Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
108 SZABÓ ISTVÁN Az egykorú források hajdúkat külön csupán a pesti táborban és a Dósa által vezetett főseregben említenek. Itt azonban — mint láttuk — egyes források igen hangsúlyozzák a hajdúk szerepét. Az elmondottak után megérthetjük, hogy e fegyverrel bánó, szülte katonának is mondható hajdú-pásztornép Dósa harca számára komoly katonai erőt jelentett, sőt talán elsősorban és leginkább ez jelentett. De ez a társadalomból valósággal kivetett, puszta létéért küzdő és életét olcsónak ismerő hajdútömeg mást is jelentett: a megalkuvásra nem hajló forradalmi készséget. Talán nem tévedünk, ha le is vonjuk a következtetést, hogy a hajdúság a sereg katonai magvát s a mozgalom radikális balszárnyát hozta Dósának. A földesúri Magyarország urai ellen háborút kezdő Dósa György számára annál inkább kedvesebbnek kellett lenmiök. Dósa Györgynek és a hajdúságnak a hadjárat közben szinte néhány hét alatt megformálódott szoros viszonyára a szörnyűséges temesvári jelenet vet világot. Az egykorú és közeiegykorú források leginkább hajdúknak nevezik azokat, akiket a tüzes trónra ültetett vezér harapdálására parancsoltak. Dósa Györgyre kiéheztetve küldték és halállal fenyegették őket s valóban többen a halált választották, semhogy Dósába harapjanak. Szerémi György szintén hajdúknak mondja őket, akiket a szenvedő Dósa keserűen nevezeti* most „testvérei''-пек.8® Ulászló király bécsi követéhez írt említett levelében Dósa „katonái" ként jelölte meg a szerencsétleneket, „akiket közönséges nyelven hajdúknak hívnak".87 Verancsics Dósa „vitézei''-пек,8® az egyidejű „Auffrur" című német röpiratban „legjobb ®zolgái"-nak,89 Istvánffy Miklós Dósa „magánszolgái''-пак,90 Taurinus egykorú verses krónikájában szintén „szolgáidnak,*1 az egyidejű Janus Vitalis Panormitanus02 és egy brassói krónika „övéi"-nek,9 S Jovius Paulus pedig egyenesen a lázadók fejeinek nevezi a tüzes trónhoz parancsoltakat, „akik a hadseregben tisztségeket viseltek".94 Azok tehát, akik nem tudtak arról, hogy a Dósa harapdálására parancsoltak hajdúk voltak, ezeknek rendszerint Dósához való közeli viszonyára vagy a seregben betöltött kiemelkedő szerepére utaltak. A források nem mondanak ellent egymásnak, sőt kiegészítik egymást: hajdúk, egyben Dósa György kedves emberei és a harcoló felkelők elei voltak. Ez a tanulmány nem tud többet a hajdúk 1514. évi szerepéről elmondani. Nem tudta tehát közelebbről meghatározni, hogy a háborúban milyen tömegben vettek részt s hogy mennyi rész esik rájuk a történtekből. Ha nem is tud ilyesmire választ adni. az előadottak talán v-lágosabbá teszik a nagy magyar parasztmozgalom egyik részletkérdését. Valóban: a hajdúkérdést nem lehet többnek, mint részletkérdésnek tekinteni. Az 1514. évi megmozdulás elsősorban mégis a magyar parasztság naöy forradalmi tette volt, mely az európai antifeudális mozgalmak között is kiemelkedik. Vele kapcsolatban a hajdúkérdés annál inkább megérdemli a figyelmet, imivei a felkelés eseményein túl a magyar feudálizmus történeti képéhez is új vonásokat tud adni. S 7 VBÓ ISTVATÍ Szerémi György i. m. 67. 1. 87 „a suis militibus, quos haydones vulgara lingua vocant". Tört. Tár 1891. 338. i. 88 Verancsics Antal i. m. 11. 1. 89 Székely György—Geréb László i. m. 107. 1. 94 Istvánffy Miklós i. m. 46. 1. " Engel L m. 174. 1. n „a suorura dentibus vivus delaniatur". Magyar Tört. Tár XXIV. 299. I. "" „von den zahnen der Sinigen cerrisseo". Que'len zur Gesch. Brassó IV. 5. 1. M Jovius Paulus: História sui temporis (Lugduni, 1561) 636. 1.