Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
] ! 4 ELEKES LAJOS védjék a táborparancsnokságot), számos ütközet sorsa dőlt el szívós helytállásukon: elveszettnek látszó helyzetekben is tovább harcoltak, magukra vonták az ellenség főerejének támadását s vagy felmorozsolták azt, vagy ellenállásukkal időt adtak a lovasságnak átcsoportosítások, megkerülő mozdulatok, csatadöntő beavatkozás végrehajtására. A szpáhik páncélos lovasok voltak, bár a lovaginál jóval könnyebb páncéllal s könnyebb, de jó felszereléssel. A hűbéres katonaság harci készségét a dunai országokénál magasabb fokon tartotta az a körülmény, hogy hűbérbirtokát, mely után katonáskodni (illetve, ami utóbb, de még nem ekkor, korrupció és züllés forrása lett: meghatározott jövedelmi kulcs szerint katonát állítani) tartozott, visszavonható tormában, szolgálatának tartamára kapta; ennélfogva igyekezett szolgálatát a szultán legmagasabb tetszésére ellátni. Állandó kiegészítője a török haderőnek az irreguláris, zsold és hűbér nélkül, pusztán a zsákmányolás reményében hadakozó „aszáb" (gyalog) és akindzsi (könnyűlovas, a „száguldó és égető") elem, rossz felszerelése s fegyelmezetlensége folytán az előbbieknél kisebb harci értékű, de tömegeinél s gyorsaságánál fogva mégis jelentős segéderő, egyben az elnéptelenítő, országrészeket elpusztító dúlások főszerzője, demoralizáló célzatú hadjáratok törzse. Ez a dúló-fosztogató irreguláris katonaság, kivált a „száguldók és égetők" azok, akik miatt a végeken szó sem lehetett nyugalmi állapotról: a fegyverszüneti megállapodásokba is elsősorban miattuk kellett befoglalni, hogy „rablóportyázások, huszárok beütései" nem számíthatók hadműveletnek és így a „békét" sem borítják feL Ezek ellea csak állandó fegyveres készültséggel lehetett védekezni. Nyugati utazók, főleg az irreguláris csapatok fogyatékos felszerelése s fegyelemhiánya láttán, általában fölényes megvetés hangján szólnak a török erejéről. „Nem akarom őket ócsárolni, de jól felszerelt és szervezett csapatoknak nem nagy fáradságába kerülne a törököket legyőzni és felényi hadsereggel bátran meg merném támadni őket" — írja Bertrandon de la Brocquière burgundi lovag, alig egy emberöltővel azután, hogy Nikápolynál „Európa lovagi országainak dísze-virága" csúfos kudarcot vallott ezzel az ellenféllel szemben.11 Egyideig, úgy látszik, a magyar uralkodó-osztály is hasonló véleményen volt a törököt illetően; semmi jele, hogy I. Lajos idejében, az oszmánok európai gyökérverésének, viharos terjeszkedésének, a részekre szakadozott görög és délszláv államokon aratott sorozatos győzelmeinek láttán a veszély tudatára ébredt volna. Azonban a veszély 1389 után teljes nagyságában kibontakozott; nem lehetett észre nem venni, miután a bosnyák-szerb-havaselvi államszövetségnek alkalmasint magyar báni csapatokkal is támogatott, egyesült hadereje az első rigómezei csatában megsemmisítő vereséget szenvedett. Bajezid Ilderim („A Villám") seregei fergeteges akciókkal lerohanták a még független északbalkáni országokat; Bulgáriát, Szerbia jórészét elfoglalták, Boszniában trónválságokat idéztek fel s biztosították a fokozatos előnyomulás lehetőségét, Havaselvét évi adó fizetésére kényszerítették. A harcok Magyarország határán dúltak. Zsigmond nyugati összeköttetéseit mozgósította s ezúttal — először és utoljára a török háborúk történetében — kapott is segítséget. Nagylétszámú, kitűnően felszerelt lovaghadat vont össze. Nikápoly következett: Zsigmond lovaghada döntő vereséget szenvedett a janicsárok fegyelmével, a török haderő taktikailag átgon-11 Brocquière szövegét ld. Mémoires de l'Institut National des Sciences et dee Arts. Sciences morales et politiques V. к., magyarul Szamota: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten (Budapest, 1891) 86—87. Т. k. azt is mondja, hogy 15—20.000 angol-francia íjásszal, meg valamelyes birodalmi erővel Konstantinápolyig jutna. ! ( I : v.";.
