Századok – 1949
14 В. D. QREKOV Magától értetődően semmiképp sem lehetséges, hogy egy kisterjedelmű tanulmányban mindazokkal a problémákkal foglalkozzunk, amelyeket J V. Sztálin kidolgozott. Csak néhányat hozunk fel ezek közül. A forradalom szerepének kérdése a történeti folyamatban J. V- Sztálin abból a marxista tételből indult ki, hogy a történeti folyamat ugrásszerűen halad, hogy azokban a pillanatokban, amikor a társadalmi viszonyok nem felelnek meg többé a termelőerők állapotának, a forradalom elkerülhetetlen, J. V. Sztálin áttekintette az egész utat, amelyet az emberiség bejárt, és három hatalmas forradalomra mutatott rá, amely elválasztotta eigymástál а világtörténelem három hátalmas korszakát: a rabszolgák forradalmára, amely megsemmisítette a rabszolgatartó társadalmi rendet, a jobbágyparasztok forradalmára, amely felszámolta a feudalizmust, és a proletariátus forradalmára, amely felszámolta a kapitalizmust. A történettudományban még soha és sehol sem mutatták be ilyen pontosan az egyik formáció átmenetélt a másikba. A rabszolgatartó társadalmi rend még sokáig haldoklott volna, ha a rabszolgák nem tudatosították volna azt, hogy ők szintén emberek, és nem határoznák volna el magukat, hogy a végsőkig harcolnak felszabadításukért. Az igazságosabb társadalmi rend mintáját a rabszolgatartó római birodalmat körülvevő ú. H. „barbár" világban, annak faluközösségi szervezetében látták. Nem véletlen az, hogy a barbárok akkor egyesültek és épp akkor döntötték meg Eómát, amikor már magát a római rabszolgatartó társadalmat is elegendő mértékben megrendítette a római rabszolgák forradalma, A két világ harca és a rabszolgák forradalma nemcsak Rómára jellemző-Más rabszolgatartó államokban is hasonló küzdelem folyt. így pl. a mai szovjet területen, a Boszporuszi királyságban szintén végbement a rabszolgák forradalma, a „barbárok" aktivizálódásával karöltve. Nem kétséges, hogy J, V. Sztálinnak ez a tétele segítséget nyújt a balkáni államok történészeinek ahhoz, hogy tanulmányozzák a bizánci császárság „elbarbárosodásá"-nak és a Balkán-félszigeten új feudalizálódó államok kialakulásának igen érdekes és bonyolult korszakát. Amikor a jobbágyparasztok felkeléseiről volt szó, a történettudomány arra szorítkozott* hogy számításba vette és tanulmányozta a parasztmozgalmakat a feudalizmus virágzásának korszakában- így arra a következtetésre jutottak, hogy a parasztmozgalmak általában mindig eredménytelenek voltak Korábban senki sem vont le tágabb következtetéseket ezeknek a paraszti felkeléseknek végső eredményeiről. Speciális kutatások egész pontosan megmutatták, hogyan növekedtek a parasztmozgalmak а XIX. század első felében, kivált I. Miklós és II. Sándor uralkodása alatt, azaz a jobbágyság eltörlésének előestéjén Oroszországban; világossá vált, hogy ez a mozgalom a jobbágyparasztok forradalma, akik lehetetlenné tették a jobbágyság intézményének további fennmaradását Oroszországban és lehetővé tették a kapitalizmus győzelmét.3' Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rabszolgák és jobbágyparasztok forradalmának sikerét nem készítette elő a termelőerők növekedése, hiszen erről J. V. Sztálin sokszor és egészen világosan beszélt- Ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy a rabszolgák és jobbágyparasztok forradalma épp azért volt sikeres, mert a rabszolgák és jobbágyok abban a pillanatban léptek fel, amikor a termelőerők ellentétbe kerültek a termelési viszonyokkal, Sztálin elvtárs rámutat arra, hogy egy letűnőben lévő osztály sohasem adja fel állásait 37 J. Sztálin: A leninizmus kérdései, 491—492. 1.
