Századok – 1949

Mód Aladár: Pártharcok és a kormány politikája (Ism.: Ember Győző) 322

MŐD ALADÁR : PÁRTHARCOK ÉS A KORMÁNY POLITIKÁJA 1848-49-ben. Szikra kiadás. Budapest, 1949. 194 I. Mód Aladár tanulmánya többet tartalmaz, mint amennyit címe jelez, az 1848—49-es magyar pártharcokon és a kormány politikáján túlmenöleg. illetve ezeknek a kérdéseknek tárgyalása során, a forradalomnak és szabadságharcnak valamennyi alapkérdésével foglalkozik, legalábbis nagy összefüggéseikben érinti azokat, összefoglalóan, de e mellett a kulcsproblémák részletes elemzésével, értékeli 1848—49-et. Az értékelés alapja a marxista-leninista történetszemlélet, s ezen az alapon, Révai József után és az ö megállapításainak figyelembevételével, Mód Aladár tanulmánva az, amely az 1848—49-i magyar forradalomnak és szabadságharcnak helyéi és jelentőségét a magyar történeti fejlődésben, mind összvonatkozásaiban, mind pedig egyes részleteiben, meghatározza. Az ériékelés főszempontja az, hogy 1848—49-nek, a forradalomnak és szabadságharcnak eseményei, az eseményeket kiváltó erök, a magyar történetnek abban a szakaszában mennyiben jelenteltek fejlődést, haladást, vagy pedig reakciót a fejlődéssel, haladással szemben, illetve — ami az erőket illeti — hogyan, miért és milyen mértékben mozdították elő, vagy pedig akadályozták az előrejutást. Az értékelés módszere pedig az, hogy a szerző kimutatja az eseményekben, illetve erőkben rejlő ellenmondásokat, amelyek végső fokon az erőknek a hálását és az eseményeknek az alakulását meghatározták. Ez az értékelés természetszerűleg pártos, mert csak a fejlődést, a haladást szolgáló erőket méltatja, a reakciónak pedig minden forrását és megnyilvánulását elítéli. Ezt a pártosságot nem igyekszik az áltárgyilagosság átlátszó leplével takargatni. A történetet nem elszigetelten szemléli, hanem a multat a jelennel szoros kapcsolatba hozza, a mult tanulságait a jelenre, a jelen tapasztalatait pedig a múltra alkalmazza és ériékesíti. 1848—49-ben a magyar történeti fejlődésnek a feudalizmusból a polgári korszakba való átmenet feltételeinek megteremtése volt a döntő kérdése. Ezt tették szükségessé a kor termelési viszonyai. A szerző ezeknek a viszonyoknak részletesebb ismertelését mellőzi, azoknak ismeretét feltételezi. Véleményünk szerint azonban nem lett volna felesleges, ha ezzel a kérdéssel kissé bővebben foglalkozott volna, mert hiszen mind a pártharcok, mind a kormány politikája lényegében erre vezethető vissza. A polgári fejlődésbe való átmenetnek két alapfeltétele volt: az egyik a nemzeti önállóság, az önálló államiság biztosítása, azaz a feudalizmus kiilső kötelékeinek a megszüntetése. a másik pedig a feudalizmus belső felszámolás^. A ketlő közül az első volt a fontosabb, de hogy mennyire összefüggött a másodikkal, s hogy a második nélkül az elsőt sem lehetett elérni, azt éppen a szerző tanulmánya világította meg. A forradalom 1848 tavaszán mindkét irányban, mind a külső, mind pedig a belső feudalizmus megszüntetése terén, nagy lépést jelentett, de csak kezdőlépést, aminek sikere a további lépésektől fügölt. A bécsi reakció ugyanis az 1848 tavaszán tett engedményeket csak ideigleneseknek tekintette, s amikor helyzete megszilárdult, azok jelentős részének visszavonására törekedett, sőt célja érdekében fegyveres támadásra határozta el magát. A nemzeti önállóság biztosítására tehát további lépések váltak szükségessé. 11 lépések tekintetében a magyar kormány álláspontja nem volt egységes. Mód Aladár rámutat az ellentétekre, amelyekből a fejlemények következtek. A Batthyány-kormány és a nemzetgyűlés többsége a közép- és nagybirtokos osztályt képviselte, s ez az osztály hajlott a kiegyezésre a bécsi reakcióval. Vele szemben Kossuth képviselte a következetes forradalmi álláspontot, aki a nemzetgyűlés kisebbségben lévő baloldalára támaszkodott. A tömegbázist ped, g ennek a következetes baloldali irányzatnak a pesti nép. a munkásosztály és a kispolgárság adta. A szerző kimutatja ennek a tömegbázisnak döntő jelentőségét mind az 1848 tavaszán, mind pedig őszén lezajlott forradalomban. Az őszi eseményeket ugyanis, Kossuthnak és a baloldalnak a pesti népre támaszkodó szövetségét, s e szövetség eredményét, a nyilt szembefordulást a fegyveresen támadó bécsi reakcióval, méltán minősíti forradalminak, s tekinti 1848—49 történetében fordulópontnak, a fórra-