Századok – 1948
Andics Erzsébet: Elnöki megnyitó 1
16 ANDICS ERZSÉBET szaka, amikor az ember a gazdasági erők rabja, megtörténik az ugrás „a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába", véget ér az emberiség „előtörténete" és megkezdődik „az emberiség igazi története". Annak illusztrálására, hogy a marxista történelemszemlélet mennyire optimista történelemszemlélet, ellentétben az idealista történelemfelfogás pesszimista lényegével, ismét Szekl'ű Gyulának már idézett cikkére hivatkozunk. Ez a cikk, mint már mondottuk, a második világháború idején jelent meg és határozottan németellenes volt. A szerző azt fejtegette benne, hogy vájjon bűnhődni fognak-e egész államok és nemzetek, amelyek rablásból, öldöklésből, más népek leigázásából élnek? Szekfű Gyula itt egész nyilvánvalóan Németországra és a német nácikra gondolt, akiknek bünhődését ideálista történelemfelfogásának megfelelően áttette a túlvilágra. Egészen máskép fogta fel ezt a kérdést a marxista, materialista történelemfelfogás. Ez utóbbi rámutatott a német fasizmus gazdasági és társadalmi gyökereire, feltárta osztályjellegét, rámutatott történelmi tarthatatlanságára és a fasizmus megdöntését, mint reális és halaszthatatlan feladatot állította a munkásosztály és általában a haladó gondolkodású emberiség elé. És, mint tudjuk, a materialista történelemszemléleten nevelődött, annak eszméitől áthatott szovjet nép és hadserege meg is döntötték a fasizmust. Ott, ahol az ideálista történelemírásnak még olyan nagy és őszinte müvelője sem látott maga előtt más lehetőséget, mint a kétségbeesést a világ sorsán és a halálontüli életbe vetett bizodalmat, a materialista történelemszemlélet felfedte azokat az erőket, amelyeknek segítségével sikerült a fasizmusnak államát, a náci-gyalázat hordozóit megsemmisíteni — és a bűn elnyerte büntetését ezen a világon. * Amikor kénytelenek vagyunk ilyen szigorú és éles — talán egyesek szerint túl szigorú és túl éles — kritikát gyakorolni a magyar történetírásnak az utolsó évtizedek alatti fejlődéséről, szeretnénk, ha senki sem értelmezné ezt, mint valami személyes dolgot, mint valami olyasmit, amivel önmagunkat, saját egyéni értékeinket akarnánk magasra emelni az említett történészekkel szemben. Ez nem lehetett és nem is volt a célunk. Ellenben igenis magasra emeljük azt a történelemszemléletet, amely nekünk kis embereknek, hogy ha feladatunkat komolyan fogjuk venni, ha lelkiismeretesen és kitartóan fogunk dolgozni és főkép, ha soha egy pillanatra se fogunk elfeledkezni népünk és az egész emberiség jobb sorsának biztosításáról, erről a legfontosabb „történelmi célról", kulcsot ad ahhoz, hogy a múlt eseményeit hűen feltárva, előbbre vigyük a jelen problémáinak megoldását is. Az előttünk álló munkaterület végtelenül nagy. Mindenkit, aki becsületesen dolgozni akar, minden fenntartás nélkül üdvözlünk munkatársként ebben a munkában. Annak ellenére, hogy itt a
