Századok – 1948

1848 centenáriuma az angol történeti irodalomban. (Ism.: Hatvanyné Elrick Doris) 364

1848 CENTENÁRIUMA AZ ANGOL TÖRTÉNETI IRODALOMBAN. Angliában épp úgy, mint a Szovjetúnióban, 1948 inkább a Kommunista Kiáltványnak, mint a forradalmak évének centenáriuma volt. Igaz, hogy a franciaországi forradalom kitörése nagy lelkesedést okozott Angliában is és hogy a bécsi és berlini felkelések a nép hangulatát még tovább fokozták, de a chartizmus már 1842-ben elérkezett csúcspontjához és a kormány könnyűszerrel egyetlen puskalövés nélkül verte le az 1848-as megmozdulásokat. A rendelkezésünkre álló irodalomban, amely viszont nem mondható teljesnek, csak két jelentős cikket találtunk arról, hogy e mozgalmas évben milyen megmozdulások voltak Angliában. Jellemző módon ezek az angol Kommunista Párt hetenként megjelenő belpolitikai és nemzetközi szemléjében, a World News and Viewsben (1948 április 10) és a Párt egyik elméleti folyóiratában, a Communist Review-ben (1948 április) jelentek meg. Az „utolsó nagy chartista tüntetés" című cikkében Salme A. Dutt elemzését adja e nagy munkásmegmozdulásnak, az angol munkásosztály első független mozgalmának utolsó szakaszáról, míg Max Morris, egy fiatal marxista történész többé-kevésbbé ugyanezt a témát tárgyalja bár kissé bővebben „Chartismus 1848-ban" című cikkében. Az angol munkások a kapitalisták ellen folytatott több évtizedes harcban, a luddistai gépromboló mozgalomban, az 1842-ik illegális, majd részben legális szakszervezetekben, egy nagy szakszervezet felállításáért vívott harcaikban osztályöntudatra ébredtek. Marx ezt írja: „Angliában végrehajtották a tulajdon és a munkía teljes szétválasztását. Így tehát nincs más ország, ahol a harc a között a két osztály között, amelyekből a modern társadalom áll, olyan kolosszális méreteket, olyan világos és kézzelfogható arculatot öltött volna," (People's Paper, 1854 március 18.) A parlamentáris reformmozgalom is feléledt a 30-as évek gazdasági válsága során, de miután a burzsoázia a munkásokat felhasználta, sietve félre is vetette őket, a munkások ezért csalódottan látták a „pénzhajhászók és üzletcsászárok" (moneymongers and the shopocrats) győzelmét az 1832-es reformtörvényben. Keserűen látták, hogyan használták fel őket a tory földesurak megfélemlítésére, hogy burzsoá-győzelmet arassanak és hogyan árulták el érdekeiket a búzatörvények megtartásával, amelyeket a földesurak 1832-es kompromisszumuk áraként követeltek. Ezek különösen súlyosan nehezedtek a munkásosztály életnívójára. Ekkor jött létre a chartista-mozgalom, amelyet még az 1834-es szegénységi törvény is erősített, mivel megvont a munkásoktól bizonyos megélhetési lehetőségeket és tovább erősítették az ismétlődő kereskedelmi válságot. A munkások követelései abban a híres hat pontban, jutottak kifejezésre, amelyről Engels megjegyezte, högy bár ártatlanoknak