Századok – 1948

Volgin V.: A „Kommunista Kiáltvány” százéves évfordulójára 191

200 v. voiigin mint pl. O'Brien földbirtok államosítási terve, a munkásságot földmagántulajdonnal ellátni akaró O'Connor-féle tervezet, s az Owen és Bray-féle utópiák, amelyek szerint a társadalmai békés úton át lehet alakítani, ha a munkások szakmai alapon álló szervezetei termelőközösségé alakulnak. Franciaországban tovább élt a babeuf-i hagyomány és a leghaladóbb munkások „kommunisták"-nak nevezték magukat. Ez azonban primitív, összeesküvés-szerű kommunizmus volt, amely nem tudott kapcsolatokat találni a széles munkástömegekkel és ezek közvetlen érdekeivel. A Babeuf-féle „forradalmi kommunizmus" mellett voltak hívei Cabet „békés kommunizmus"ának is, amely a kommunista szervezet hagyományos formáit sajátságos módon a kispolgári ízléshez alakította és lemondott a harc forradalmi módszereiről. A proletariátus osztályharcának további fejlődése új elméletet követelt. Ennek az elméletnek tudományosan meg kellett állapítania a proletariátus helyét, s harcának történelmi hivatását az emberiség történetében. Az „örök" kezdetekből, az ember természetes jogaiból, a gyakorlati észből, vagy a méltányosságból kiinduló elavult utópista rendszerek ezt már nem tudták nyújtani, annál inkább, minthogy a legtöbb utópista a kezdeteket megállapító „istenség"-et is bevette rendszerébe. De nem végezte, nem végezhette el ezt a feladatot a polgári történettudomány sem, bár egyes művelői (pl. a restauráció korának francia történészei) nem álltak értetlenül az osztályharc történelmi szerepével szemben. Hogy a proletariátus oszlályharca tudományos alapot nyerhessen, ahhoz előbb el kellett vetni a régi eklektikus vagy idealista sémákat, amelyek a történelmet a nemesség és polgárság osztályérdekeinek megfelelően, elferdített formában mutatták be. Létre kellett hozni a valóban objektív, azaz materialista történettudományt. Ezt azonban csak az tudta megtenni, aki a proletariátus álláspontjára helyezkedett, mert ennek az osztálynak helyzeténél fogva nem volt szüksége a történelmi valóság semminemű elferdítésére. A kommunizmus tudományos elmélete nem születhetett meg magában a munkásosztályban, annak ösztönös mozgalmából. Ahhoz, hogy valaki ezt a nehéz feladatot megoldhassa, nem volt elég, ha szívvel-lélekkel a proletariátus ügye mellé állott, s hitt ennek erejében. Sok lelkes ember volt a munkásmozgalom soraiban, de ezek nem tudtak kialakítani olyan elméletet, amely tudományosan megvilágította volna a mozgalom perspektíváit. Ehhez kritikailag át kellett érékelni mindazt, amit a polgári tudományos gondolkozás a társadalmi jelenségek megértésében létrehozott, ki kellett hámozni fantasztikus burkából mindazt az értéket, ami az utópista rendszerekben rejlett. Ehhez tanulmányozni kellett a munkásosztály valóságos harcának tapasztalatait. De maga ez a hatalmas munka is, az új elmélethez csupán anyagot adhatott. Ahhoz, hogy az elmélet valóban megszülethessél^, olyan valóban tudományos módszert kellett felfedezni, amely biztosítja, hogy az elméleti fejte-