Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
98 ledebkb emma Természetesen úgy, ahogyami Lászlónak nem sikerült leszámolnia az országot egyre jobban részekre szaggató kiskirályokkal, meg kellett alázkodnia az Egyház előtt is. Kénytelen összehívni a zsinatot, moly a híres kún törvényt hozza. Igaz, hogy ennek rendelkezéseit sem tartotta, be és élete végéig kiátkozva is, szembeszállt az egyházzal, de természetesen eredményt elérni nem tudott. De a fermói püspök legátussága már távolról sem egyenlő erejű a praenestei püspökével. A beregi egyezmény ideje elmúlt. A világi főnemesség birtokainak gazdasági ereje növekedett, az egyháziak fogcsikorgatva látják, hogy a század elején megindult és éppein az egyházi birtokon kezdődött lázadások eredményeként a vándormozgalmak erősödnek, birtokaiknak népe egyre fogy. Az 1222-ben olyan félelmesnek tartott „sokaság" láthatólag eredményeket ér el. Egyrészük, a kézműves szolgáltató inépek aiz újonnan alakuló városokba menekülnek, a. szolgáltató népek jelentős része pedig, jobb ígéretek reményében, a világi nagybirtokosság birtokaira vándorol. Ezzel pedig aiz itt növekedő munkaerő az egyházi nagybirtok gazdasági privilégiumát is mindinkább megszüntette. A munkaerő kérdésében a konkurrencia ellenére, persze összefogott a világi és egyházi nagybirtokosság — ha erre szükségük volt. Amikor 1279-bea meghozták a kún törvényt, Fülöp fermói püspöknek, a pápa legátusának közbenjöttével, természetesen egyházi és világi nagyok egyöntetűeni a „kúnok letelepítése" mellett foglaltak állást, mert remélték, hogy a kún nemzetségi szervezet teljes felbomlásával maguknak a, lesüllyedő kún szabadokból friss munkaerőt szerezhetnek. Hiszen már a tatárjárás idején Kogerius rámutat a magyar urak ilyenirányú törekvésére, hogy „miután iái kunok között sok volt a szegény, a magyaroknak szinte semmiért szolgálók kerültek ki közülük".8 5 A kúni kérdésre nem szándékozom most bővebben kitérni, már az előbbiekben, céloztam rá, hogy Kún László éppen egyházi, de elsődlegesen a megerősödő világi nagybirtokosság, az egyre hatalmasabbá váló kiskirályok ellen a kunok harcos katonai szervezetét (a kunok még a „katonai demokrácia" fokán élő nép voltak ebben az időben) igyekezett felhasználni és ezzel időlegesen megakadályozta a kunoknál az osztályviszonyok kialakulását. Ekként sem egyházi, sem világi oligarchia nem tehetett! szert újabb munkaerőre és tovább folyt a világi nagybirtokosság legfelső rétegének, a nagy tartományuraknak csábítása a jobbágyok felé. Természetes, hogy az egyházi nagybirtokon, fejlettebb gazdasági struktúrájának megfelelően, a kizsákmányolás foka is fejlettebb volt és egészen természetes, hogy éppen innen indult meg a legnagyobb mérvű elvándorlás. Az egyházi nagybirtokosság tehát, amely még mindig nem rendelkezik kellő hadierővel, hogy a tartományurak hadseregével felvehesse a versenyt, látja birtokai munkaerejének egyre nagyóhb elvándorlását. Az egyháziak is kénytelenek kedvezményeket adni a népeiknek, mert számuk a legutóbbi időkben, megcsappant, így pl. a tihanyi apátság veszprémszőllősi népeinek 1270-ben60 vagy kényszerülnek belenyugodni aibba, hogy a népek földjeiket elhagyják és máshová vándoroljanak.6 7 Az egyházi nagybirtok gazdasági fölénye egyre inkább háttérbe szorul, de ugyanakkor a külső politikai segítség ereje is gyengül, 85 „Et cum essent multi et pauperes inter eos habebant Hungari de eis quasi pro inihilo servientes:::", Rogerius Carmen Miserabile (Seriptores Rernm Hungaricorum. 1938. II.. 557. 1.). 86 Fejér C. D. V/l., 77. 1. 87 A bakonybéli apátság 1301-i oklevele, mely szerint a népek „coacti sunt et compulsi per predicta mediante necessitate loca propria deservere et compulsi et ad aliénas terras sive provmcias transferre".
