Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Kossuth Lajos születésének 150. évfordulója felé. Andics Erzsébet és Révész Imre beszéde a Magyar Történelmi Társulat 1951. július 30-i igazgatóválasztmányi ülésén 190

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA FELE 191 megfelelő, országunkat, népünket előbbrevivő volt, nem úgy, mint ellenfeleié. Meg kell mutatni, hogy ereje nem csupán a szépen zengő szó ereje volt, mint azt nyilt és titkos ellenei állították életében és halála után. Ha „hatalma korlátlan" volt, ami a népre való befolyását illeti „mint a képzelet, mint az ömledező szívnek határtalansága" (Széchenyi), abban nem a tömegek „hiszékenysége" és „illúziói' nyilvánultak meg. A magyar nép tömegei azért tömörültek köré, mert megértették izzó patriotizmusát, fáradhatatlan munkásságát a köz érdebében, megalkuvásnélküli szabadságszeretetét, megértették, hogy lángesze minden erőfeszítésével egy célt szolgált: a magyar haza boldogulását. Munkánkban meg kell mutatná, hogy amikor Kossuth az országot a feudalizmus bilincseitől megszabadította, a magyar parasztot jobbágyból szabad emberré tette, amikor a magyar népre nehezedő terheken könnyített, boldogulásának útját szabadabbá tette, előrehaladását meggyorsította,-—-akkor a magyar nép és az egész emberiség ügyét vitte előre és a magyar nép teljes felszabadulásának óráját siettette. Azonban nem lenne elég a konkrét történelmi anyaggal, a történetkutatás módszereivel Kossuth Lajos működésének csak ezeket az oldalait megmutatni. A mi magasabb, mert szocialista világnézetűink, a mi fejlettebb, mert a munkásosztály érdekeit képviselő politikai felfogásunk megkívánja Kossuth Lajos alakjának haladószellemű bírálatát is. Ennek a bírálatnak természetesen az adott kor viszonyaiból és szükségleteiből kell kiindulnia úgy, ahogy Marx és Engels bírálták — és méltán — Kossuth egyes következetlenségeit, tévedéseit, mulasztásait. De nemcsak a tudományos szocializmus nagy tanítómestereinek, Marx-I пак és Eingelsnek Kossuthra vonatkozó bírálatáról nem szabad megfeledkeznünk. Azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy itt Magyarországon is voltak, akik 1848—49-ben nem egy kérdést világosabban láttak, helyesebben értékeltek, mint Kossuth. Kétségtelen, hogy а Népkönyv szerzője, Táncsics Mihály helyesebben látta a paraLSztkérdés fontosságát, a parasztság teljes felszabadításának jelentőségét 1848—49-ben. Bem jobban látta a nemzetiségi kérdés megoldásának útjait. A baloldaliak, Madarászék, a „vörös flamingók" jobban gyűlölték az ellenséget, mint ő és igazuk volt, amikor 1849 nyarán erélyes hadügyi intézkedéseket sürgettek és a kormányt tétlenségéért ostorozták. S végül, de nem utolsósorban, Petőfi Sándor kétségtelenül jobban látta az összefüggést a magyar szabadság és a világszabadság között, jobban felmérte a magyar nép küzdelmeinek egész jelentőségét, annak jövőbeli kilátását. Mindez azonban nem jelentheti részünkről annak kétségbevonását, hogy a magyar nép dicsőséges forradalmának, az 1848—49-es szabadságharcnak Kossuth Lajos voit a vezére, Ő volt az, aki a márciusi napokban — mint ő mondotta — „az eseményeket megragadta", 1848 szeptemberében a külső és belső ellenség ármánykodásával szemben ő mentette meg a szabadságharc ügyét a már biztos pusztulástól. Az ő szava állította talpra a nemzetet, ő teremtette meg a magyar nép élet-halálharcának anyagi és katonai előfeltételeit. Az ő lángoló meggyőződése, fáradhatatlan szervező munkája tette lehetővé, hogy a magyar nép magasan tartsa az európai szabadság zászlaját olyan korban, amikor már „Európa csendes, újra csendes volt" és a többi európai országra az ellenforradalom győzelmének éjje borult. Kossuth Lajos volt a szervezője, lelke a magyar szabadságharcnak és forradalomnak, а magyar és európai történelem e fényes szakaszának. Kossuth Lajos igazi alakjának megrajzolása tehát nagy feladatot ró történészeinkre. Történészeink ezt a feladatot meg fogják oldani. Történészeinknek nemcsak nagy kötelességeik vannak a magyar mult nagy alakjainak és eseményeinek helyes feltárását illetőleg, megvannak erre a nagy lehetőségeik is. A történészek mai nagy lehetőségei alatt én nem elsősorban és nem kizáró-