra kanyarodó csatarendnek, azaz an­nak a leírásában, amelyben a lovasok a gyalogosok mögött helyezkednek el­(69.) Ha csak lovasok azok, akik fel­vehetik a harcot, a hadirendről szóló részben elmondott módon kell a csata­rendet felállítani. (70.) A zömét és a legjavát az oldalakra kell elkülöníteni, hátul ugyanis elegendők a hátvédek, a rohamozók pedig üldözés közben ne távolodjanak el a hátvédek csatasorától három vagy négy nyíllövés­nyinél messzebbre és lerohanás közben ne ragadtassák magukat esztelenscgekre azok­kal szemben. Iparkodni kell, amennyire csak lehet, a csatasort puszta és nyílt te­repen felállítani, ahol sem erdők, sem mocsarak, sem mélyedések nincsenek út­ban, tekintettel azok lesvetéseire. (71.) Az őrszemeket a had négy olda­lán bizonyos távolságban kell felállítani. (72.) Ha lehetséges, jó, ha a had hátá­ban vagy nehezen átgázolható folyó vagy mocsár vagy tó van, hogy a háta bizto­san fedezve legyen. (73.) És ha jól üt ki a háború, nem kell mohón utánuk rohanni, de hanyagul sem szabad viselkedni. Mert, ha az első ütkö­zetben le is győzték őket, nem hagyják abba a harcot, mint a többi nép, hanem míg csak teljesen tönkre nem silányítják őket, mindenféleképen iparkodnak ellen­feleik ellen támadni. Ha pedig a sereg ve­gyes és több a gyalogság, ilyen körülmé­nyek közt gondoskodni kell a lovak élel­méről. mert a lovasoknak az ellenség kö­zeledtekor aligha áll módjukban takar­mányt gyűjteni. helyezni, amint azt az erről szóló fejezet­ben mondottuk. 68. Ha gyalogság is van közte, főként az első ütközetben, mialatt a sereg ki­ismeri e népet, úgy kell azt csatarendbe állítani, ahogyan mi más helyen kifejtet­tük, azaz hogy a lovasok a gyalogosok mögött helyezkedjenek el. 69- Ha csak lovasok állnak azokkal szemben és fel tudják venni azok hadere­jével a harcot, a hadirendről szóló rész­ben elmondott módon fogja őket csata­rendbe állítani. 70. A zömét és a legjavát az oldalakra fogja elkülöníteni, hátukban ugyanis ele­gendők az úgynevezett lovas hátvédek, azaz a megtorlók. A rohamozók, azaz az előharcosok pedig üldözés közben ne távolodjanak el a hátvédek csatasorától három vagy négy nvíllövésnyinél mesz­szebbre, és ne rohanják le azokat. Minden­képen -azon lesz, hogy amennyire csak módjában áll, a csatasort puszta és egyen-Iete.s terepen állítsa fel, ahol sem sűrű erdők, sem lápok, sem mélyedések nin­csenek útban, a türkök tervezte tőrbe­csalásokra való tekintettel. 71. Az őrsöket a had négy oldalán bi­zonyos távolságban fogja felállítani. 72. Ha lehetséges, jó, hogy a had hátá­ban vagy nehezen átgázolható folyó vagy láp vagy tó legyen, hogy a háta biztosan fedezve legyen. 73. És ha iól üt ki a háború, nem kell mohón utánuk rohanni, de hanyagul sem szabad viselkedni. Mert ha az első ütkö­zetben le is győzték őket, nem hagyják abba a harpot, mint a többi nép. hanem míg csak teljesen tönkre nem silányítják őket, mindenféleképen iparkodnak ellen­feleik ellen támadni. Ha pedig a sereg vp­gyes és több a gyalogság, ilyen körülmé­nyek közt gondoskodni kell a lovak élel­méről, mert a lovasoknak az ellenség kö­zeledtekor alipha áll módjukban takar­mányt gyűjteni a lovak számára. 74. Ez hát a türköknek a szokott harci eljárása, amely, mint mondottuk, a bulgá­rokétól némi csekélységekben különbö­zik, de egyebekben egészen hasonló. 75. Mi ezt nem azért írtuk le számodra, mintha a türkökkel készülnél szembe szállni, mert ők most sem szomszédaink, sem nem ellenségeink, sőt inkább arra tö­rekednek, hogy a rómaiak alattvalóinak mutatkozzanak. 76. Hanem azért, hogy te, hadvezér, megismerhesd a különféle harcászati ren­deket és haditerveket és kellő időben késedelem nélkül felhasználhasd azokat arra. amire akarod, és kitapasztald azok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom