Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
196 SZABÓ ISTVÁN kán a hatalmas tiszántúli földesúr, Bajomi János rendszeresen foglalkozott marhák vételével és kivitelével s végrendeletében azt kívánta, hogy azokat a marhákat, melyeket most gyűjtött, halála után adják el.80 Arra lehet gondolnunk, hogy a királyi kincstár kikerülhette a harmincadvám alól való felmentéseket, ha az ország határán csak külföldiek hajthatták keresztül a marhát. Ha pedig mégis adott a király kiviteli engedélyt, esetleg felmentést a vám alól is, annál inkább lehetett vele jutalmazni. A rendelkezésekkel azonbam mást is el akartak érni. Azt, hogy ne hozzanak be az országba külföldi pénzt. A királyi pénzverési jog kihasználásának a rovására ment, ha idegen pénz forgott az országban. Amellett a tilalomnak ] kedvező következménye volt az árucsere szempontjából is. A külföldi kereskedőnek magyar pénzen kellett a marhát megvásárolnia és a vámot megfizetnie. Viszont, hogy magyar pénzhez juthasson, árut kellett az országba behoznia. Az országgyűlési tilalmak és korlátozások azonban végül mégsem voltak áthághatatlanok. A Jagellók korának romlott kormányzata alatt és hanyatló társadalmában megvesztegetéssel sok mindent el lehetett érni.8 1 1514-ben azt olvashatjuk egy velencei levélből, hogy Magyarországból az idegenek nem vihetnek ki marhát, csak különös kegyelemből és sok költségbe kerül a jó barátok megjutalmazása.8 2 Szinte úgy látszik, hogy a Mátyás király által gyámolított marhakivitel a tilalmak és korlátok révén most a kormányrudat kezükben tartó hatalmasok külön jövedelemszerzési forrása lett. j Az 1490-es évek óta törvénybe foglalt kiviteli tilalmak és megszorítások mindenképpen kedvezőtlenek voltak a hajdú-pásztortömeg szempontjából. A marhaállomány megfogyásával és a kivitel elmaradásával, vagy legalább is csökkenésével számosan eshettek el közülük keresetüktől. Nem tudjuk , megállapítani, hogy azok a rendelkezések, amelyekben előírták, hogy magyar-> országi lakosok csak belföldi vásárokra hajthatják s a külföldiek ezeken a vásárokon vásárolhatják a marhát, jelentette-e egyúttal azt is, hogy ezután a hajtó pásztorok is csak a belföldi vásárhelyekig jártak vagy pedig ezután is — most már a külföldi vásárló megbízásából — ők hajtották ki a marhát rendeltetési helyére. A szilaj vad marhával aligha tudtak mások úgy bánni, mint a szilaj nyájak mellett felnövő hajtó pásztorok. Ügy látszik, hogy a magyar hajdúk mégis kezdtek kiszorulni a külföldi országutákról. Ausztriában később már törvény tiltotta, hogy a Bécsben vásárolt marhákat magyar hajdúkkal hajtassák tovább a birodalomban.83 Talán azért, hogy elkerüljék a magyar hajdúkkal való nem éppen veszélytelen érintkezést, de talán azért is, hogy a maguk embereit foglalkoztassák. Nem tudjuk, hogy az osztrákok tiltó rendelkezéséből mennyi valósult meg s hogy a magyar hajdúk ezután teljesen elestek-e a külföldi marhahajtástól. A különféle tilalmak és korlátozások rendszere enélkül is mindenesetre megnehezítette, talán itt-ott kétségessé is tette a hajdú-pásztornép sorsát. Az otthontalan hajdúk többé kevésbbé megrekedtek a puszták szállásain. Bizonyára úgy segítettek' magukon, ahogy tudtak, úgy tartották fenn magukat, ahogyan lehetett. A társadalom engedelmes jó fiai eddig sem lehettek. Eleve nyilvánvaló, hogy ez а hányódó, de tettre kész fegyveres szegénvlegény-tömeg nem fogja hevertetni fegyvereit egy forradalmi megmozdulásban. Lehetett volna-e máshol a helyük, mint a fegyverrekapó parasztok oldalán és a harcok legelején? Talán nem tévedünk, ha Telegdy István kincstartónak a budai tanácsban a keresztes had meghirde-* tésével szemben kifejezésre juttatott aggodalmához az alföldi pusztákon kóborló hajdú-pásztoT tömeg nem kis mértékben hozzájárult. Telegdy azt 40 Károlyi-oklevéltár III. 361—362. 1. S1 Balogh István: Velencei diplomaták Magyarországon. (Szeged, 1929.) 33 Magyar Gazd. tört. Szemle 1899. 9. 1. Nyelvtudományi Közlemények 1900. 350. 1
