Századok – 1949

Mód Aladár: Pártharcok és a kormány politikája (Ism.: Ember Győző) 322

SZEMLE 365 dalomból a szabadságharcba való átmenet időpontjának, amivel az események második szakasza kezdődött. A forradalmi irányzat szeptemberi győzelme azonban nem jelentette az ellentétek megszűntét a magyar vezetésben. Az ellentét immár nem a kormányon belül nyilvánult rnieg elsősorban, — bár a honvédelmi bizottmány, az új kormányszerv sem tekinthető teljes egészében az új irányzat képviselőjének —, hanem részben továbbra is a nemzetgyűlésen, részben pedig, s döntően, a politikai és a katonai vezetés között. A szerző kimutatja, hogy a Kossuth—Batthyány ellentét helyett a 'Kossuth—Görgey ellentét határozta meg a további fejleményeket. A nemzetgyűlésen pedig, amely — miután az őszi katonai sikereknek és a bécsi októberi forradalom nyújtotta lehetőségeknek a kihasználása éppen a politikai és a katonai vezetés közötti ellentét következtében elmaradt — Debrecenbe volt kénytelen költözni, a baloldalnak és a továbbra is többségben lévő kiegyezésre hajló képviselőknek, az ú. n. békepártnak az ellentéte. De nem kevésbbé éreztette hatását egy másik ellentét, magának a forradalmi irányzatnak az önellenmondása, az t. i„ hogy ugyanakkor, amikor a külső feudalizmus felszámolása terén következetesen tovább ment. a belső feudalizmus felszámolásában megállott az áprilisi törvényeknél. A parasztkérdés félmegoldása és a vele szorosan összefüggő nemzetiségi kérdés megoldatlansága, súlyos tehertétele volt a forradalomnak és a szabadságharcnak. Kossuthnak és a baloldalnak ezt a mulasztását — a nemzetiségi kérdés megoldására csak a szabadságharc végén került sor, a parasztkérdés mindvégig megoldatlan maradt — a szerző megállapítja. Nem fordít azonban kellő figyelmet azokra a törekvésekre, amelyek a feudalizmus maradványainak felszámolását célozták. Ilyen törekvések ugyanis, ha nem is vezettek sikerre, jelentkeztek a nemzetgyűlésen is. Elég e tekintetben Tá»csicsra utalni, akinek szerepe és jelentősége a tanulmányból nem domborodik eléggé ki. A parasztkérdés nem teljes megoldása különösen a nemzetiségeknél bizonyult a szabadságharcot gátló tényezőnek. A magyar parasztság sérelmei ellenére is lelkesen és tömegesen vett részt a szabadságharc sikeres küzdelmeiben. Ezt a tényt szerző is megállapítja, de — mint 1848—49 egyik kulcskérdése — érdemes arra, hogy történet-Írásunk részletesebben foglalkozzék vele. A szabadságharcnak tehát megvolt a tömegbázisa, amire támaszkodva Kossuth Î849. április 14-én — Görgey határozott tiltakozása ellenére — a nemzeti öi állóság kivívása terén megteheite az utolsó, a döntő lépést, trónfosztottnak nyilváníttathatta a Habsburg-házat. Ezt a lépést a szerző fordulópontnak tekinti a szabadságharc történetében, de nem azért, amiért a polgári történetírás, amely a trónfosztást hibáztatta, s benne a szabadságharc bukásának egyik okát látta. Mód Aladár a trónfosztást a forradalmi irány szükség*zerű következményének tartja, s a hibát abban látja, hogy a dönlő lépés megtétele után Kossuth és a baloldal között, mely utóbbinak Debrecenben nem volt meg az a bázisa, amit Pesten a nép jelentett, a kapcsolat meglazult. A továbbiakban Kossuth a békepárt megnyerését kísérelte nreg. A Szemere-kormány, bármennyire hangoztatta forradalmiságát, inkább a békepárt politikáját képviselte, mint Kossuthét. Kossuth így nem tudta érvényesíteni a maga elgondolását sem a kormányzatban, sem pedig Görgeyvel szemben, aki ugyancsak a kiegyezés híve volt. A forradalom ügyét mind a kormányon belül, mind Görgey részéről árulás érte, a szabadságharc elbukott. ltöviden összefoglalva, ez Mód Aladár tanulmányának vezérfonala. Az adatok, amelyeket felhasznált, már . eddig is ismeretesek voltak, hiszen 1848—49 irodalma igen gazdag mind feldolgozásokban, mind pedig forrásközlésekben. Az adatok számát a rendelkezésre álló irodalomból — nem is szólTa a levéltári anyagról — még növelhette volna, egyes kérdéseket bővebben tárgyalhatott, élesebben megvilágíthatott volna. Célját azonban így is elérte: 1848—49-et új alapon, új szempontok szerint és új módszerrel értékelte, s ezzel a további kutatások számára utat mutatott. Bármennyit írlak is korábban 1848—49-ről, újabbkori történetünk kiindulópontjáról, távol vagyunk mée attól, hogy minden tekintetben tisztázottnak mondhassuk. Az új értékelésnek még csak a kezdetén •agyunk, hogy ezen az úton tovább juthassunk, mindenekfölölt az új — a szerző tanulmányában megadott — szempontok szerinti adatgyűjtésre, majdpedig a kulcskérdések részletes feldolgozására van szükség. Az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc összefoglaló történetének megírására csak azután kerülhet majd sor. EMBER GYŐZŐ £3*