Századok – 1950
Szemle - H. Haywood: Az amerikai négerkérdés (ism. Haraszti Éva) 456
SZEMLE 457 mot átszelő félholdat képez, keleten Virginia tengerparti részétől kiindulva a nyugati Dél-Arkansasban fejeződik be. Amerika 15 milliónyi néger lakosából kb. 5 millió déli néger ma is a fekete övezetben él, amely a történelem folyamán nagyobbrészt négereklakta terület volt. Hogy ez a szám érzékelhetőbb legyen, vegyük tekintetbe, hogy e déli néger lakosság száma nagyobb, mint Svájc, vagy Norvégia lakossága. Ez az 5 millió néger, Amerika egész néger lakosságának egyharmada, a rabszolgaság örökében, az ültetvényes gazdálkodás rendszerében él, a függőség, elnyomottság, földinség rendszerében, a politikai életből, kultúrából, iskoláztatásból kirekesztetten — a néger „maradjon a helyén" elv rendszerében. De ez a rendszer, mely a „faji" üldözés és megaláztatás melegágya, a „fehér faj felsőbbrendűségének védőbástyája", egyben szülőanyja Amerika elsőszámú gazdasági problémájának: A Dél gazdasági és kulturális elmaradottságának. A déli néger probléma kihat Dél fehér lakosságára is; a néger földmunkás anyagi lebecsülését a városi fehér munkás bére is megsínyli. Északról Dél felé haladva például a „liliomfehér" (olyan üzemek, ahol kizárólag fehér munkásokat alkalmaznak) textiliparban a bérek fokozatosan csökkennek. Dél urai arról is gondoskodnak, hogy a fekete övezetet önkényesen megállapított választó és adminisztratív részekre darabolják fel, hogy a néger lakosság ne képviseltethesse magát. Egész sor, a közelmúltból vett példával mutatja be a szerző a' kormányzat eszközeit. A déli ültetvényesek a rabszolgakereskedők utódai, fajelméletekkel igyekeznek ezeknek a szégyenletes állapotoknak jogalapot adni s ebben az a félelem hajtja őket, hogy a „fekete többség" egyszer nehogy politikai hatalomhoz jusson; a szabad választások ugyanis végetvetnének a déli reakciós klikk bitorolt hatalmának. A fekete övezetbeli helyzetről Amerika széles rétegeinek vajmi kevés tudomása van. A hivatalos (és félhivatalos) statisztikákban, burzsoá statisztikai munkákban az adatok ferdítve, meghamisítva, elrejtve, vagy egyáltalán nem szerepelnek és a kevés használható munkát a nagyközönség nem olvassa a könyvkiadás és könyvterjesztés merőben „business" szellemű világában. A Délt egyébként romantikus legenda veszi körül: „hullámos gyapotföldek", „bendzsót pengető négerek" és a „magnólia virág édes illata". A valóság ezzel szemben: „a romlás, nyomasztó szegénység, pusztító tudatlanság és kínzótáborszerű ültetvények", az ország viszonyaihoz mérten a déli lakosság legrosszabb táplálkozási, ruházkodási és lakásviszonyai. De hát mi is ez a déli ültetvényes rendszer, mely e mély nyomorúságot létrehozza? Nem más — mondja H. Haywood — mint egy „nagyarányú árutermelő gazdálkodás". A gyapotot a világpiac számára termelik s fontosságát Amerika mezőgazdaságában jól világítja meg az az adat, hogy pl. 1944-ben a gyapot és gy-apotmag termés Amerika farmereinek másfélmilliárd dollárt hozott. A Dél termőföldjeinek nagyobbik felét gyapottermelésre használják fel. A néger mezőgazdasági munkások, legnagyobb része a gyapotföldeken (ültetvényeken) dolgozott és dolgozik ma is. Ezeken az ültetvényes gyapotföldeken a legszemérmetlenebbül Zsákmányolják ki a néger munkásokat. Teljes függő helyzetbe kényszerítik, nyomorúságosan fizetik őket, hiszen „csak gyapottermelésre és szolgaságra" alkalmasak. Hatalmas extra profitot termelve ilymódon — a gyapottermelő csak 15 centet kap a dollárból, amit a vásárló a gyapotáruért kifizet — a néger ültetvényes munkás egy sor parazitát tart el. Ebbe a kategóriába teszi be a szerző jogosan a gyapotügynököktől kezdve a felügyelőket, ültetvénytulajdonosokat, bankárokat, „fel egészen a Wali-Street pénzemberekig és részvényesekig." Az amerikai gyapottermelő munkások még fokozottabb kihasználását eredményezi a gyapottermelő országok versenye, a gyapotot helyettesítő anyagok tömeges fellépte, a gyarmati gyapotföldeken dolgozó bennszülöttek vagy kulik éhbérezése, mely „hozzásegíti" a déli ültetvényeseket fél-rabszolga rendszerük fenntartásához. Technikailag a déli gyapottermelés a rabszolgatartás megszűnése óta lényegesen nem változott; elavultság, primitívség, a gépesítés alacsony foka jellemzi, amelynek eredménye szintén a munkaviszonyoknak és az életszínvonalnak az ország átlagánál jóval alacsonyabb mivolta. Ehhez járul még az a tény is, hogy az e vidéken uralkodó egyforgásos termelőmódszer a legkíméletlenebbül használja ki a földet. A talaj romlása a gyapotföldeken nagyon előrehaladott stádiumban van, a földdel való rablógazdálkodáson felül még a víz is elmosta a déli termőföldeknek kb. 1 /з-át. A bajokat fokozza a mezőgazdasági területek rendkívül sűrűn lakottsága. A legjobb termőföldeknek pedig 85—95%-a néhány ezer nagyültetvényes erőszakos ellenőrzése alatt áll. így válik ez a vidék „egy nagy, pangásban lévő mezőgazdasági tartaléknak" az alapjává, mely a déli munkás életszínvonalát lenyomja és „fenyegeti a szervezett munkás bérét — még Északon is."
