Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kálmán: Stromfeld Aurél a magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöke 213

238 NAGY KÁLMÁN képességét az elnyomott dolgozók érdekében fejtette ki. Mint a szociáldemo­krata párt balszárnyának egyik vezetője, éles harcot folytatott a munkásáruló peyerista szociáldemokrata vezetőséggel. Megalapította és szervezte a szoc.­dem. párt rendezőgárdáját, amelyet a baloldali forradalmi erők gyülekező­helyévé akart kiépíteni. Következetes eszmei fejlődése során lényeges minő­ségi változáson ment át és 1923-ban Landler Jenő ajánlatára Bécsben az ille­gális Kommunista Párt tagjai közé vették föl. Stromfeld lelkes és igen eredmé­nyes munkát fejtett ki a munkásmozgalomban élete utolsó pillanatáig. Strom­feld Aurélra, a magyar Vörös Hadsereg nagy hadvezérére hatalmas jövő várt a munkásmozgalomban, azonban korai halála véget vetett nagy reményekre jogosító tevékenységének. 1927. október 10-én heveny toroklob következté­ben meghalt. Stromfeld Aurél egyike a magyar történelem legnagyobb hadvezéreinek. A magyar munkásosztály lelkes forradalmi tömegeit rendkívül rövid idő alatt ütőképes, győznitudó, kiválóan harcoló hadsereggé fejlesztette ki és vele had­történetünkben kimagasló, győzelmes hadműveleteket hajtott végre. NAGY KÁLMÁN / N

Next

/
Oldalképek
Tartalom