Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
az egyház szerepe az árpádkori magyarországon 95 nak nem tenne eleget (vagyis ilyen, hatalmaskodást követne el), ezeket a dioecesbeli püspök közösítse ki és addig maradjanak kiközösítve, amíg a kárt meg nem térítik"-5 2 Amint látjuk tehát, az egyháziak keze mindenfelé kinyúlik, beleszólhatnak most már a világi urak magánügyeibe, házassági, hozomániyi, végrendeleti ügyeibe, kiközösíthetik ezeket hatalmaskodásuk esetén és minden perbehívásnak egyházi fórum előtt kell történnie. Az 1231-es bulla persze látszatra megvédi ai serviensek és várjobbágyok jogait, kimondja a teljes vármegyék eladományozásának tilalmát stb., de lényegében ez a bulla mégiscsak az Egyház diadala, mind a „sokaság", mitnd a világi nagybirtokosság, mind a király felett. De az egyházi nagybirtokosság győzelmét nem látta teljesnek. Ha sikerült is a servie/nseket leválasztani a „lázadó sokaságról" és ezeket a maga uszályába állítania, ha elég súlyos csapást mért is a világi nagybirtokosságra, a legfőbb gazdasági konkurrenst, az izmaelitákat és a zsidókat: még iiiem sikerült eliminálnia. És a pápa ismét közbelép. Honorius pápa utóda, IX. Gergely egyházi tilalom alá vetette egész Magyarországot és ezt Róbert^ esztergomi érsek, 1282. február 25-én hatályba is helyezte. Az ok: ai zsidók és izmaeliták továbbra is megmaradtak hatalmi állásaikbani és sok keresztény ezeknek szolgálatába állva, maga is pogánnyá lett-Igen érdekes, hogy a polgári antiklerikális történetírásunk a század elején hogyan ítélte meg a pápának és Róbert érseknek ezt a lépését- Acsády szerint az egyháziakat „a legönzőbb magánérdek és uralomvágy vezette s nem zsidóktól és izmaelitáktól akarta az országot megmenteni, hanem a papságot a király minden ellenőrzése1 alól felszabadítami s az egyháznak a király kincstárából roppant összegeket juttatni. Ez volt ai végcél, mint az eredmény bizonyítja, elleniben a felekezeti kérdés csak szándékai elleplezésére irányult".53 Valóban, az eredmény, az 1233-ban a pápa legátusának, Jakab praenestei püspöknek diktálására megkötött ú. n. beregi egyezmény az egyháziak befolyásának legmagasabb fokra emelését jelentette. Az egyezmény első része éles kirehanás az izmaeliták és zsidók ellen. Azzal, hogy ezeket, mint pogányokat, „külön jellel" megjelölendőknek és a társadalomból kiközösítendőknek minősíti^ el alkarja érni ennek a komoly konkurrenciának a gazdasági életből való teljes kikapcsolását.5 1 A második rész aizonban komoly „üzleti egyezmény" a király és az egyháziak között a sószállítás, illetve sókereskedelem teljes hasznának biztosítására. Nem lehet célumk, hogy itt az egyezménynek mjindan egyes pontját leközöljük, a lényeg: az egyháziak a sóbányákban valami igen csekély áron nagy sómennyiségek birtokába jutottak. Ezt a sómeminyiséget azután a király két igen rövid határidőn belül (először Szent István napja és Kisasszony napja közt — augusztus 20, szeptember 8 — másodszor Szent Miklós napjától Tamás apostol napjáig — december 6—21 között köteles meghatározott áron átven ni. Ha a király a sót — az egyházak saját hasznáíaltara visszatartható eléggé nagy mennyiségeken kívül — nem veszi át, az egész sómeninyiség az egyháziaknak marad, akik aat saját hasznukra hozhatják forgalomba.5 5 " Marczali: i. m. 139. 1. 63 Acsády: Magyar birodalom története, I., 285. 1. 64 Endlicher: i. mj, 437. 1. 65 Item volumus est consentimus quod sales in salisfondinis non Tendímtur carins, quam antiquitus vendi consueverunt ecclesiis, que consueverunt emere sales. Az egyezmény 57. §-a. (Endlicher: i. m. 439. 1.)
