Századok – 1949
Benda Kálmán: Martinovics nyílt levele Ferenc császár és királyhoz (1792) 258
MARTINOVICS NYÍLT LEVELE FERENC CSÁSZÁRHOZ 263 mi »den összehasonlítás a franciák javára üt ki. A francia nép képviseli a jövő útját, és a császár meg reakciós környezete hiába igyekeznek hazugsággal, terrorral a népek gyűlöletét fölkelteni iránta. Az igaz szót végűi is nem lehet elnyomni — mondja —, s a nép fel fogja ismerni a miniszterek és papok fondorlatait, akik magatartásukkal csak saját bukásukat siettetik. A Habsburg-monarchia a belső összeomlást csak egy módon kerülheti el tehát, ha a haladás útjára lép. — Rövidre fogva, ez a nyilt levél első részének lényege. E köré illeszti azután Martinovics támadásait Ferenc, és apja Lipót (akit ezen a téren egy sorba helyez fiával) politikája és személye ellen. Ez a külpolitikai elmefuttatás, — amennyire kutatásainkban utánanézhettünk —, Martinovics legegyénibb felfogását tükrözi, s a maga idejében egyedülálló volt Korábban, még a francia forradalom előtti időkben, Kaunitz kancellár nagyrészt hasonló külpolitikai érvek felsorolásával bizonyítgatta Mária Terézia előtt a franciákkal való együttműködés szükségességét. De időközben véleménye gyökeresen megváltozott, s bár a porosszal való megegyezést Lipótnak nem ajánlotta, a forradalmi köztársasággal minden együttműködést elutasított De nemcsak az öreg herceg, a monarchia egyetlen más politikusa sem tudott szabadulni osztályhelyzetéből fakadó félelmétől, ha a konventre és a jakobinusokra gondolt. Privilegizált helyzetük megszűnhetése mindennél nagyobb veszélynek látszott előttük, s félretéve ai politikai realitást a birodalom legnagyobb ellenségével is hajlandók voltak szövetkezni ,ja királygyilkos köztársaság" ellen. Martinovics viszont annál inkább hangoztathatta a franciabarát külpolitika szükségességét, mert az ebből adódó belpolitikai változásokat elkerülhetetlennek és szükségesnek vélte. Hogy a Poroszországgal való együttműködés a Habsburg-birodalomra káros, s hogy vele szemben a Monarchiának a franciákra kell támaszrkodnia, Martinovics korábbi írásaiban már többször kifejtette. Még II. Lipót szolgálatában állt amikor már erős szavakkal hibáztatta a reichenbachi szerződést és a franciákkal való szövetség mellett tört lándzsát.11 így azt mondhaltjuk, hogy a nyilt levélben kifejtett külpolitikai elgondolások nem újak Martinovics szájából. Az előadás módja és hangja azonban meglepetésszerűen új. Nemcsak, mert nyilt uralkodóellenesség fűti, hanem azért is, mert külpolitikai érvei néhol csak burkoltan, a legtöbb helyt azonban egészen nyiltan appellálnak egy belső átalakulás szükségességére, s Rousseau alapján már a népfelség elvét is szembeszögezi a netáni ellenkező uralkodóval és udvarával, mintegy sejtetve, hogy nem ez az utolsó szava Ferenche® és kormányához. A röpirat első részének átgondolt, logikus, mondhatnánk kerek politikai elgondolásához és egész Európát átfogó szemléletéhez sehogyan sem illik a munka második része, mely a magyar rendi sérelmeket sorolja fel. A szerző eddig biztos tárgyi tudása egyszerre ingatag talajra kerül, másod-harmadkézbeli adatokkal érvel, s látóköre hirtelen megszűkül: mintha minden átmenet nélkül Párizsból Pozsonyba érkeztünk volna, az országgyűlés rendi ellenzéke közé. Mintha nem is ugyanaz az ember szólna: néhány oldallal előbb még „a magyaroknak aristocratabéli jármáról" beszélt, — most pedig ugynezen magyarok rendi jogainak védelmében szónokol, s védi a nemességet „mert ha ez odavan akkor kész az egész nemzetnek rabsága". Az olvasóban önkénytelenül fölmerül a kérdés: vájjon nem utólag illesz-11 Ld. pl. 1790 legvégén írt dolgozatát: Lettre à l'empereur Lêopold... (О. L. Vertr. A. 49. fasc.) Vagy 1792. augusztus 18-i nagy beadványát Ferenchez, ahol szintén a franciákkal való együttműködést szorgalmazza. (Wien, Staatsarc.h. Vertr. A. 60. fasc,) Mindkét beadványnak a nyílt levéllel való gondolati megegyezéseire rámutatunk a későbbi jegyzetekben.
